1956. október 23-ára Kassán a Márai-szobornál emlékeztünk meg a magyar forradalom és szabadságharc évfordulójáról. Nem is találhatnánk méltóbb helyet a városban, hiszen a világhírű író erről a világrengető eseményről egyik legszebb versét írta.
Miután Gris Emese Diána konzul üdvözölte a jelenlevőket, közölte, a vírushelyzet miatt, a fogadás helyett ezt a szokatlan formát választották.
Kövesdi Szabó Mária és Gris Emese Diána (Fotó: Balassa Zoltán)
Dr. Hetey Ágota főkonzul beszédében leszögezte, „a magyar nép ekkor ütötte az első rést a kommunista világrend falán, amit 1968-ban a csehek és szlovákok, majd 1980-ban a lengyelek tágítottak tovább. A magyar forradalom elbukott ugyan, de szellemisége tovább él a lelkekben.” Ez a nap elsősorban a magyar egység ünnepnapja. Fiatalok, idősek, diákok, értelmiségiek, munkások és parasztok, egy egész nép kelt fel a diktatúra, az önkényuralom és az idegen katonai megszállás ellen.
Egy nemzeti gyökereitől és ezeréves keresztény kultúrájától megfosztott nép találta meg újra önmagát. A közös célt és a tiszta szándékot látva sokan álltak a forradalom mellé.” Az eperjesi születésű Maléter Pál is a forradalom oldalára állt.
„A külhoni magyarok visszafojtott lélegzettel figyelték a forradalom eseményeit, sokan sokféle módon fejezték ki szimpátiájukat. A felvidéki magyarság emlékezetébe is mélyen beleégett a forradalom emléke.”
Dr. Hetey Ágota (Fotó: Balassa Zoltán)
Márai, akinek szobra előtt állunk, remélte, „Magyarország felszabadul a szovjet megszállás alól, azonban csalatkoznia kellett: nem hazájában, hanem a nemzetközi közösségben, a Nyugatban, akik cserbenhagyták az országot. Ezért a világ egyszer felelni fog” – írta Naplójában Márai.
1956 után a világ „többé már nem lehetett ugyanolyan, mint volt azelőtt.
A magyar forradalom és az arra adott kegyetlen szovjet válasz sok, a kommunizmusban addig hívő művésznek, tudósnak, közéleti szereplőnek nyitotta fel a szemét szerte a világban, és döbbentette rá, hogy milyen a kommunizmus és a Szovjetunió valódi arca.”
„…mi, közép-európaiak méltóak vagyunk-e 1956, 1968 és 1980 szelleméhez, tudunk-e a kivívott szabadságunkkal élni? Most, amikor ismét magunk dönthetünk saját sorsunkról, képesek vagyunk-e történelmi sérelmeinken felülemelkedve közös jövőt építeni?
A Visegrádi Együttműködés keretében, közös céljaink, terveink elérésében eredményesebbek lehetünk. Ha a politikai akarat megvan, a történelmi megbékélés, a múlt árnyain való túllépés elérhető realitás.”
A főkonzul asszony a következő szavakkal fejezte be beszédét:
„A forradalom legfontosabb üzenete az egységről szól a mai felvidéki magyaroknak is. A megosztottság, a közös cél szem elől tévesztése a megmaradást veszélyezteti. A felvidéki magyar közösség sorsa az Önök kezében van!”
Balogh Luca (Fotó: Balassa Zoltán)
Márai az 56-os eseményeket naplójában már a háború után megjövendölte. Kövesdi Szabó Mária színművész olvasta föl próféciának illő szavait, majd további részleteket is írásaiból: „…délben, gépkocsi áll meg a ház előtt, orosz baka száll ki belőle, minden fiókot és szekrényt kinyit, s elviszi a lisztünket és egy nagy üveg kölnit; a lisztet, melyet néhány nap előtt hátizsákban cipeltem ide Tahiból. Mindez inkább utálatos, mint veszélyes. Máshol mást és többet is visznek. ….. Ez a törvényen kívüli állapot csak előjátéka valaminek; s nem az oroszok lesznek főszereplői a drámának, amely készül; a magyar forradalom érik minden tünet mögött. Ki tudja ezt megakadályozni? (…) S ez a forradalom, ha mégis bekövetkezik, örvény lesz.”
A Szabad Európa Rádió, 1956. november 4-iki adásában számolt be az író, Amerika hogyan fogadta a magyarországi szovjet támadás hírét: „New York éjfél előtt értesült arról, hogy az orosz árulás bekövetkezett és Moszkva elszánta magát a merényletre.” – kezdte az ismertetést. A New York-i utcákon röplapokat osztogattak, melyekből a közönség megtudhatta, „Magyarországon e pillanatokban elkezdődött a tömegmészárlás, és az amerikai nép és kormányzat azonnali beavatkozását követeli.” Az ENSz tárgyalni kezdett a szovjet merényletéről.
„Az ausztráliai megbízott a hír hallatára tenyerébe rejtette arcát, testét rázkódtatta a megrendülés. Lodge, az észak-amerikai megbízott a Biztonsági Tanács azonnali összehívását követelte.” Tüntetések kezdődtek. A magyar függetlenség teljes megsemmisítése, magyar gyermekek, asszonyok és férfiak kiirtása, nem fasiszta lázadók, hanem a magyar nép ellen tervezett tudatos, cinikus és könyörtelen merénylet.
(…) A nemzet ezt a gyilkossági kísérletet túléli. Milyen áron? Azt nem tudjuk e pillanatban, de túléli! Minden embernek tudni kell otthon, hogy e pillanattól minden, ami odahaza történik, a világ ügye. Együtt pusztulunk, együtt menekülünk. Isten óvja Magyarországot!”
Majd november 7-én Münchenben az utcákon félárbocra eresztett zászlókat lát. Gyászünnepély ez Magyarországért. November 10-én menekültekkel beszél a bajor fővárosban. Mindenki azt tudakolja, „miért nem küldött akkor az Egyesült Nemzetek Szervezete egy megfigyelő bizottságot Budapestre?” Akkor az oroszokat tárgyalásra lehetett volna kényszeríteni. Mindenki latolgatja a lehetőségeket. Mit lehetett és kellett volna tenni. De sokan józanabbul látnak. „Az Egyesült Nemzetek nem kezdhet háborút Magyarország miatt… És mi lett volna a vége? Az ország elpusztul, hadszíntér lesz, ahol az oroszok kipróbálják az atomfegyvereket is.”
A megemlékezők (Fotó: Balassa Zoltán)
November 15-én Márai már Nápolyban jár. „Az utcákon hangszórós gépkocsik, tömegek. Mindenki ezt kiáltja: »Ungheria, Ungheria!« Ez a kiáltás visszhangzik a Vezúv alatt, a kikötőben. A Via Brigida templomában nagy tömeg. A pap, széttárt karral, ezt kiáltja: „Ungheria!” És: »…mortificazione… « Mindenki lehajtja fejét, sokan tenyérrel elfödik arcukat.”
Közben Balogh Luca a milánói operaház növendéke énekelte A csitári hegyek alatt c. népdalt, a Kell még egy szó c. slágert és Verditől az In solitaria stana c. darabot.
Kövesdi Szabó Mária Márai Mennyből az angyal c. megrázó versét szavalta el.
Gyertyagyújtás után következett a Himnusz. Még az emberek együtt maradtak és beszélgettek egy ideig.
A világító évszám (Fotó: Balassa Zoltán)
Sötétedés után a szobornál ott világított egyre fényesebben az 1956-os évszám.
(Balassa Zoltán/Felvidék.ma)
