Életének nyolcvanadik évében, október 2-án elhunyt az Ipolyságon élő Vas Ottó gimnáziumi magyartanár, versszavaló, előadóművész.
Mint az egykori munkahelye, a Szondy György Gimnázium rövid közleményében olvasható: „Mély megrendüléssel tudatjuk, hogy életének 80. évében elhunyt iskolánk volt tanára, Vas Ottó. A tanár úr 1961 és 1995 között tanított magyar és orosz nyelvet, valamint esztétikát gimnáziumunkban. 1963-től volt a legendás József Attila Irodalmi Színpad vezetője (1995-ig).”
Közel harminc éven keresztül tanított az ipolysági gimnáziumban. Több száz diákkal szerettette meg a magyar irodalmat, ezen belül a verseket, köztük számos későbbi jeles közéleti személyiségünkkel is, például Csáky Pállal és Hrubík Bélával.
Vas Ottó 1940. június 25-én Budapesten született. Gyermekkorát Köbölkúton töltötte. A szavalás már ekkor közel állt hozzá. Először még gimnazistaként 1957-ben nyert országos szavalóversenyt. Pozsonyi egyetemi évei alatt a Koncsol László vezette szavalókör aktív tagja volt.
A diploma megszerzését követően az ipolysági magyar gimnáziumban kapott állást. Hamarosan elindította a József Attila Irodalmi Színpadot. A több mint három évtizedes működése alatt az irodalmi színpad tagjai számos megmérettetésen bizonyítottak. Rendszeres részvevői voltak a komáromi Jókai Napoknak, emellett több alkalommal lettek a balassagyarmati irodalmi napok díjazottjai is. Az irodalmi színpaddal vendégszereplőként bejárták a Felvidék szinte minden, magyarok által lakott települését.
Önálló fellépéseivel a szlovákiai magyar irodalmat népszerűsítette. Megszámolhatatlan azon diákok sora, akiket szavalóversenyekre készített fel az élete során. Ez irányú tapasztalatait 2001-ben a Csemadok Közművelődési Intézet és a Gyurcsó István Alapítvány támogatásával a Hogyan tanuljunk verset és prózát (Előadók, felkészítők kézikönyve) című kötetbe foglalta össze.
A gimnázium megalakulásának századik évfordulója alkalmából kiadott Egy évszázad a történelem sodrásában… című kiadványban ekképpen emlékezik vissza a kezdetekre:
„A kollégákkal gyorsan megismerkedtem. Domonkos Katitól igazgatói utasításra átvettem az iskola diákkönyvtárát, s mivel Pozsonyban már hallott engem szavalni, megkért, hogy keressünk együtt szavalóversenyekre készülő diákoknak verseket (…) Így történt azután, hogy feleségül vettem, megszületett Ági lányunk, a családunk és az iskola pedig szorosan összefonódott.”
Mint megjegyezte: „A nevemről mindenkinek azonnal az irodalmi színpad jut az eszébe, pedig hát szépen, csöndben 1961-től 1995-ig vezettem és gondoztam az iskola diákkönyvtárát.” A vezetése alatt látványos változáson, könyvtárállomány-bővülésen ment keresztül a diákkönyvtár.
A pályájával kapcsolatban ars poeticaként megfogalmazta: „A legfontosabb természetesen mégis az volt, amikor becsukódott mögöttem az osztály ajtaja és hátrahagyva az ideológiai korlátokat, a diákokkal az órán dolgozhattam egészen a fizikai kifáradásig.
Az egészségi állapota romlásának ellenére a tanár úr rendszeres sétákat tett a városban. Az Ipoly menti város kulturális és közéletének odaadó szereplője, s később résztvevője volt.
A sétákkal kapcsolatban kifejtette:
„Jó érzés látni sétáimon, hogy a város szinte minden munkahelyén ott vannak a tanítványaim, hogy országszerte dolgoznak orvosok, gyógyszerészek, történészek, egyetemi tanárok, politikusok, pedagógusok, akik iskolám padjaiból kerültek ki.“
A jelen sorok írójaként már nem találkozhattam a katedrán a Tanár Úrral. Azonban kiállításmegnyitókon, s egyéb kulturális rendezvényeken még hallhattam legendás szavalatait. A lakótelepi séták alkalmával sokszor találkoztunk, ahogy az egykori zöldségesbódé mellett járókeretén ülve figyelte a körülötte lévő világot. Ha az időm engedte, megálltam és nagyokat beszélgettünk. Most már hiába keresem a Tanár Urat…
Temetésére október 7-én, szerdán 14 órakor kerül sor az ipolysági városi temetőben.
(csamdok.sk/Felvidék.ma)
