A lévai Reviczky Házban a Reviczky Társulás irodalmi szakosztályának szervezésében köszöntötték az idén 80. életévébe lépő Sándor Károlyt, aki példamutató életével és aktív közéleti, valamint lelkipásztori tevékenységével hosszú évekig állt a felvidéki magyarság szolgálatában.
„…Lám megnyugszik egy napra, mert verset írt.”
A „Százélű arcát mutatja az élet” című rendezvényt Puksa Magdolna, az irodalmi szakosztály vezetője nyitotta meg, majd Wirth Jenő, a Reviczky Társulás elnöke köszöntötte az ünnepeltet, aki maga is a társulás elnökségi tagja volt 14 éven át.
Majd Müller Péter, a helytörténeti szakosztály vezetője köszönte meg Sándor Károly eddigi munkáját, hiszen ő kezdeményezte a szakosztály létrehozását, és muzeológusként sokat tett azért, hogy szűkebb környezete történelmét közelebb hozza az emberekhez.
Ezt követően Weppery László moderálásával a Juhász Gyula Alapiskola növendékei és lévai versbarátok tolmácsolták az ünnepelt szebbnél szebb verseit.
A gyermekéveit Sáróban töltő Sándor Károly a Garam menti táj szerelmese lett. Több versében kelti életre ezt a vidéket és az ott élő emberek mindennapjait. Szótlan arcok című verse ennek ékes bizonyítéka.
Párkányban érettségizett, a prágai egyetemen lelkészi, majd a pozsonyi Komenský Egyetemen történész képesítést szerzett. Az utóbbi szakterületen 1970-ben bölcsészdoktorrá avatták.
E területen több tanulmányt publikált, szaktekintélyt vívott ki magának. Mint lelkipásztor hirdette az igét Felsőszecsén, Sárón, Barsváradon, valamint Hontvarsányban. Megalapította a lévai Juhász Gyula Irodalmi Színpadot.
Mégis elsősorban költőként él a köztudatban. Első versét 18 éves korában publikálta és azóta rendszeresen jelen van az irodalmi alkotók között.
1998-ban jelent meg verseskötete Itt születtem címmel, mely 75 verset rejt az olvasó számára. Verseinek gyakori témája a felvidéki táj, a család iránti érzett mérhetetlen szeretet, az Istenhez való hűség, az emberi mindennapok.
A rendezvény zárásaként az ünnepelt is szót kapott. Megköszönve a kedves szavakat, az érte tett fáradozást, egy szerelmes versének két sorával zárta a rendezvényt, melyet kedves felesége ihletett, ezzel a vallomással fejezte ki iránta érzett mérhetetlen szeretetét és tiszteletét: „Nyűgös napok terét lezárva, Nálad megnyugvást várok.”