Elérkeztünk sajótibai gyűjtésünket feldolgozó sorzatunk befejező részéhez. Adatközlőnk a gömörhosszúszói születésű (1916), de Sajótibán élő Ferdinánd László volt.
Ferdinánd László Hosszúszón született, gyermek- és ifjúkorát ott élte le. Tanulmányainak köszönhetően kiemelkedett a paraszti sorból, írnokoskodott. A faluban működő közigazgatási egységnél a körjegyzőségen lett úgymond mindenes hivatalnok, de életét továbbra is a faluközösséggel élte. Magáénak vallotta szokásait és nem szakadt ki a fiatalság köréből sem.
Gömörhosszúszó – a köznyelv csak Hosszúszóként emlegeti – „község a Rozsnyói járásban, a Gömör–Tornai-karszt és a Szilicei-fennsík DNy-i peremén, Tornaljától ÉK-re, a szlovák–magyar határ közelében. L: [1921] – 582, ebből 499 (85,7%) magyar, 83 (14,3%) szlovák; [2011] – 586, ebből 465 (79,4%) magyar, 102 (17,4%) szlovák nemzetiségű. /…/ Ev. temploma 1792-ben épült klasszicista stílusban. A 21. sz. elején 1-4. évf.-os közös, szlovák és magyar tanítási nyelvű alapiskolával rendelkezett. Közúti határátkelőhely Mo. felé”. (Szlovákiai Magyar Adatbank) Csemadok-alapszervezete alakulása óta aktív. A falu szokáshagyományai feldolgozásával gyakorta résztvevője volt a „Tavaszi szél vizet áraszt…” országos vetélkedőknek.
Ferdinánd László nősülés által lett sajótibai lakos, felesége a Szűcs János-féle gazdacsalád Margó nevű lánya lett. Teljes egészében azonosulni tudott a gömöri tájegységbe tartozó Sajó-völgyi falvak hagyományos kultúrájával, mert Gömörhosszúszó is e néptájegység kultúrkörébe tartozik. Beszélgetésünk által betekintést nyerünk a Sajó völgyét kísérő fennsíki falvak néphagyomány-kultúrájába is.
Volt-e különbség a bálokban és a lakodalmakban járt táncok között?
Nem vót. Mert bálokban is azelőtt még ment a csárdás, később már ezek a modernebb táncok is. A lagzikban jobbnyira csak a csárdás, meg ottan már az öregek is táncoltak. A harmincas években a hatvanéves emberek is táncoltak, csak a csárdás ment. De csárdásban is vótak, akik külön nagyon jól tudták táncolni a csárdást, mert azt se tudta mindenki egyformán.
Előfordult, hogy csárdás előtt a férfiak maguk táncoltak volna?
Vótak, de nem nagyon. Mondom, ezt Borzován láttam.
Ott a vasvárit, de másutt esetleg?
Másutt nem. Az nem vót verbungos, ha esetleg mondjuk annyira be vót rúgva, elkezdett ott gajabálni, azt nem lehet számolni.
Tánc közben vagy lakodalomban, ha vonultak az utcán, versikéket kiabáltak-e?
Kiabáltak.
Bálban?
Bálban nem, csak az utcán a lakodalom alkalmával, Hosszúszón. Ott versben ment. És, ha menődött a násznép a templomba, akkor a vőlegény, mikor ment a menyasszonyi házhoz, cigány bandával, a zenével, nótaszóval mentek. Az embereknél pálinka vót, aki kint vót az utcán, azt megkínálták, az asszonyok meg kalácsot vittek, és ugye a nézőknek azt hajigálták. A menyasszonytól mikor mentek, ugye a templomba, szintén zenekarral kísérték és nótaszóval mentek. Vót még úgy is, hogy a népnek a több mind a fele bevonult a templomba, és az emberek kint maradtak a templom előtt és ott nótáztak, daloltak. Nem nagyon hallatszott be, mert bezáródott a kapu. A nagybátyám vót ilyen versmondó. Vót neki egy füzetje, abban bele vótak ezek a versek írva, keresztelőre, meg kérőbe, mikor mentek a legénynek megkérni a lányt, még arra is volt vers.
***
Vasárnapi szórakozás
Azelőtt vasárnap délután korosztályok szerint, csoportostul jártak a lányok és a legények. Sétáltak, mentek ki a faluból az erdő széléig és énekeltek. A lányok kezdték az éneket, a fiúk meg kísérték. Este ugyanúgy, énekelték végig a falut, de minden csoport a maga énekét, meg külön-külön, és a legények is. Mert mondjuk egy tizenhat vagy tizenhét éves legény nem mehet már a húsz-huszonegy éves legények közé. Nem fogadták be. De a lányok se. Mondjuk a 16 vagy 17 éves lányt a húszéves lányok közé nem fogadták be. Ezek külön vótak. És úgye énekeltek így sorban. Úgy kilenc óráig, fél tízig. Akkor szétcsoportosultak és a lányokat kísérték haza, mindegyik legény azt, akinek már az udvarlója volt. Kiültem a ház elejibe mint iskolás, és úgy hallgattam ezeket a falusi nótákat, ez csak úgy, minden vasárnap így ment. Télen már nem vót vasárnap fonó, akkor szintén vót egy ilyen ház, mert sokszor kibérelték a házat, ahová jártak fonni. Mondjuk, vót öreg özvegyasszony, magányos. Nahát, annak a legények készítettek egész télire való fát, meg valamilyen élelmet, és ő kiadta a házát. Meg világításra adtak petróleumot, meg ilyesmit. És aztán oda gyülekeztek. Vasárnap meg ottan táncoltak, nótáztak, meg játszottak. Bekötték a szemét a legénynek és el kellett találnia, hogy ki fogja a vállát, ha eltalálta, hát akkor „kútba esett”, osztán egy csókot kellett adni annak, aki ki akarta húzni. Ilyen játékok mentek. „Kútba estem, ki húz ki?”
