Alexander Dubček mélyen tisztelte azokat, akik feláldozták életüket a nemzetükért, gyerekei előtt gyakran emlegette John Kennedy, Olof Palme vagy éppen Gandhi nevét. „Az, hogy együtt érzett a szenvedő nemzettel, még azonban nem jelenti azt, hogy gyenge lett volna. A gyenge ember az egyszerűbb utakat keresi” – jelentette ki a TABLET.TV-nek apja meg nem élt 95. születésnapja kapcsán a fia, Pavol Dubček, akinek mindmáig kétségei vannak afelől, hogy apja halálát tragikus közlekedési baleset okozta.
„Nem voltuk elégedettek a vizsgálattal, a bátyámmal fellebbeztünk is a bíróságon. Nem tetszett ugyanis az akkori nyomozók ítélete. A gépjárművet a Cseh Műszaki Egyetemmel együtt a BMW is szerette volna megvizsgálni, de nem engedték meg neki” – nyilatkozta Dubček fia.
Az ifjabb Dubček szerint azon az útszakaszon nagy sebességekkel lehet száguldani, apja kocsijának viszont „csak” 110 km/órát mértek az autópályán. Úgy véli, nem történhetett olyan tragédia, hogy a gépjármű a mellékútra hajtott, de hozzátartozókként akkor nem avatkozhattak a nyomozás menetébe.
Dubček családjának 68 után nem volt egyszerű az élete
Pavol Dubček a beszélgetés során elmondta, apja sokat beszélt nekik az életéről, és kiskorukban elvitte őket azokra a helyekre is, ahol szüleivel a gyerekkorában élt, például Kirgizisztánba. A Szlovák Nemzeti Felkelésben kétszer is megsérült, a bátyját pedig elveszítette. „Július a Janko hegyen van eltemetve, Alsóvesztényben (Vestenice) halt meg, egy SS-egység támadása során, miután elárulták őket” – emlékezik az ifjabb Dubček, aki szerint apja a bátyja miatt ment a hadseregből a partizánokhoz, a kommunista eszmék sok ember számára voltak vonzóak akkor. „Nemsokára azonban apám kritikusabb lett, mert ezek az eszmék, a többi „izmushoz” hasonlóan, egy idő után elvesznek és visszaélnek velük” – fűzte hozzá.
Azt mondja, amikor 68 után apját Törökországba küldték nagykövetnek, nem vihette magával a családját. „Benne volt ebben az is, legalábbis apám úgy említette, hogy a családját túszként hagyták itt, neki meg azért adták a nagyköveti posztot, hogy elszökhessen Csehszlovákiából. De apám úgy döntött, viselnie kell döntéseiért a következményeket” – mondta Pavol Dubček.
Miután Dubček úgy döntött, hogy visszatér Csehszlovákiába, ahol az elszigeteltség meg az állandó titkosrendőrségi ellenőrzések várták, rájött, hogy ez egyáltalán nem lesz egyszerű. „Apám visszatért a nemzetéhez, de mivel itt nem volt kívánatos, titokban, Magyarországon keresztül jött. A barátai segítettek neki ebben. De visszatért Szlovákiába, és felvállalta a büntetést. Azt, hogy megfigyeltek bennünket, mindenki tudta. Ellenőrzés alatt volt a házunk, ahol állandóan megállították az embereket, akik szerettek volna becsengetni hozzánk, és bennünket, gyerekeket is figyeltek” – emlékezik az ifjabb Dubček.
Ha akkor Dubček emigrált volna, a kommunista propaganda Szlovákiában a lejáratására használta volna fel ezt. Svédország például gond nélkül politikai menedékjogot is kínált neki. „De apám keményfejű volt. Megvoltak a maga elképzelései a fejlődésről, s mivel a nemzet 80 százaléka hitt benne, úgy döntött, hogy nem hagyja el azt” – fűzte hozzá.
Majdnem első demokratikus államfő
Bár 1989 után sokan természetesnek vették, hogy Alexander Dubček lesz az első demokratikus államfő, mégis Václav Havel lett az. „Nem volt csalódott. Apám a politikai tisztségét csak arra használta, hogy segítsen az embereknek. Ha csak a tisztség érdekelte volna, már korábban elintézhette volna ezt más módon a moszkvai vezetéssel. Hiszen nem volt üldözött” – jegyezte meg Pavol Dubček hozzáfűzve, apja egyike volt az első politikusoknak, akik megosztották a hatalmat, amit aztán Gustáv Husák később újra egy kézben összpontosított. Ha a Prágai Tavaszt nem törték volna derékba, ma Csehország és Szlovákia is jóval előbbre járhatna, vélekedik. „Apámnak gazdasági tanácsadói voltak… A gazdaságunk ma sokkal erősebb lehetne” – jelentette ki Pavol Dubček.
