Hetvenhat esztendeje, 1941. június 26-án ismeretlen felségjelű repülőgépek intéztek bombatámadást Kassa városa ellen, amelynek eredményeként másnap, 1941. június 27-én a Magyar Királyság belépett a Szovjetunió elleni hadviselő felek sorába.
Miután 1941. június 22-én megkezdődött a Wehrmacht Szovjetunió elleni hadjárata, a magyar-szlovák-szovjet határ környékén erősödött a légitevékenység. Június 26-án három, I-16 Rata (Patkány) típusú szovjet vadászgép intézett támadást egy vasúti szerelvény ellen Kárpátalján: „Rahó közelében, a Tiszaborkút – Bilinyi vonalon futó 1701. sz. gyorsvonatot 12.40-kor alacsonytámadás érte 3 repülőgép részéről. A vonaton 9 sérülés, 1 halott, 3 sebesült.” Nem sokkal később, 13.06 és 13.08 között egy ék alakzatban repülő, három darab, kétmotoros bombázó repülőgépből álló kötelék repült Garbócbogdány felől délkeleti irányból Kassára és 350 km/h sebességgel, egyenes irányban haladva 800-1100 méter magasságban, 5 másodperc leforgása alatt 30 db bombát oldott ki, majd északnyugat felé hagyta el a magyar légteret. A bombatámadás során 32 fő halt meg és 280-an megsebesültek. Az anyagi kár közel 3 millió pengőt tett ki: bombatalálat érte a postapalotát, két tüzérlaktanyát, közel két tucat lakóházat, továbbá károsodás érte a város út- és közműhálózatát is.
A ledobott bombák közül egy nem robbant fel; a jelentésekben rögzített bombatölcsérek elhelyezkedése, a kráterek közötti távolságok és szórásképük azt igazolta, hogy azokat egyazon géptípusból oldották ki, melyek egyszeri rárepüléssel húztak el Kassa felett és összvetéssel szabadultak meg bombaterhüktől. A fent leírtak azt igazolták, hogy a gépek személyzete összeszokott és gyakorlott csapatot képezhetett. A helyszínen talált hadianyagmaradványokról és a fel nem robbant bombáról készült fényképfelvételek alapján megállapították, hogy azok szovjet gyártmányú FAB-100 (Fugasznaja Aviacionnaja Bomba) repeszhatású romboló légibombák voltak. A bombafelfüggesztő szalagmaradványok, a bombák darabszáma és típusa (30×100 kg), valamint a repülőgépek bombaterhelése alapján a szovjet légierő által használt kétmotoros gyorsbombázók – Iljusin Il-4, Tupoljev SzB-2M-100A vagy Tupoljev SzB-2M-103 (a két utóbbi típust a csehszlovák és a jugoszláv légierő is használta) – lehettek. (Megjegyzendő, hogy később a Magyar Királyi Légierő Caproni Ca-135bis/U repülőgépein is használtak szovjet gyártmányú 100 kg-os bombákat, de az teljességgel kizárt, hogy 1941. június 22. és 26. között akár a Caproni, akár más saját, vagy zsákmányolt géptípus bármelyikének bombafelfüggesztőit átalakították, bombacélzóit beszabályozták és személyzetét gyakoroltatták volna.)
A kassai repülőtér parancsnoka, Krúdy Ádám százados jelentette, hogy a gépek alsó szárnyvégein és törzsén a tengelyhatalmak által használt – és a nálunk pár nappal korábban bevezetett – sárga festést látott, de ekkortájt ezt a jelzést a szovjet légierő egyes alakulatainál is használták. A szemtanúk nem látták a repülőgépek felségjelzéseit, amely megerősíti azon nézetet, miszerint azok szovjetek lehettek, ugyanis zöld-barna festésű repülőgépeiken keret nélküliek voltak az ötágú vöröscsillagok, melyek egy idő után erősen kifakultak, így azok nagyobb távolságról már nem voltak olyan feltűnőek, mint a szomszédos államok által használt, világosabb színű hadijelek. A Kassa környéki légvédelmi figyelők is észlelték a tarka festésű gépek berepülését, de azokat a festett sárga csíkok miatt sajátnak vélték.
A gép- és bombatípus ismeretének birtokában leszűkíthető a bombatámadást végrehajtók köre, mivel azok szlovák vagy szovjet gyorsbombázók lehettek, így elvethetjük az elmúlt évtizedekben hivatalosan szajkózott német, román, bolgár és magyar verziókat. Csehszlovákia 1939 előtt licencben gyártotta az SzB-2-t, melyet B-71 jelzéssel rendszeresített saját légierejében. Ezen géptípusból később – Csehszlovákia megszűnését követően – Szlovákia is kapott pár darabot, amelyekre felfesthették a sárga tengely-hadijelet.
