Fazekas László püspök és Fekete Vince főgondnok karácsonyi körlevelet írt a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház gyülekezeteinek.
Názáret városában, álmában isteni kijelentést kap egy angyaltól egy egyszerű ácsmester, József: „Íme, a szűz fogan méhében, és fiat szül, akinek a neve Immánuel, amely azt jelenti: Velünk az Isten.” (Mt 1,23)
Ez az angyali üzenet azt bizonyította, hogy Isten nem feledkezett meg ígéretéről, hanem beteljesíti azt abban a kisgyermekben, aki Máriától születik. Ez egyben azt is jelentette, hogy nem feledkezett el népéről, hanem jól tudja azt, hogy az ember milyen nyomorúságba került a bűneset által. Kiesett a kegyelemből, de az Isten féltőn szeretete által magához akarja vonni az embert. Ezért küldte el Jézust erre a világra, aki azóta az Isten legnagyobb ajándéka számunkra. Ezért mondhatjuk, hogy:
Velünk az Isten.
A hit reagálása erre az, hogy életünket az Isten jelenlétében éljük. Ebben az esztendőben a Reformáció 500. évfordulójára emlékeztünk, s ezt is hálás szívvel tettük azért, mert 500 évvel ezelőtt is ráirányította az elhívottak figyelmét arra, hogy a mi emberi életünk középpontjában Jézus Krisztusnak kell állnia.
A karácsony ünnepe minden esztendőben egy újabb és újabb felhívás arra, hogy:
rendezzük életünk irányvonalát.
Ebben az esztendőben is sokat fáradoztunk, építettünk, szolgáltunk, hirdettük az evangéliumot. Sokszor éreztük, hogy mennyire kicsik és erőtlenek vagyunk a feladatokhoz, de sokszor tapasztaltuk azt, hogy gyarló szolgálatunk által mégis sokan erőre kapnak. Mindez csak azért lehet így, mert velünk az Isten.
Sok feladat van előttünk és talán félelemmel tekintünk a jövőbe, még a közeli, reánk következő esztendőre is, mert a világ forrong, egyre kiszámíthatatlanabb és egyre zavarosabb minden. Az Istent és az ő örömüzenetét háttérbe szorítani akaró nézetek, a sok istentelen elgondolás, Isten nélküli döntések mind-mind elbizonytalanítanak bennünket.
Nekünk azonban egy feladatunk van:
hűségesnek lenni a reánk bízottakon és nem félni, mivel velünk az Isten!
Végezzük bátran a szolgálatunkat, tegyünk meg mindent azért, hogy az evangélium minden lélekhez eljusson. Imádkozzunk főleg a családokért, amelyeknek nagy próbákat kell kiállniuk a megmaradásért, az egyben maradásért, a belső békességért. Ezért is nyilvánította egyházunk Zsinati Tanácsa a 2018-as évet a családok évévé.
Ezekkel a gondolatokkal kívánunk a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház Zsinatának elnökeiként mindenkinek áldott karácsonyt és boldog újesztendőt – írta Fazekas László püspök és Fekete Vince főgondnok.
***
Az alábbiakban közöljük a Generális Konvent Elnökségének szóló karácsonyi körlevelét is, melyet felolvastak a Magyar Református Egyház minden gyülekezetében.
„…mert Ő Isten formájában lévén nem tekintette zsákmánynak, hogy egyenlő Istennel, hanem megüresítette önmagát, szolgai formát vett fel, emberekhez hasonlóvá lett és magatartásban is embernek bizonyult; megalázta magát, és engedelmeskedett mindhalálig, mégpedig a kereszthalálig.” (Fil 2,6-8)
Szeretett Testvéreink!
Egy gyermek születésének mindenki örül. A legmogorvább arcra is csal egy halvány mosolyt egy újszülött érkezése. A karácsony Krisztus születésének napja. Sokan a szeretet ünnepének nevezik, hiszen Isten maga a szeretet.
A „kis Jézus” világra jötte mindenkit megérint.
Vannak, akik azért örülnek, mert sok ajándékot kapnak, mások azért, mert sokat adhatnak. Néhányan azért örülnek, mert van kivel megosztaniuk az ünnepet, mások azért, mert van kire emlékezni. Élnek köztünk olyan testvéreink is, akik ezen az ünnepen talán még szomorúbbak, mint máskor, mert testi, lelki nyomorúságukon nehezen tör át az öröm.
Az ünnep oka nem maga a születés, hanem az, hogy Isten Fia emberré lett. Ezzel a születéssel Isten a maga istenségében megalázta magát: kisebbé lett, emberré lett, hogy emberként éljen és emberként halhasson meg.
A megváltás karácsonykor kezdődött el.
A megváltás, melynek ténye örömteli és Isten iránt hálára indító, mégis szomorú, mert az önmagát megüresítő isteni Fiú, a megszületett gyermek a kereszthalál felé igyekszik, hogy majd halálából isteni erővel támadjon fel, örök életet szerezve mindnyájunknak. Ez a karácsony öröme, a születés csodája, a karácsony különös belső feszültsége.
Erre utal rejtetten Pilinszky János Őszi vázlat című versének záró soraival: „távoli kétes tájakon, készülődik a fájdalom”.
A gyermek születésén túl tanuljunk meg igazán örülni a halálra készülő születésnek, a magát megüresítő teljességnek és az értünk hozott áldozat bemutatásának. Ezt próbáljuk ezen a karácsonyon is átérezni – áll a Generális Konvent Elnökségének körlevelében.
(Reformata.sk/Felvidék.ma)