Sikora: Dubček illedelmes, de minden hájjal megkent politikus volt
Stanislav Sikora, a Szlovák Tudományos Akadémi Történelemtudományi Intézetének történésze szerint, akivel az évforduló kapcsán készült interjú, Dubček bizonyította, hogy a kommunizmus alatt is lehetett tisztességes politikát csinálni. S mivel nem volt naiv, igyekezett a lehetőségein belül legalább javítani az akkori rendszert, és a szocializmusban teret adni a kreativitásnak és az egyéni kezdeményezésnek.
Véleménye szerint ezért kellene emlékeznünk Alexander Dubčekra. Mert a kedvezőtlen geopolitikai helyzetben egyike volt azon keveseknek, akik tudatosították, ha a rendszer nem fogadja be ezeket a kihívásokat, elsősorban a tudományos-műszaki fejlődéssel összefüggésben, akkor a szovjet-típusú szocializmus nem tud majd versenyezni a Nyugattal, ellenkezőleg a Nyugat előnye csak egyre nagyobb lesz. Ahhoz azonban, hogy a szocializmus be tudja fogadni ezt a kihívást, lazítani kellett a légkörön, demokratikus környezetet kellett kialakítani, amely ösztönzi az egyéni kezdeményezést, és a gazdasági fejlődéshez is hozzájárul. Nagyon jól tudta, hogy a társadalomnak még többre lenne szüksége, de tudatában volt a valóságnak és a lehetőségeknek is, s legalább az akkori rendszeren megpróbált jobbítani. Már ez is merésznek tűnt akkoriban. S bár mindez számára is bárhogyan végződhetett, nem habozott, hogy kockáztassa az életét ezért a célért.
„Dubček úgy képzelte, hogy nem utasításokat és parancsokat fog adni, hanem motiválja és meggyőzi az embereket. A pártnak, nézete szerint, nem egy diktátornak, hanem egy központnak kellene lennie, szó szerint tudományos központnak, amely teret ad az egyéni kezdeményezésnek. Egyébként ő ezt annyira komolyan gondolta, hogy Biľakék csak Alexander Teretadó-nak csúfolták őt egymást közt” – fogalmazott a történész.
Dubček Szlovákia-orientált gazdaságpolitikája
Sikora szerint Dubček a 60-as években szóvá tette egyrészt a szlovák nemzeti szervek kis hatáskörét, de rámutatott a gazdasági struktúra megváltoztatásának szükségességére is. Figyelmeztetett arra, hogy Szlovákia nem lehet csak az a része az országnak, ahol a nyersanyagokat kibányásszák, majd ezt követően Csehországba szállítják azokat feldolgozásra. Szlovákia így lényegesen elmaradt Csehország mögött. Dubček hangsúlyozta, hogy ez így nem mehet tovább. A történész szerint azok után az évek után, amikor a szlovák emancipációs mozgalom bárminemű jelét csírájában elfojtották, és az ilyen törekvéseket burzsoánacionalizmusnak kiáltották ki, Dubček olyan szlovák politikusként viselkedett, aki Szlovákia érdekeit tartja szem előtt még ha korlátozott mértékben is, amennyit a kor megengedett.
Dubček hibái
A történész szerint nem valószínű, hogy Dubček nem értette volna meg a szovjet veszélyt. Tudnia kellett róla, csak éppen nem akarta elhinni. Sikora szerint azonban értelmetlen Szvjatoszlav Rybasz orosz történész állítása, miszerint Dubček augusztus 13-ai Brezsnyevvel folytatott elhíresült beszélgetésében állítólag maga hívta be a szovjet megszálló csapatokat Csehszlovákiába, úgy, hogy Brezsnyev megjegyzésére, miszerint meg kell akadályozniuk az ellenforradalmat, azt felelte, a szovjetek tegyék, amit szükségesnek tartanak. „A beszélgetés során Brezsnyev tiszteletlenül viselkedett Dubčekkal szemben. Ha egy orosz illedelmes akar lenni, akkor a másikat a kereszt- és apja nevén szólítja meg. De Dubčekot Brezsnyev nem Alekszander Sztepanovicsnak nevezte, hanem csak Szásának. „Szása, miért nem érvényes az ágcsernyői egyezség?” – kérdezte hozzáfűzve, a szovjeteknek most új, homlokegyenest ellenkező intézkedéseket kell foganatosítaniuk” – érvelt a történész. Dubček erre azt felelte, ellenőrzésük alatt tartják a dolgokat, s hogy semmiféle ellenforradalom veszélye nem fenyeget, egyúttal hozzáfűzte: „Ha azonban úgy gondoljátok, hogy valamit tennetek kell, mi ezt nem tudjuk megakadályozni”.
