Nemrég Pesterzsébeten utaztam át, annak a gyülekezetnek a területén, ahol közel tíz évig voltam gyülekezeti lelkipásztor. A Pesterzsébet-Szabótelepi részben. Isten Lelke úgy vezette utamat, hogy rátévedtem az épülő Makovecz-templomra, a híres tervező magyar mester egyik, élete vége felé megálmodott, összetéveszthetetlen stílusjegyeket viselő református csodájára.
Ott is, és minden templom szemlélésekor megragadja szívemet a kőbe, vasba, üvegbe, fába álmodott áhítat, megdermedt anyaggá álmodott időtlen imádság, áhítat, amit a templomok hordoznak és kifejeznek.
Amikor íveiket, égbe szökkenő boltozatukat elmerengve szemlélem, eszembe jut nagyanyám imádságra kulcsolt, gótikus ívet formázó drága keze.
Meg hajdan volt kedvesem keze, akinek ujjait ujjaim közé fonva, olyan gyakran imádkoztattuk meg kezünket is imáink istenkereső vagy hálás szavára, látható kíséreteként. Igen, ők és még számos imádkozó kéz, ami bennmaradt látóteremben, az emlékezet virtuális terében, Győrben, meg hittan-táborokban, aztán a teológián. Távoli országok templomos népének fekete, sárga, fehér kezei, ima közben. És arcukat lefedő imádkozó kezek a börtönszolgálat idején, meg a rémülettől elnémult lelkek imavergődéseit kifejező kéz-szárnycsapások, mint szárnyavesztett madarak kétségbeesett aláhullása lét és nemlét határán. És azoké is, akik betegágyon keresték együttimádkozó kezem erejét, melegét, közösségét a közelgő vég dermesztő ridegségében, kórházi ágyakon, a száműzetés szigetein.
Nekem a templomok külső-belső íveiben az ő kezeik intenek vissza láthatatlanul, sok-sok ezer imádkozó kéz, akikkel szolgálatom, eddigi életem évtizedei alatt találkoztam. Valóságos imádkozó kéz-sereg. Reájuk is emlékezem, amikor a modern templomok égfele kulcsolt kezekhez hasonló látóterei sziluettjükkel meghívják tekintetemet és szívemet a csodálkozásra.
Ó, ti, kőimákká, templomcsodákká kövült drága testvérkezek, imádkozó ujjú, simogató, vagy érdes, kérges, bütykös ujjú dolgos kezek, szépséges, karcsú művészkezek, ti mind, akik szótlanul is kifejező üzenetei vagytok gazdátok sorának, köszöntelek titeket minden templomunk látványában. A templomok Istenhez szóló állandó, anyagba komponált imáiban titeket ismerlek fel, idők múltba hajló homályában is látlak titeket újra meg újra. Rátok emlékezve a világ különböző tájairól, felekezeteiből mutatok be némán is beszédes példákat megkövült imádatotokból.
Az összefonódó kezek kápolnája a messzi Japánban
Ezt a lenyűgöző japán kápolnát az esküvői lepel koncepciója köré tervezték. Meg az ifjú párért imádkozók boldogságkívánásaiból. A Shinano-folyó mentén, Niigata városában, Kamitokoróban található a Szent Voile-kápolna, ökumenikus házasságkötésekre, egy egészen más keleti kultúra keresztyéneket tisztelni megtanult földjén, Japánban. Ahol ma sem természetes, hogy keresztyének élnek, és hitük erejéből, és városi tolerancia szubvenciókból ilyen csodakápolnák is épülnek. Ez a kápolna már meglévő egyházi központ épületeinek kiegészítéseként épült. Az imádkozó kezek szerkezeti megjelenítése kiváltképpen jól érzékelhető már a tervezés során is, amint ezt az építész vázlata jól mutatja.
A lélegzetelállító kápolnában fehér csövek, afféle stilizált ujjak és menyasszonyi ruhahullámok láthatók, amelyek az ív felé felfelé nyúlnak hullámokra emlékeztető módon. Mintegy a menyasszony öröm-, és mosolyhullámait is megjelenítve, meg a házasságról alkotott tiszta elképzelések érzékletes megjelenítéseként.
Így egy szinte folyékony fehérítő teret hoznak létre ezek a stilizált imádkozó ujjak, amelyet csak az ív alatti ablakon át beömlő természetes fény ellensúlyoz, tart föld-, és életközelben. A hullámokat egy szövetréteg is kiegészíti, amely a természetes fény megfogására és a mozgás létrehozására is szolgál. Ez a pompás japán kápolna kiváló példája a modern, értékhordozó, értéksugalló építészetnek. A házasság vizuális metaforájaként, látható jelképeként számos fehér ujj szervesen emelkedik egyre feljebb a kápolna belsejében, mielőtt összefonódnának és egyesülnének a házasságérzéki és fehér izzású érzelmi csúcsain.
