Peter Morvay, a Denník N kommentátora arról írt eszmefuttatást, hogy a szlovákok csalódása Bugár Bélában azt mutatja, milyen keveset tud a többség arról a félmilliós közösségről, amellyel együtt él.
A magyar gyökerekkel is rendelkező kommentátor szerint Bugár tulajdonképpen nem is tehet arról, hogy nem az, és tulajdonképpen sohasem volt az, akinek némelyek Szlovákiában – elsősorban a liberális szlovák értelmiség egy része – gondolták. Ugyanez vonatkozik a pártjára is, állítja Morvay.
Na bumm! – mondhatnánk – Morvay felfedezte a spanyolviaszt. Vagy legalábbis úgy tesz, mintha most fedezte volna fel azt, pedig igazából tisztában kellett ezzel lennie rajta kívül minden józanul gondolkodó (szlovák) polgártársunknak is, aki csak egy kicsit is figyelemmel követi a szlovákiai politikai történéseket. Csak a naivak hihettek abban a mesében, amit Bugár Béla a Most-Híd születésekor eléjük tálalt.
Morvay szerint Bugárnak nagyon jól jött, hogy valami teljesen mást feltételeztek róla és a pártjáról, mint ami valójában volt. Végső soron ez volt a politikai karrierjének is az egyik pillére. Tény viszont – mondja Morvay, hogy Bugár egyedül semmire sem ment volna a pozitív imázsépítéssel és annak fenntartásával, sokan segítettek neki ebben, akiknek megvan a saját felelősségük Bugár tündöklésében és bukásában is. Valóban? Sietve hozzátenném néhány jeles újságírónak is volt ebben jócskán szerepe, akik – ki tudja, önszorgalomból vagy megbízás alapján – évekig fényezték Bugárt. Leírhatta vagy kimondhatta ezt a felvidéki magyarok közül korábban bárki, Morvay és társai akkor elengedték a fülük mellett, pedig tudták jól ők is, csak éppen akkor még mások voltak a „kávéházi értelmiség” érdekei.
Mára viszont – Morvay szerint – Bugár az árulás és a jellemtelenség megtestesítőjévé vált a szlovákiai politikai életben. Legalábbis erről tanúskodnak a legutóbbi „Tisztességes Szlovákiáért” megmozdulás transzparensei. Bugár erre az útra akkor lépett, amikor pártját koalícióra vitte a Smerrel és az SNS-szel. Az meg, hogy a választások után ilyen rekordrövidségű idő alatt került sor minderre, azt bizonyítja, hogy az üzlet már előre le volt zsírozva.
A Most-Híd projekt
Akkor azonban még akadtak, akik azzal vették a védelmükbe Bugárt, hogy felelősségteljesen viselkedett annak érdekében, hogy az országnak stabil kormánya legyen. „Alapjaiban véve ez az érvelés jó volt, hiszen a választás utáni helyzetre nem volt jó megoldás, a stabil kormány pedig fontos, és a politika sem mindig a népszerű döntésekről szól. Csakhogy éppenséggel erre a konkrét esetre nem volt érvényes – a Most vezetőinek többsége ugyanis nem azért döntött a koalíció mellett, mert annyira fontos lett volna számukra a politikai stabilitás” – fogalmaz Morvay, aki szerint a csalódás Bugárban egyenes arányban növekedett azzal, ahogy a párt és Bugár csendben eltűrte a Smer és az SNS botrányait.
A pontot az i-re a Bugár szabadságról való visszatérése utáni nagy szavak és a megjátszott elvszerűség tették fel Ján Kuciak és a menyasszonya meggyilkolását követően, amelyek hirtelen a negyedik – az előzőnél semmivel sem hitelesebb – Fico-kormány támogatásába csaptak át.
Persze, Peter Morvay megtagadná önmagát, ha ezt az alkalmat nem használná ki arra, hogy egyúttal az MKP-ba is belerúgjon. Ezen a ponton megemlíti azt is, hogy a „másik” magyar párt, az MKP soraiban Bugár utolsó „árulása” után megszólaltak a kárörvendő hangok, hogy végre a szlovákok is megértették, mekkora gazember ő. Hiszen egyszer már elárulta az övéit, csakhogy az a szlovákokat egyáltalán nem érdekelte. „Az MKP támogatóinak azonban csak abban van igazuk, hogy Bugár „pragmatizmusa” senkit sem lephetett meg, aki ismeri a kisebbségi pártok működési elvét, a magyar közösség viszonyait, és a Most elnökének eddigi ténykedését” – jelentette ki Morvay.
Nem piszkítunk a saját fészkünkbe
A magyar közösségen belül, Morvay szerint már régóta érvényes a szabály, hogy nem piszkítunk a saját fészkünkbe, és főleg semmit sem árulunk el egymásról, amit a többségi nemzet aztán felhasználhatna ellenünk. Ez a szabály bizonyos mértékig indokolt a magát veszélyeztetettnek tartó kisebbség szempontjából, ám a kisebbségi közösségen belüli politikai vita hiányához, illetve a többségi és a kisebbségi közösség közti kommunikáció torzulásához vezet. Morvay szerint ennek következtében az volt a tendencia, hogy elhallgatták a korrupciós ügyeket és a negatív jelenségeket, például a nacionalizmus erősödését is a párton belül, így a szlovák többség csak részleges képet kaphatott a magyarokról.
Morvay eme állításai kapcsán Csáky Pál, az MKP EP-képviselője a közösségi oldalán megjegyzi „a szerző asszimilálódott lelkének – aki most szinte nyilvánosan meggyón – ez egy kicsit sok. Belerúg tehát az MKP-ba is, és a kisebbségi magyarság önvédelmi reakcióit nacionalizmusnak tünteti fel”.
De Morvay szerint hallgattak a kisebbségi vezetők valódi tulajdonságairól is, az autoriter módszereikről és a megvesztegethetőségükről és az üzleti érdekeikről is, továbbá arról, hogy mennyire különbözik a közösségen belüli viselkedésük attól, amit kifelé prezentálnak. „És mindez kétszeresen érvényes a Most-Híd pártra” – jelenti ki Morvay.
Szlovák nemzeti érdek volt a Bugár-termék
Morvay szerint ennek következtében hibát követett el sok szlovák választópolgár, újságíró, politikai elemző részben tudatlanságból, részben pedig azért, mert hittek a magyar értelmiségi barátaiknak. Azért is, mert hinni akartak.
„Bugár nem változott, hallani mostanság sok volt szlovák támogatójától. Ugyanolyan, mint amilyen mindig is volt – csak nem tudták, vagy nem érdekelte őket, vagy nem akarták tudomásul venni. Pedig aki akart, az régen is hozzájutott az információkhoz. Ám ezek az emberek nem akartak a szlovák nacionalistákhoz hasonlítani, akik csak a rosszat látták a magyarokban, vélekedik Morvay, mentegetve a szlovák értelmiséget.
Ennek kapcsán Csáky így fogalmaz a bejegyzésében: „…elismerésem azért a cinikus élű szatirikus kitételért, amellyel azt írod, hogy „megvéded Bugárt, mert ő nem tehet róla, hogy a szlovák és a szlovákiai magyar balliberális értelmiség és ennek a sajtója ilyen terméket hozott létre belőle, mert ha nem ő lett volna, lett volna más. Egyszerűen szlovák nemzeti érdek volt, hogy a megvehető, bármire kész magyart felépítsék és példaként mutogassák”.
(Dennik N/Felvidék.Ma)
