Egészségnapot szerveztek a losonci Pedagógiai Szakközépiskolában, amelynek elsődleges célja az volt, hogy felhívják a diákok figyelmét a helyes táplálkozásra, a mozgás fontosságára, valamint arra, hogy mindezekhez elengedhetetlen a megfelelő lelkiállapot is. A magyar diákok számára is színes és változatos programkínálattal készült a diáktanács.
A tematikus nap folyamán több előadás is elhangzott, amelyen részt vehettek a tanulók. A tornaljai A-Klub Absztinens alkoholisták címmel tartott ismertetőt, míg Haris Sándor a lelki egészség fontosságára hívta fel a figyelmet.
Ferencz Szvorák Lilla táplálkozási szakértőként és edzőként érkezett az intézménybe. Hangsúlyozta, hogy nem időszakos, hanem hosszú távon fenntartható étkezési szokások kialakítására kell törekedni, a megfelelő tápanyagok és vitaminok bevitelével. Ezt követően az udvaron teljes testet átmozgató edzést vezetett.
Továbbá a tanulók kipróbálhatták a jógát, a zumbát Ligart Ivannal, a dartsot, az Exatlon jellegű ügyességi feladatokat és a Négypróba keretében négy különböző verseny is várta őket a kertben.
A Találd ki, hogy mit eszel kóstolóverseny játékosra és viccesre sikeredett, ugyanakkor tanító jelleggel bírt. A kreatív gyümölcstálak készítése során saját ötleteiket is megvalósíthatták az osztályok. A lelki jóllét témájához kapcsolódó kvízjáték is helyet kapott a programok között.
Emellett a nap folyamán lehetőség nyílt koleszterin-, vércukor- és vérnyomásmérésre is az egészségügyi szakközépiskola tanulóinak köszönhetően, így a jelenlévők a saját egészségi állapotukról is hasznos információkat kaphattak.
Az egészségnap hozzájárult ahhoz, hogy a diákok tudatosabban figyeljenek testi és lelki egészségük megőrzésére a mindennapokban. A diáktanács és a segítő tanárok bíznak benne, hogy a jövőben is lehetőség nyílik hasonló rendezvények megvalósítására.
Az állami fenntartású középfokú iskolát 1869-ben alapították. A szlovák nyelvű pedagógusképzés mellett magyar nyelven is biztosítják az oktatást. Jelenleg mintegy 300 diák tanul itt, közülük 70 a magyar tagozaton. Két éve elindították a távutas képzést is magyar nyelven, amelyre szintén várják az érettségivel rendelkező felnőttek jelentkezését május végéig.
Chovan Lilla/Felvidék.ma





