A június 19-ei temetéssel a felvidéki magyar néptánc-mozgalomnak megint egy jelentős tartóoszlopa távozott közülünk, Strieženec Horváth Rudi, a Felső-csallóközi Népi Együttes létrehozója személyében.
Szülőfalujában, Pozsonypüspökin 1954-ben hozta létre az együttest. Aztán rakétagyorsasággal tört fel, mint tavasszal, az olvadások idején a buzgár. A faluban, az ifjúsági mozgalomban „kulturos” volt, megszólították, hogy csináljon már valami jelentősebbet, hát összetoborozta a fiatalokat. Népi tánccsoportot alapított, magyart. A Csemadok lett a pártfogója. Még az évben jelentkeztek az Ifjúsági alkotások népművészeti versenybe (Súťaž tvorivosti mládeže) és Pozsony járásban döntőt nyertek, aztán kerületit, aztán szlovákiait, aztán elkerültek Ostravára a csehszlovák köztársasági döntőre.
Ott olyan sikert értek el, hogy az akkori kultuszminiszter Nejedly „elvtárs” őket dicsérni, velük mulatni, borozgatni, magyar nótát húzatni leült az asztalukhoz.
Anyagi támogatást azt nem kaptak, pedig a mulatás közben azt is ígért, de egy szép levelet küldött az együttesnek, amelyet máig büszkén őriznek.
Az Együttesnek a Csemadok Pozsonypüspöki Helyi Szervezetén belül ez az egyik legnagyobb elismerése. Nagy dicsőség volt ez abban az időben, nem politikai barátként, hanem a táncaik, dalaik elismeréseként, egy asztalnál ülve szórakozni az ország megbecsült kultuszminiszterével! Ugye, Koller Feri bácsi? – aki fentről nézve vezeted a tollamat -, te már csak tudod, te voltál a vezető „nótamester” és melletted Orbán Gizike a „kis dalos pacsirta”.
Jégh Izabella és a Csallóközi Együttes két táncosa az emlékezés virágaival (Fotó: Csóka Imre)
A versenygyőztes tánckoreográfiákat viszont Strieženec Rudi állította színpadra, ő volt az „alkotómester”. Egy év múlva 1955-ben, hogy az együttes eljuthasson Prágába, a Spartakiáda országos verseny-bemutatóra újból kellett, hogy az év folyamán fokról, fokra haladjon előre: járási forduló, kerületi forduló, szlovákiai forduló és csak utána jöhetett Prága. Olyan értékes műsoruk volt, hogy ezt győzték. Ott, Prágában találkoztunk.
Én, egy másik vonalon jutottam Prágába. Tényleges katonaként a hodonini ezred morva folklór tánccsoportját koreográfusként és táncosként segítve mi is végigjártuk a verseny „szamárlétrájának” minden fokát, és győztesként kerültünk az országos Spartakiádára. Magyar Kossuth verbunk volt az egyik versenyszámunk. A Népes Együttesünk engedélyével tanítottam be ott is. Nagy munka volt, de örömmel csinálták a táncosok és a zenekar is. A koreográfiáért külön díjként Novák tábornok dedikálásával elnyertem egy szép, értékes könyvet, legalábbis akkor az volt – ma is őrzöm.
Leszerelésem után 1955 telén találkoztunk újra. Az Együttesnek betanítottam a Vetélkedő című, a Népesnél nagy sikert aratott koreográfiámat. Engedély nélkül tehettem, mert a Népest, a felvidéki magyar kultúra fényben ragyogott gyöngyszemét, a politikai machináció már megszüntette.
A Felső-csallóközi Népi Együttes a prágai sikerek után elnyerte a Csemadok Központi Bizottságának a támogatását, 1956-ban jutalmul, minden jelentősebb helyre őket vitték reprezentálni. Velük mentek České Tešinbe, a lengyel nemzetiségi szövetséghez, meg Felsővízközbe (Svidník) az ukrán nemzetiségi szövetséghez is.
Már volt egész estét betöltő műsoruk, a magyarságunk hirdetése mellett be tudták mutatni, hogy milyen is az a magyar népi, és népies dal-, tánc- és zenekultúra.
Ilyen eseménydús sikeres kezdőévek után a Felső-csallóközi Népi Együttes, 1958 őszén megvált a pozsonypüspöki Csemadok fenntartótól és leköltözött Somorjára a Járási Népművelési Központhoz. Ott Rudinak is tudtak munkahelyet adni. Sajnos, ott is csak rövid időt tölthettek, mert jött 1960-ban a területi nagy átszervezés és a Somorja járást beolvasztották a Dunaszerdahelyi járásba. Az együttes is, hogy megtarthassa a járási státuszát és az ezzel járó anyagi hátteret, leköltözött az újonnan létrehozott járás székhelyére, Dunaszerdahelyre. Nevet változtatott és az Ifjú Szivek Magyar Dal- és Táncegyüttes mintájára lett belőle Csallóközi Dal- és Táncegyüttes.
A temetésen közreműködő Pósfa zenekar (Fotó: Csóka Imre)
Az együttes, melyet Rudi még hosszú évekig vezetett és élete végéig büszkén támogatott, Csallóköz büszkeségeként ma is eredményesen működik, de erről már Quittner János, Dudek Ferenc, Oláh Attila koreográfusok – bocsánat, ha valakit kihagytam – többet tudnak vallani.
Rudi, Sokáig, nagyon fogsz hiányozni. Csallóközi táncosok, zenészek büszke vagyok rátok: a temetés megszervezése Rudi munkásságához méltó búcsúztatás volt.
A szerző az MMA Köztestületi tagja, Martin György-díjas néptáncgyűjtő koreográfus