Volt, aki vitte a citeráját a legények közül?
Nem. Mondjuk bekötték a legénynek a szemét, azt beállították a sarokba, és az ott aszongya, hogy “ Kútba estem, ki húz ki?” És akkor a lány elment, oszt megcsókolta. Ha el tudta kapni, akkor jött a másik, váltották egymást. Ilyen játékok mentek.
Ha egy legény vitte a citeráját magával, akkor táncolhattak is?
Hát valamit emlékszek. Vót ott akkoriban citera. Még akkor az én gyerekkoromban. Azok most kilencvenéves emberek lehetnének. Azok citeráztak. De nálunk ottan nem nagyon folyt, mert ott kijártak dolgozni a munkások. A parasztlegényeknek meg nem nagyon vót citerájuk, harmónika vót még, azzal harmonikáztak. Aztán később lett már banda is, ez már ugye az újabb korban. Parasztbanda.
Ezek is vonósok voltak?
Igen vonósok. De hát már az is szétesett. Elhaltak. Ilyesmi vót. De, mondom ez szép vót akkoriban, más szórakozási lehetőség nem vót. Akkor a legények nem mentek úgy a kocsmába, mint máma az ember bemegy: tele a kocsma, meg részegre leisszák magokat. Akkor, ha elmentek, megittak esetleg egy üveg sört, vagy két deci bort, annyi vót az egész. De az csak vasárnap, vagy ünnepnapokon. Hétköznap nem. Nem vót pénz.
Volt-e olyan bál, amit csak a házasok rendeztek?
Nem, az mindig közösen ment. Én arra nem emlékszem. De jöttek a bálba a házasok is. Férj feleséggel. Mondjuk már vót olyan is, hogy már nagy legény vót a fia, vagy férjhez menő a lánya, jött apa a lányával is a bálba, és ők is táncoltak és mulattak.
Előfordult-e, hogy a legények fölkérték az anyát, vagy egy asszonyt?
Felkérték, ilyen is vót. És ugye, aztán az öregek mindég tanították a fiatalokat énekelni, dalolni. Régi nótákra. Hát például a sógorom ott kint Hosszúszón, az nagy nótakedvelő vót. Mindig azt mondták, hogy: Laci bácsi kezdjen. Ilyen nagy nótás vót, a bálba, meg pláne lakodalmakban. Máma, ezek már ezt nem tudják.
Ő kezdett és a cigányok mentek utána?
A cigányok, igen. A régi nótákat. Katonanótákat, mert a Laci sógor sokáig kint vót orosz fogságban, az első világháborúban. De még azelőtt is. Régi nótákat, amit az ember máma nem is hall. Hát ugye ez így elment. Táncban is versenyeztek. Ki tud jobban dalolni, ki tud jobban táncolni. Kivált ilyen lakodalmak alkalmából, csigacsináláskor, keresztelőknél meg az elsőszülöttnél. Megint függött attól, ki milyen módban vót, milyen jómódú, no, jobb módú parasztok – hogy így mondjam – a falun hát ugye…
Hosszúszón, vagy itt?
Itt meg, Hosszúszón is. Tartottak nagyobb keresztelőt, összejött a család, aztán most már jön az ősz, jönnek ezek a búcsúk. Ezek nagy ünnepségek vótak. Azelőtt a nép, a rokonság nem talákozott annyit, mint ma. Mert le vót mindenki kötve az ő munkájával, gazdaságával odahaza. Nem mehetett egy gazdálkodó ember, annak otthon kellett lenni, annak állatjai vótak, szántani meg vetni kellett, meg satöbbi. De azért minden éven ez a búcsú, ez vót egy ilyen összejövetel, ahol a rokonság a saját problémáit egymásnak elpanaszolta.
Bálokat is tartottak búcsúkor?
Búcsúkor vótak a legerősebb bálak, és a legnépesebbek és a legszínvonalasabbak. Úgyhogy például a búcsúkor a cigányság, három-négy banda jött a faluba és jártak házról házra, ebédkor húzni, zenélni. És sokszor attól függött, hogy ki milyen vót, na gyere be, osztán ezt húzzad. Húzatott két-három nótát. Adott neki ki mennyit, és azzal elment. De már öt-tíz perc múlva megint vót a másik banda.
Akkor is illett fizetni a cigányoknak, ha be sem hívták?
Ő addig el nem ment, míg valamit nem adtak neki. Ez ugye ilyen szokás vót.
Mindig csak pénzt adtak neki, vagy volt, hogy kalácsot is vagy egyebet?
Vót hogy kalácsot is. Ez attól függött, hogy kinek milyen vót a lehetősége, ha szegényebb vót, nem adott neki, vagy adott neki kalácsot, vagy mit tudom én mit, de valamit adott. És jöttek még köszönteni is.
Névnapra?
Nem, a búcsúkor.
Névnapra nem jártak köszönteni a cigányok?
Névnapot nem nagyon jártak itten. Vótak községek, ahol jártak, de nálunk nem jártak. Mert cigányok nem laktak a faluba, lejjebb, itten a Tornaljai járásban, Csoltón, Beretkén, Szárnyán, ahol sok cigányság vót némely községben, ott esetleg, ott vótak ilyesmik.
Kedves Margó néni, Laci bácsi köszönjük a beszélgetést.
