Kutak Adrienn keramikusművész alkotásai a Szlovák Képzőművészeti Unió Umelka Galériájában (Fotó: Pásztor Péter/Felvidék.ma)

Föld rétegei címmel nyílt meg az ipolysági kötődésű Kutak Adrienn keramikusművész tárlata a Szlovák Képzőművészeti Unió Umelka Galériában Pozsonyban. A március 2-án megnyitott tárlaton elsősorban raku technikával készült kerámiacsodák kerültek bemutatásra.

Az alkotásokat Kutak Adrienn egykori középiskolai tanára Ivica Vidrová szobrászművész mutatta be. Az élet és alkotói pálya jelentősebb mozzanatait vázolta fel. Mindamellett kiemelte a keramikusművészben lakozó alkotói erőt, az energikus és újító szemléletet, melyek az alkotásaiban is visszatükröződnek.

A Umelka Galéria kőtermében kiállított alkotások egy része fali plasztika, ugyanakkor térbeli alkotásokat is láthat a művészetkedvelő látogató.  Számos mű csodásan ötvözi az agyagot és a porcelánt. A bemutatott alkotások között több díjnyertes kerámia is helyet kapott.

A művek az utóbbi években születtek. A tárlat március 15-ig tekinthető meg.

Pásztor Péter felvételei a megnyitóról.