Zsapka Attila, Vadkerti Imre és Sipos Dávid megalapozták a felhőtlen hangulatot a jászói szabadegyetem második napján. A délutáni kötetlen beszélgetés jövőbeli céljaikról és a vidám hangulatú nyilvános örömzenélés titkairól szólt. A közkedvelt formáció nosztalgiakoncertjével Szécsi Pál- és Máté Péter-emlékestet teremtett. Életerős művészetükkel nemcsak szórakoztatnak, hanem hozzájárulnak a magyarságtudat erősítéséhez is.
A trió 2014 tavaszán alakult azzal az elsődleges céllal, hogy az alap- és középiskolás tanulók számára emberi közelségbe hozza a korosztály számára talán már idegennek és ismeretlennek tűnő 70-es és 80-as évek ismert, értékes magyar dalait, valamint a verséneklés varázsát. A dalok és versek két akusztikus gitár, valamint fúvós hangszerek kíséretében szólalnak meg, zenei alapok használata nélküli élő hangzásban. A zenészek a XX. Mécs László Szabadegyetem színpadára is azt az idei válogatást hozták el, melyből számos településen és rendezvényen adtak ízelítőt, zajos sikereket aratva a Felvidéken és az anyaországban is. Hangi adottságuk és tehetségük révén minden műfajban otthonosan mozognak, a hazafias rockzenétől az operetten át egészen a musical világáig.Vadkerti Imre, a Kormorán zenekar szólóénekese, a komáromi Magyar Lovas Színház tagja, Zsapka Attila verséneklő, az érsekújvári Kor-Zár verséneklő együttes frontembere és alapító tagja, Sipos Dávid pedig szaxofonos. A felvidéki verséneklő trió tagjai életpályájukról, elért sikereikről, hazai és külföldi fellépéseikről, előadóművészeti élményeikről és a verséneklés varázsáról beszélgettek a táborlakókkal.
A Mécs László Szabadegyetem visszajáró vendégei idén is megalapozták a tábor jó hangulatát. A népszerű trió tagjai elmondták, hogyan kerültek közel a zenéhez, milyen út vezetett a mához.
A kötetlen beszélgetést Mihályi Molnár László vezette (Fotó: Nagy Emese/Felvidék.ma)
Zsapka Attila: „Mindig is nagyon szerettem volna zenész lenni, de valahogy sokáig másfelé vitt az utam. Megtanultam sok mindent, amit nem használok, elvégeztem a mezőgazdasági főiskolát, voltam tanár, földmérő és a zene csak ezek mellett működött. Most tanulok zenét, szeretném továbbadni azt, amit sikerül elsajátítani. A zene most már a megélhetésem. Mindig inkább a könnyű műfajhoz vonzódtam. Volt egy törés az életemben, melyet követően újrakezdtem, s azt csinálom, amire vágytam.”
Sipos Dávid: „Én zenész családból származom, szinte minden hangszeren játszottam már. Komolyabban 32 évesen kezdtem foglalkozni a szaxofonnal. A zene nagyon sokat jelent nekem, a családom után a legtöbbet. Jelenleg is nagyon sokfajta stílust játszom, több előadóval vagyok körülvéve, ez mind egy újabb és nehezebb kihívást jelent. A fiúk az én főállásom, de nagyon sok projektben veszek részt. Csak úgy lehet megélni, ha több lábon áll az ember.”
Vadkerti Imre: „A zene tölti be az életemet, ez a mindenem. Az általános iskola kötelező orosz dalocskái után Jókai Éva tanárnő a zongorához hívott és megénekeltetett. Ő szerettette meg velem a zenét. Az akkori pionírházban, amit ma szabadidőközpontnak neveznénk, alapítottuk meg az AlfaRock nevű zenekart és feldolgozásokat játszottunk. 1993-ban jött a színház szeretete is. Nagy ajándék nekem a Kormorán zenekar, hét éve vagyok az énekese. Nagyon szeretem a triónkat is. Nem vagyunk médiasztárok, de ez nem is baj. Csak azért kérünk pénzt az előadásainkért, hogy meg tudjunk ebből élni, ne kelljen mást csinálnunk a zene mellett.”
A Zsapka–Vadkerti duó már lassan öt éve létezik. Versénekléssel és magyar iskolák bekalandozásával kezdték, majd karácsonyi ajándék gyanánt kapcsolódott hozzájuk Sipos, akivel első adventi turnéjuk óta elválaszthatatlan triót alkotnak. Úgy érzik, azt művelik, amit szeretnek. Dávid szívéhez a legközelebb a dzsessz áll, míg Imre kedvence a folkrock és a történelmi rockopera világa, szeret ugyanis mások bőrébe bújni. A zene lényege viszont a dallam és a szöveg, e kettő ragadja magával az előadót és hallgatót egyaránt.
A beszélgetés közönsége a táborban (Fotó: Nagy Emese/Felvidék.ma)
Van-e egyáltalán és ha igen, milyen a felvidéki zenei élet?
A művészek beszélgetésük során egyhangúlag kiemelték az alacsony színvonalú hazai zenei oktatás tényét. „El van hanyagolva mint tantárgy. A zenei gondolkodás pedig fejleszti az agyműködést. Az általános zeneiskola tanárai csak komoly zenére vannak beállítva, nem oktatnak könnyű vagy népzenét. Én azért is iratkoztam be a konzervatóriumba, hogy ezekben az intézményekben oktathassak mást, olyasmit, amire igény van”– mondta Zsapka Attila. Sipos Dávid is zenei szakkört vezet Gútán, ott kapják meg az örömöt a kis tehetségek, az iskolákban nem tudják felcsigázni a gyerekeket. „A zeneiskolával semmi baj nincs, csak nagyon lassú folyamat. Mi azért is járjuk az iskolákat, hogy megpróbáljuk az identitást és az értékrendet helyén tartani”– nyilatkozta Vadkerti Imre, majd hozzátette: „Jelenleg nagyon nagyon sok formáció van a Felvidéken. A Harmónia-díj seregszemléjén sok mindenkivel találkozhat az ember. Szerencsére ezt már a községek is észrevették, mert a magyarországi csillagok helyett hazai néptáncosokat, zenészeket, szólistákat hívnak rendezvényeikre. Sokat lendítene a helyzeten, ha lenne egy felvidéki tehetségkutató. Mindenki bemutatkozhatna, nem szabnék korhatárt.” Zsapka Attila viszont felhívta figyelmet arra, hogy „önmagában a zenei tehetség nem elég ahhoz, hogy egy produkció érvényesülni tudjon. A Felvidéken nincs stabil zenei háttér, ami összefogná és piacképes mederbe terelné a zenekarokat.”
