Kevés olyan településünk van, ahonnan annyi jeles egyházi személyiség került ki, mint a Hont megyei Ipolyviskről. Az itteni plébánián is megannyi ismert és neves teológus tevékenykedett, akiket érdemes lenne egyszer alaposabban is számba vennünk. De most a jeles szülöttekről teszünk csak említést, közülük is elsősorban Fehér Ipolyról.
Olvasom honlapunkon, hogy szülőfalujában előadással egybekötött ünnepi szentmise keretei között emlékeztek róla, halálának 110. évfordulója alkalmából, hangsúlyozva „a helyi értékek megtartásának, Fehér Ipoly emléke ipolyviski ápolásának fontosságát”. Azt is megtudjuk az ünnepségről tudósító beszámolóból, hogy a templomban dr. Sztyahula László kéméndi plébános tartott előadást az egykori pannonhalmi főapátról, a szentmise főcelebránsa pedig Fehér Ipoly mai utóda, dr. Hortobágyi T. Cirill pannonhalmi apát volt. Továbbá, hogy a szülőfalujában emléktábla is őrzi Fehér Ipoly emlékét, melyet a templomban helyeztek el.
A jeles esemény és évforduló apropóján hadd tegyek közzé néhány fontos adalékot magam is. A két jeles szülöttről, Rajner Lajos egyházi íróról és püspökről, valamint Fehér Ipolyról az 1980-as években értekeztem először.
A vsiki templom, ahol szülöttünket keresztelték. (Fotó: Csáky Károly/Felvidék.ma)
A portrék aztán megjelentek az Isten házai és szolgái (Dunaszerdahely, 1993) című kötetemben. Ezt követően egy további szülöttet, Kőnig Mórt is felfedeztük, az írásokra pedig felfigyelt a falu akkori plébánosa és polgármestere is, és sor került egy emléktábla elkészítésére is. Ezt 1994. szeptember 17-én leplezték le a templom külső falán, annak északi oldalán. A felszentelést Horváth Károly plébános végezte, e sorok írója pedig emlékbeszédet tartott a szép számban összegyűlt viskiek előtt.
A táblára az alábbi szöveg került fel: „SZERETETTEL ENKÉKEZÜNK KÖZSÉGÜNK/ JELES SZÜLÖTTEIRE:/ KÖNIG MÓR TEOLÓGIAI DOKTORRA ÉS APÁTKANONOKRA SZÜLETETT 1822-BEN/ FEHÉR IPOLY KÁLMÁN DR./A PANNONHALMI BENEDEK-REND/ FŐAPÁTJÁRA SZÜLETETT 1842-BEN/ RAJNER LAJOS TEOLÓGIAI DOKTORRA,/ FELSZENTELT PÜSPÖKRE SZÜLETETT 1842-BEN/ EMLÉKÜKET TISZTELETTEL MEGŐRIZZÜK/ IPOLYVISK LAKSSÁGA/ 1994”.
Ennyit tehát az emléktábláról s a táblaállítás hátteréről.
Jeles személyiségünk, Fehér Ipoly Kálmán bencés szerzetes, tanár, pannonhalmi főapát, természettudományi író, a Magyar Tudományos Akadémia tiszteleti tagja 1842. április 11-én született Ipolyvisken, ahol apja, Fehér János akkor gróf Forgách Miklós uradalmi tiszttartója volt az itteni gazdaságban.
A Fehér Kálmán László név alatt született gyermek korán elveszítette szüleit, neveléséről így előbb apai nagybátyja, Fehér Ipoly megyeri plébános, majd pedig a másik nagybácsi, Fehér Nándor dunaszerdahelyi káplán gondoskodott.
A vallásos nevelés tehát megfelelően biztosítva volt számára. Komáromban és Győrben járt középiskolába, miközben 1858-ban belépett a Szent Benedek-rendbe. Nagybátyja iránti tiszteletből később felvette az Ipoly nevet, szerzetesként pedig a Lipótot választotta.
