Nagy veszteség érte a magyar zenei életet: március 31-én, életének 83. évében elhunyt Peskó Zoltán karmester, zeneszerző. A híres muzsikus 1964-ben emigrált, és Svájcban telepedett le. Művészetére a Luganóban élő klarinétművész, Vass Dániel emlékezik.
Az utóbbi években már nem találkoztunk, elvétve viszont pályatársai érdeklődtek róla nálam. Nagyon zárkózott ember volt, nem messze Luganótól, egy kis hegyi faluban, Neggióban élt évtizedek óta. Mialatt tagja lehettem a Svájci Olasz Rádió és Televízió Szimfonikus Zenekarának 1976-2001 között, a híres együttest többször vezényelte vendégkarmesterként.
Nagyon felkészült, óriású tudású művésznek ismertem meg. A nyolcvanas évek végén Liszt Faust szimfóniájának a kontratenor-kórus nélküli, 1857 előtt véglegesített változatát dirigálta. Ezt követően két alkalommal dolgoztunk együtt rádiófelvételen. Az elsőn, olyan XX. század elejei posztromantikus amerikai szerzők, mint például Ferde Grofé műveit vezényelte kiválóan.
A másik közös munkánk számomra különösen felejthetetlen volt. 1995-ben a Kursaalban lépett fel. Az 1804-ben épült patinás épületet két évtizede sajnos lerombolták, hogy helyet adjanak egy ízléstelen kaszinónak. A nevezetes koncerten Bartók II. zongoraversenyét tűzték műsorra, a szólóra Kocsis Zoltánt hívták meg, én a zenekarban a második és a basszusklarinét szólamát játszottam. A három zongoraverseny közül technikailag ez a darab a legnehezebb: mind a szólistának és a zenekarnak, mind pedig a karmesternek embert próbáló feladatot jelent.
Nagyon örültem a magyar művész érkezésének, Kocsis Zoli egy évvel járt felettem a zenegimnáziumban, abban a híres osztályban, ahol Ránki Dezső, Szenthelyi Miklós, Berkes Kálmán és a híres kvartettes, Schrantz Károly is tanult.
Az együttes tagjai is jól ismerték Kocsis nevét, és nagyon élvezték a próbákat. Emlékszem például, hogy Peskó és Kocsis a szünetben is a zongora mellett maradtak, a zongoraművész Bruckner 8. szimfóniájából játszott részleteket, s a „két Zoltán” részletesen elemezte az elhangzottakat. Jóllehet, magyarul beszélgettek, de a fél zenekar bennmaradt a teremben és csak ámult-bámult. Később, amikor Pesten találkoztam a zongoraművésszel, mindig szuperlatívuszokban emlegette a luganói hangversenyt, s élete egyik legjobb II. zongoraversenyeként gondolt vissza az előadásra.
Peskó Zoltán világjáró művészként rengeteget utazott, s 2009-től 2011-ig a pécsi Pannon Filharmonikusok zeneigazgatójaként is dolgozott. Jóllehet néha véletlenül összefutottunk Luganóban, de egyébként nem vett részt se a város, se az ott élő magyar közösség társadalmi életében.
