Szent István napja Kassán ökumenikus istentisztelettel kezdődött, majd a Szent Gellért Pasztorációs Központban folytatódott a Márton Áron erdélyi püspök életútját bemutató kiállítással, délután pedig a Rodostói Ház udvarán ünnepi műsor következett.
Kolár Péter, a Csemadok Kassai Városi Választmányának elnöke üdvözölte az egybegyűlteket és a vendégeket, Szesztay Ádám főkonzult, Zachariáš Istvánt, a Kassai Önkormányzati Kerület alelnökét, Orémus Zoltán református esperest és Pollák Róbertet, a Kelet-szlovákiai Múzeum igazgatóját, aki egyben a rendezvény házigazdája is volt, mivel a Rodostói Ház udvara az általa vezetett intézmény tulajdona.
Ezt követően Kolár Péter fölkérte a főkonzult, hogy ossza meg velünk ünnepi gondolatait.
Szesztay köszöntötte a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttest, majd a délelőtt megnyílt, Márton Áron püspök életútját bemutató tárlat kapcsán hangsúlyozta, mindig fontos volt számára, hogy Erdély, Felvidék és Magyarország együtt legyen.
Szesztay Ádám főkonzul határozott beszédet mondott az államalapítói örökség aktualitásáról. Fotó: Balassa Zoltán
Az ünnep alkalmából a legnagyobb magyar szavaival köszöntötte az ünneplőket: „Sokan azt gondolják: Magyarország – volt; én azt szeretem hinni: – lesz!” Ezért tartja ezt az idézetet a mostani ünnephez tartozónak, mert Szent István élete alkonyán ugyanazt érezhette, mint Széchenyi 800 évvel később.
Úgy kellett távoznia, hogy nem láthatott semmilyen biztosítékot, miszerint életműve, az ország fennmarad. Pedig stratégiai víziót valósított meg, amikor a Kárpát-medence, Magyarország népeit keresztény közösséggé kívánta tenni.
A korabeli személyes és csoportérdekek, hiúságok, hatalmi féltékenységek, önzések és az utód váratlan halála kétségessé tették több mint harminc esztendei erőfeszítését. Ebben a helyzetben ajánlotta föl a koronát Szűz Máriának és általa Istennek. Az Úrra bízta országa és nemzete jövőjét, mert tudta, az emberi képességeken túl kezdődik a hit.
Az emberi képességeken túli realitásokban, az emberek egymással és Istennel alkotott közösségének felmérhetetlen erejében bízott. Ennek a létező erőnek köszönhetjük, hogy majdnem ezer évvel később itt, Kassán is visszatekinthetünk az államalapításra. Ennek lesz köszönhető, ha újabb ezer év múlva ugyanitt, ugyanerre fognak emlékezni és emlékeztetni.
Ezer év múlva ugyanitt, ugyanígy ünnepelhessünk! – kívánta az ünnep szónoka. Fotó: Balassa Zoltán
Most ugyan Magyarország megindult egy fölfelé ívelő pályán, ám Szent István példaadására és Széchenyi biztatására továbbra is szüksége lesz nemzetünknek. „Lehetnek-e drámaibb pillanatai a történelemnek, mint amikor egy kormány a nép támogatását kéri az ország függetlenségének megőrzéséhez?”, tette fel napjaink aktuális kérdését, merthogy erről szól az őszi népszavazás. A szabadság, a függetlenség, sőt az állami és nemzeti lét a tét.
Első királyunkra emlékezve fontos kiemelni, ő keresztény alapokon nyugvó országot hozott létre. Jogos kérdés, hogy az önrendelkezés megőrzéséért folytatott mai küzdelmeknek mi közük van a tőle örökölt szellemiséghez?
Miképpen lehetséges, hogy a Vatikán a migránsokkal való szolidaritásra buzdít, míg a királyunk keresztény örökségét képviselő Magyarország az ellenőrizetlen migráció feltartóztatásának az apostola? Mindkettő közös alapja a szolidaritás. Azonban Magyarország úgy látja, az úton levőkkel, sőt a sokkal elesettebb otthon maradottakkal és az útvonal mentén és a végén élőkkel is szolidárisnak kell lenni.
Az úton levők iránti érzékenység nem írhatja felül az állam elsődleges felelősségét, saját polgárai, nemzete iránti szolidaritását. Így a Szent István-i örökségből következő magyar államfilozófia nem áll messze a Szentszék egyetemesen emberközpontú filozófiájától. A különbség csupán annyi, hogy Magyarország széleskörűbben határozza meg a szolidaritás parancsát.
A szolidaritás koncentrikus körein belül világosan látja, elsődlegesen kiért felelős. Ennek a felelősségnek a gyakorlása, szabadsága, megvédése érdekében kéri a magyar kormány állampolgárainak támogatását, s ehhez megértést és szellemi támogatást kér tőlünk is.
Az ország és nemzet fennmaradása mindig három tényezőn múlott.
Volt-e a közösség vezetőinek hite és stratégiája az ország és nemzet jövőjét illetően. Másodjára, ezt egy olyan jövőképpé tudták-e formálni, mely összefogja és a stratégia mögé felsorakoztatja a közösséget. Végül pedig, voltak-e olyan emberek, akik a legnehezebb, jövőkép nélküli világban is, csendesen, de szívósan készek voltak dolgozni, sőt meghalni a jövőért. Így dolgoztak sokakkal együtt a most a magyar államfő által kitüntetett példaképül szolgáló emberek.
Abaházi Nagy Lívia éneke után sor került a kitüntetettek méltatására és a kitüntetések átadására, amiről korábbi írásunkban ITT beszámoltunk már. Kihirdették a kassai Thália Színház által kiírt drámapályázat győzteseit is. Krausz Tivadar: A kutya halál, Csáky Pál: Ballada a szabadságról és Tarics Péter: Tanúságtétel, (i)gazság, végítélet című munkáit találta a zsűri a legjobbaknak.
Ezután következett a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes fergeteges műsora, melyben a magyar népi zene és tánc mélyebb rétegeiből merítettek, abból, amit a más nemzetiségű közösségek is magyarnak tartanak.
Alábbi galériánkban megnézheti a rendezvényről készült további felvételeket.