1865-ben szentelték pappá, de előtte már tanárként működött. Nyolc éven át oktatta a fizikát és a matematikát Pannonhalmán, s mint a rend tudós tanára, több kiváló tankönyvet is írt. (KÍSÉRLETI TERMÉSZETTAN, 1871 Pest; TERMÉSZETTANI MŰSZÓTÁR, 1871 Pannonhalma; A FELSŐBB MENNYISÉGTAN ELEMEI, 1871 Esztergom; A VEGYTAN ALAPVONALAI, ERŐMÜTAN, FÉNYTAN, SUGÁRZÓ Hő) Emellett számos cikke és tanulmánya jelent meg a Győri Közlönyben, a Gyógyszerészeti Hírlapban, a Magyar Természettudományi Társulat Közleményeiben és a Vasárnapi Újságban. Az utóbbiban többek közt a fényképészet népszerű ismertetéséről írt.
Kísérleti természettana több kiadást is megélt, s mintegy fél évszázadon keresztül használták azt az ország középiskoláiban. A mai szakemberek szerint a könyv érdeme a „néhány évtizedes új fizikai felfedezések átültetése a középiskolás tananyagba”. Emellett úttörő tankönyv is a maga nemében, magyar nyelven mindenképp az. (Bognár G., Fizikai Szemle 2014/5)
1874-ben az esztergomi főgimnázium igazgatója lett, egy évtized múlva pedig Bajorországban, majd Keleten tett tanulmányutat a kormány megbízásából. 1888-ban A BAJOR KÖZÉPISKOLÁK SZERVEZETE ÉS ELJÁRÁSA címmel publikált pedagógiai munkát.
1896-ban választják a Magyar Tudományos Akadémia tiszteletbeli tagjává, majd az Országos Közoktatásügyi Tanács másodelnökévé. 1892-ben a Benedek-rend főapátja lett.
Tanári tevékenysége mellett egyébként már régóta behatóan foglalkozott a rend történetével is. E témakörből szintén több publikációja jelent meg. PANNON-HEGYE címmel például a Magyarország képekben című albumban (Pest, 1870) is találunk tőle egy összefoglalót.
Az ipolyviski templom főoltára (Fotó: Csáky Károly/Felvidék.ma)
Fehér Ipoly Győr megyei tevékenysége is jelentős. Hisz ő szerkesztette azt a fontos kiadványt, amely a magyar orvosok és természetvizsgálók XVII. győri nagygyűlésének emlékére jelent meg a Franklin Társulatnál 1874-ben. A GYŐR MEGYE ÉS VÁROS EGYETEMES LEÍRÁSA című, 674 oldalas kötet több, addig ismeretlen oklevelet tesz közzé: természeti, társadalmi és történeti ismertetést közöl jó rendszerezésben, mindenki számára érthető és élvezetes stílusban. Amint akkor megállapították, a jó szerkesztés „kizárja az unalmas egyhangúságot, és a helyett, hogy fárasztana, élénkít”.
Fehér Ipolynak nemcsak Győr megyével, hanem szülőföldjével, Honttal is jó kapcsolata volt. Annak ellenére, hogy csupán gyermekkora első éveit töltötte itt, sosem tagadta meg szülőföldjét. 1899-ben a Honti Múzeumot szervező küldöttség – Horváth Béla főispán, Czibulya László alispán, Totovics Kálmán, Berkó István és Pongrácz Elemér – járt nála Pannonhalmán. Kérték őt, fogadná el a létesítendő múzeum védnöki tisztét. A főapát a felkérést természetesen elfogadta, s ezer forint adományával a múzeum első alapítóinak sorába lépett.
Fehér Ipoly száztíz éve, 1909-ban hunyt el, mint az emlékezésekből is tudhatjuk. S amint azt egyik biográfusa írja:
„Páratlan életutat járt le; gimnáziumigazgató, majd pannonhalmi főapát, kiváló kísérletező szellemű fizikatanár, a testvéreiről gondoskodó báty, következetes és hiteles szerzetes, és halálos betegségben is állhatatos főpap.”
S csak üdvözölhetjük a gondolatot, illetve azt, hogy „az emléknapon tervként felmerült, hogy a napokban átadott tájházban jó volna egy sarkot szentelni az egykori pannonhalmi apát emlékének, akinek szellemisége ezáltal is közelebb kerülhetne az ipolyviskiekhez.”
Ehhez csupán azt fűzném hozzá javaslatként, hogy érdemesebb és célszerűbb lenne a tájházbeli sarok helyett egy színvonalasabb állandó tárlatot rendezni a község további, fent is említett egyházi személyiségeinek, jeles szülötteinek, illetve az itt nem említett, a faluban tevékenykedett papoknak mondjuk a plébánia vagy a községi hivatal valamelyik termében, folyosóján.