A szlovák pilóták jól ismerték Kassát, ahol 1938 előtt csehszlovák katonai repülőtér működött, a bombatámadás végrehajtásának precizitása pedig alapos helyismeretről tanúskodik. Azonban ezt a feltevést nem támasztják alá a német jelentések, mert azok szerint ekkor a szlovák légierő nem volt hadrafogható állapotban. Azt viszont már levéltári források bizonyítják, hogy 1941. június 26-án a szovjet légierő parancsot kapott szlovákiai városok és repülőterek (pl. Eperjes) bombázására, s ismeretes az is, hogy a szovjet pilóták 1938 előtti térképeket használtak, melyeken az 1938-1941 közötti határmódosítások nem voltak feltüntetve, vagyis azokon még Csehszlovákia szerepelt. Eperjes és Kassa között a távolság 38 km, a két város főtere pedig nagy hasonlóságot mutat, még a postaépületek tekintetében is. A bevetések során az ellenséges terület felett repülő bombázók személyzete igyekezett mielőbb megszabadulni bombaterhétől, hogy aztán visszatérjen a saját légterébe, vagyis nem jutott idő az alapos tájékozódásra, így ez is alátámaszthatja ezt a feltevést.
Kristóffy József moszkvai magyar nagykövet levele is azt erősíti meg, hogy a Szovjetunió nem szándékosan támadta meg Magyarországot, melyet az is igazol, hogy a kőrösmezei repülőtámadást követően a szovjetek diplomáciai úton kértek bocsánatot, hiszen nem állott érdekükben, hogy egy újabb állammal kerüljenek hadiállapotba. Az 1000 km-es távolságból érkező szovjet repülő kötelék navigációs tévedés eredményeként bombázhatta Kassát, mely azután vészterhes események kiváltó oka lett. Habár a szovjetek kevés helyismerettel rendelkeztek, ekkor már szlovák pilóták is lehettek közöttük – ugyanis az 1941. június 22-én megindult német légitámadások jelentős emberi és anyagi veszteségeket okoztak a szovjet légierőnek, így mindenki jól jöhetett, akiket nem kellett kiképezni, hanem azonnal gépre lehetett ültetni. Az igazság azonban csak akkor derülhet ki, amikor lehetőségünk lesz az orosz levéltárak katonai forrásanyagának tanulmányozására.
A magyar katonai és politikai vezetés olyan jelentéseket kapott, melyek szerint Kassán szovjet támadás történt. Horthy Miklós kormányzó élve alkotmányos jogával, a kormány és az országgyűlés utólagos hozzájárulása mellett, elrendelte a Szovjetunió elleni hadiállapotot és a Magyar Királyi Honvédség határon túli bevetését. A kormányzó döntését nem támogatta egyhangúan a kormány, Bárdossy László miniszterelnök pedig elhallgatta a moszkvai magyar követ azon jelentését, mely szerint a Szovjetuniónak nincsenek követelései Magyarországgal szemben (mivel a trianoni békét sem írta alá), ráadásul, ha a magyar fél semleges marad, a Szovjetunió megértést tanúsít a románokkal szembeni magyar területi követelések tekintetében.
Bárdossy László miniszterelnök 1941. június 27-én bejelentette, hogy „a támadások következtében Magyarország és a Szovjet-Unió között a hadiállapot beállott.” Bárdossy később népbírósági tárgyalása alkalmával így jellemezte az akkori helyzetet: „A [kassai és kőrösmezei] támadás éppen a legérzékenyebb pontján érintette az államfő, a magyar hadvezetőség és a tisztikar lelki alkatát, számukra egyformán a katonai becsület és bátorság kérdésévé vált, hogy az ismételt provokálatlan támadás után Magyarország se maradjon tovább tétlen. A hadvezetés kifejezésre juttatta, hogy elviselhetetlen szégyennek tartaná, ha Magyarország még most sem vállalna részt a háborúban, ugyanezt jelentette ki igen kategorikus formában a Kormányzó.”
A kormányzó a Nagy Háború vége óta gyűlölte és elvetette a bolsevizmus eszméjét, így a magyar hadba lépés másnapján az alábbi sorokat írta Adolf Hitlernek: „(…) Az a nagy küzdelem, amelyet Kegyelmes Uram, a bosevizmussal szemben mindig elfoglalt álláspontjához híven, ez ellen az ázsiai veszély ellen kezdett, nem csupán a magyar nemzetet, hanem egész Európát örök hálára kötelezi (…). A szolidaritás szellemében kormányom közvetlenül a szovjetorosz háború kezdete után megszakította a diplomáciai viszonyt a szovjetorosz kormánnyal, és amikor a szovjetorosz légierő magyar terület ellen orvul ismételten bombatámadásokat intézett, elrendeltem a hadiállapot kimondását Oroszország ellen. Boldognak mondom magam, hogy fegyvereim, vállvetve a dicsőséges és győzelmes német hadsereggel, részt vehetnek a kommunista veszélyfészek elpusztítására és kultúránk megtartására indított keresztes hadjáratban (…)”
Idézvén Julius Caesar mondását: „Alea iacta est” (A kocka el van vetve) –, vagyis a hetvenhat esztendeje történt kassai bombázást követően a Magyar Királyság „átlépte a Rubicon folyót” és a második világháború hadviselő feleinek sorába került.
