Úgy lettünk polgármesterek nagyon fiatalon 1990-ben, hogy nem tudtunk egymásról, de a közösségeinkért való tenni akarás jó időben, jó helyre sodort bennünket. Az 1996-os határnyitás után csak majd 10 évvel, 2005-ben hozott össze bennünket a sors, meg pár jóakaratú nógrádi palóc.
Az első „szlovák”- magyar uniós pályázatban vittük többször is a kalondaiakat falusi turizmust tanulni Rimócra, Hollókőre, ez alatt az idő alatt ismerte őt meg nem csak Kalonda, de az Ipoly-menti települések polgárai is, hiszen szakmai előadásait olyan mesélős stílusban adta elő, hogy mindenki itta a szavait. Andor nem amolyan szószátyár-módon beszélt a mindenkori hallgatóságához, hanem nagyon precízen felépített logika alapján, a tapasztalati tényekből leszűrt tanulságokat mondta el mindig. Ezért is volt rendkívüli, mert a víziókban gondolkodó, örök álmodozó és a gyakorlati mérnök ötvöződött benne.
Egy sikeres közös program befejezésekor, egy pecséttel lezárt üvegekben az Ipoly vizét, illetve házi pálinkát kapott tőlünk ajándékba, azzal az üzenettel, hogy csak „nagy idők, nagy történéseikor” bontjuk majd fel és isszuk meg… Nos 2007 decemberében, amikor ott volt ő is a Kalonda – Ipolytarnóc határ „schengenesítésén”, úgy döntöttünk, hogy, bár „valami van, de nem az igazi” (Arkagyin Rajkin) megállapítás alapján, ne bontsuk még fel azokat az üvegeket, mert az „igazi” még várat magára… Andor olyan magyar ember volt, aki polgármesterként minden évben megszervezte az összes magyar nemzeti ünnep helyi ünnepségét. A település központjában található Trianon-emlékműnél nekem is volt szerencsém ünnepi beszédet mondani, ”hazahívottként”. Andor hitt az örök magyar igazságban, és helyzetéből adódóan tette a dolgát, folyamatosan szervezte a határtalan Nógrád magyar közösségeinek együttműködését, még élete utolsó munkanapján is.
Amikor 2008-ban elültette Kalondán a testvértelepülések együttműködési szerződésének ünnepi záróaktusaként, Rimóc nevében a rózsafáját, és a jellegzetes mosolyával belekacsintott a fényképezőgép lencséjébe, az az egész rimóci palócság szeretetét sugározta felénk, kalondaiak felé.
Andor 2016. november 19-én tragikusan elhunyt. Rimócra igyekezett a polgárőrökhöz, az esti értekezletre, amikor egy kivilágítatlan, részeg kerékpáros a kocsija elé fordult és ő, félre rántva a kormányt, frontálisan ütközött a szembejövő autóval. Andor polgármesteri szolgálata közben megmentett egy életet…
A pénteki szertartáson több ezer ember vett Tőle végső búcsút, több ezer szál fehér rózsával a történelmi Nógrád minden településéből, de Lengyelországból és Székelyföldről is.
A lélekharang hangjaira helyezték őt örök nyugalomra a rimóci temetőben. A szertartás végén a tömeg spontán módon elkezdte énekelni a sírnál Himnuszt, s eközben a ravatalozó tornyában a lélekharang kötele elszakadt. Andor, aki mindig, mindenre odafigyelt, most már fentről intézkedett: szerette volna tisztán hallani a tiszteletére szóló Himnuszt.
A világban nagy változások történnek… Azt a bizonyos Ipoly-vizet meg a pálinkát továbbra is őrizzük, mert a nagy idők hamarosan eljönnek, és akkor majd az égre emelve, könnyet hullajtva, nélküle, de mégis Vele éljük meg a Csodát!
Beszkid Andor örökre velünk marad!