(Fotó: Nacasa & Partners, archdaily.com)
A világos és szinte éteri légkört ezek az emelkedő ujjívek biztosítják, a rendszer ragyogó fehér felületei felülről visszatükrözik a tiszta nappali fényt, míg a templom papi szolgálati része mögötti íves nyílás az épület természetes környezetére nyújt kilátást. Külsőleg a keskeny épület természetes palával van bevonva, amely lehetővé teszi a kápolna szerves belesimulását a tájba, tájesztétikai igényünknek is természetesen téve eleget.
Az imádkozó kéz összefonódó ujjai facsodában a havas finn északon
A faipari építészet új generációját és csodáját kínálja Finnországban, Jyväskylä városában ez a meleg látványt sugalló építmény a dermesztő havazásban is .Jyväskylä finn egyetemi város és település a finn tóvidék nyugati részén. Körülbelül 150 km-re északkeletre található Tamperétől, Finnország harmadik legnagyobb városától; és mintegy 270 km-re északra Helsinkitől, Finnország fővárosától. Az ottani Evangélikus Egyházközség kívánsága az volt, hogy tervezzen az építész egy „templomnak látszó templomot”. Javaslatuk egyszerű, szobrászati forma volt, amelyen belül az egyház összes különböző funkciója megtalálható. A tervezés a modern koré, mégis áthatja a templomépítési hagyomány és ennek újraértelmezése.
A kelet-nyugati tájolású épület központjában, a Kuokkala téren áll a hasonló nevű Kuokkala városnegyed központjában. A templom fedett és átfedésben lévő palalapokkal van borítva, a bejáratok körüli fa és réz részletek egészítik ki az általános látványt. A templomot gránit lépcső és falak szegélyezik, amelyek a tér harangtornyával együtt a főbejárat felé terelik a látogató figyelmét és szemét.
(Fotó: Jussi Tianen, archdaily.com)
A templom funkciói három emeleten mutatkoznak meg. Az egyház irodái közvetlenül a piactérre nyílnak, arccal az emberek felé – ahogyan magyarázza a lelkészük. Az emeleten a templomtér és az egyházközség tanácsterme összevonható, így kialakítva szükség szerint egy közös teret, amelyhez a gyermek- és ifjúsági létesítmények is csatlakoznak. Külön galériában található az orgona és a kántorok irodája. A templom túlnyomórészt fából készült. Mennyezete kombinált ragasztókeret és fa rácshéj konstrukció, amely vizuálisan egybeemeli az elkülönített csarnoktereket. A rácshéjat három szakaszban helyben összeszerelték és laminálták. Helyi eredetű lucfenyőt használtak az egész templomban, a tartószerkezetektől a belső felületekig és a berendezési tárgyakig. A templom berendezéseihez kőrisfát használtak, a szószék, úrasztala pedig hársfa, amely fajta történelmileg azon a tájon faikonok faragására szolgált.
A kivitelezési munkák 2005-ben kezdődtek, 2010-ben fejeződtek be. Azóta szolgálja a város egyetemistáinak, a helyieknek protestáns hitigényeit, imaalkalmakat, keresztyén témájú előadások tartását, találkozókat, ökumenikus alkalmakat, olykor pedig az üldözött keresztyénekkel tartott szolidaritási gyűjtéseket és imaközösséget. Kórusok és bibliai szemináriumaik az egyetemi ifjúság körében is népszerűek.
Valahányszor gyermekeimmel, unokáimmal valamilyen hazai vagy külföldi városba eljuthattam, első utunk legtöbbször nem a szálláshelyre, hanem a minden országban vagy Kárpát-medencei városban, faluban lelki fészeknek becézett templomokba vezetett. Csak pár percre mentünk be, ha nyitott ajtóra találtunk, hálát adni röviden, hogy elsegített idáig minket az Úr.
Ezt nagyon megjegyezték, szívükbe ivódott az idegen földön is otthonra emlékeztető templomok élménye, illata, belső fénye, külső formájuk imaszerkezete, amire minden alkalommal emlékeztettem is őket. Figyeljétek a tornyok, falak, belső ívek formáit. Hová viszik a tekintetünket? – Az égbe, a Jóistenhez – harsant a válaszuk. Bárcsak a felnövekvő nemzedékek tagjai közül is mind többen fedeznék fel a templomok ilyen égi-földi, meghitt üzeneteit. Talán kicsit boldogabbak lennének ettől, és a világ is körülöttük, bennük elviselhetőbb…
A TEMPLOMABLAK
(részlet Dsida Jenő verséből)
De ki belép
a tág, iromba,
boltozatos,
hűvös templomba
s belülről pillant
ablakára,
megdöbbenten áll,
megkövülten áll,
elbűvölten áll: –
Nézz a csodára! –
Színek zengése!
Fények zúgása!
Mártír mosolya!
Szűz vallomása!
Kék, ami békül,
piros, mi lázad!
Magasba ragad,
a mennybe ragad
lángtünemény
és tűzkáprázat!
Ó, titkok titka:
a földön itt lent
belülről nézzen
mindenki mindent,
szemet és szívet
és harcot és békét! –
Áldja meg az Úr,
áldja meg az Úr
a belülről látók
fényességét!
(Dr. Békefy Lajos/Felvidék.ma)