Sikora szerint ebből azt leszűrni, hogy Dubček maga hívta volna be a szovjet megszálló csapatokat, valóban értelmetlenség. Az állítólagos második dokumentumnak egy augusztus 16-ai, kettőjük közötti beszélgetésről, amely azt bizonyította volna, hogy tényleg Dubček hívta be a szovjet csapatokat, Sikora szerint senki sem akadt a nyomára. „Ha valóban létezne ilyen dokumentum, elképzelhetetlen, hogy az oroszok ne adták volna már ki, hiszen hatalmas felelősséget venne ez le a vállukról 68 augusztusáért!” – fűzte hozzá a szlovák történész. „Arról nem is beszélve, hogy augusztus 21-én reggel miért tartóztatták le akkor Dubčekot, és fenyegetőztek forradalmi törvényszékkel?”
Moszkvai jegyzőkönyv
Sikora szerint a bebörtönzés minden bizonnyal rányomta Dubček lelkiállapotára a bélyegét. A moszkvai tárgyalások során állítólag többször el is ájult. „Ne úgy képzeljük, hogy Moszkvában két egyenrangú fél ült egymással szemben, akik megegyezésre törekszenek a szóban forgó dologban. A két fél helyzete teljesen eltérő volt. Zdeněk Mlynář a Kreml felől jő a fagy című ismert könyvében világosan leírta ezt: A csehszlovák küldöttség helyzete azoknak az embereknek a helyzetéhez hasonlított, akiket gengszterek zsarolnak…“ – mondta. A szlovák történész szerint a szovjetek egyértelműen megmondták a csehszlovák küldöttségnek, amíg nem írják alá a jegyzőkönyvet, innen el nem mennek. „S az is, amivel egyet kellett érteniük, hihetetlenül jó eredménynek számított az adott pillanatban: a tisztségeikben maradhattak, nem ítélték el a CSKP cselekvési tervét, a megszálló csapatok itt-tartózkodása csak átmeneti jellegűnek ígérkezett, s a katonák nem avatkozhattak a belső ügyekbe. Ebből a szempontból ez sikernek számított“ – mondta hozzáfűzve, a kérdés, hogy Dubček ellenszegülhetett volna-e a moszkvai jegyzőkönyvnek, szerinte ezért nem helyénvaló. „Olyan hírei voltak, hogy itthon a helyzet nagyon feszült, s nem volt megbizonyosodva arról, hogy Oroszország nem indít-e véres poklot itt is, hasonlóképpen, mint 1956-ban Magyarországon…”
Visszatérés a nagypolitikába
1989 után Dubček nevét többen köztársasági elnökjelöltként emlegették. Aztán mégis Václav Havelt választották meg. Sikora szerint a disszidensek körében már 1989 elején felmerült Dubček neve ebben az összefüggésben. Állítólag akkor még Václav Havel is egyetértett ezzel. 89 novembere után azonban a helyzet megváltozott. „Dubček ezzel nem teljesen egyezett ki, fel is tette a kérdést, a kommunista rendszer bukása után hirtelen miért nem érvényes az év eleji egyezség” – mondta. A történész szerint ekkor azonban már megkezdődött a hatalmi harc, ami rányomta a bélyegét a helyzetre. A cseh Polgári Fórum Havelt favorizálta, a Nyilvánosság az Erőszak Ellen pedig a Polgári Fórum mögé állt, nem pedig Dubček mögé. Havel, persze, tudta, hogy nagy ellenkezés alakulna ki a szlovákok és a csehek közt, ha Dubčekot csak úgy leírnák. Így aztán megtették a Szövetségi Gyűlés elnökévé. Dubček így visszatérhetett arra a posztra, ahonnan 69-ben leváltották.
Dubček autóbalesete kapcsán Sikora megjegyezte, nem hisz az összeesküvés elméleteknek, amelyek szerint Dubčekot eltették láb alól. Már csak azért sem, mivel ellenkezik a csehszlovák politikai hagyományok jellegével. „Merényletről talán csak egy esetben lehet beszélni, az első Csehszlovák Köztársaság pénzügyminisztere, Alois Rašín esetében, de az is csak olyasvalami volt, ami teljesen eltért a politikai realitásainktól.
„Tudok arról, hogy Dubčeknak Oroszországba kellett volna mennie, hogy a titkos KGB-tevékenységek ügyében vallomást tegyen… Én azonban nem keresnék ebben összeesküvést. Aznap rettenetesen zuhogott az eső, s tudvalévő, hogy a D1-es autópályának azon az útszakaszán, Humpolc mellett gyakran van hasonló baleset. S ha Dubčeknek nem lett volna az a rossz szokása, hogy nem köti be magát a hátsó ülésen, talán csak összetörten került volna ki a balesetből, és az nem lett volna tragikus kimenetelű. Úgyhogy ezek az elméletek számomra olyan hajánál fogva előrángatottak. Inkább a baleset kivizsgálásának lazaságát bírálnám. Az keltett inkább olyan gyanút, ami kedvez az összeesküvés-elméleteknek” – vélekedik Stanislav Sikora történész.
(Felvidék.ma/topky.sk)
