Különös nagypéntek a mai. Megváltó Urunk ártatlan szenvedése még közelebb érezhető a borzalmas háború miatt. Vannak Igék, énekversek, festmények és versek, melyek úgy férkőznek a lelkünkhöz, mint korábban soha. Ilyen különös helyzetben miként valósulhat meg nagyhétre kapott üzenetünk: „Töltsd be az ünnepet lélekkel, a lelkedet ünneppel”?
Amikor a szent hétből inkább a gyászhét, a sanyarú hét realitását jobban érezzük, mint a szentséget? Világok kereszteződtek a kereszten: az emberi bűn és az isteni megváltó akarat vonalai futottak össze Jézusunk keresztjén. A keresztig hajló atyai kegyelem és a kereszt magasáig, Jézus szívéig csapó, gyilkos bűnhullámok. Ma már a feltámadás kereszten túli, az azt legyőző Feltámadott Úr felől nézünk minden keresztre: az Övére, a mieinkre. A népekére, a történelemben ácsolt kereszterdőre. Jézus életében három napig sem tartott a kereszt „diadala”.
Úgy roskadunk le a kereszt tövébe, mint amiről tudjuk, hogy Urunk a keresztből jövőbe vezető hidat formált.
A felülről lefele irányuló szégyenfát feltámadásával kiemelte a Koponya-hegyről, és a mennybe, Isten Országába vezető horizonthíddá tette, melyen átjuthatunk Őhozzá és Atyánkhoz. A függőleges átokfából így lett vízszintes életfa. És ez a csodálatos átváltoztatás ma is működik, ahol csak mély értelmű protestáns énekükkel azonosulva roskadunk Őelébe:
Jézusomra föltekintek a kereszt alatt,
Nincs szívemnek nyugodalma vétkeim miatt;
Ó, ne büntesd, Uram, azt, kit megtört a bánat:
Szálljon reám irgalmadból béke, bocsánat!
Tissot: A kereszt felállítása
A felfele kapaszkodó remény a kereszt alatt
Amikor a nagypénteki átváltoztatás misztériumában hit által részt veszünk, akkor a másik énekünk is felidéződik szívünkben:
Jövök semmit nem hozva,
Keresztedbe fogódzva.
Meztelen, hogy felruházz,
árván, bízva,
Hogy megszánsz.
Pontosan erről a kereszt Jézusába kapaszkodó reményről festette 850 szentföldi akvarellje között száz éve a francia Tissot azt, amit ma is felidézek. Két változatban is működik a kereszt hívogató, a felfele tekintéssel kiutat mutató reménye. A fenti, indító képen a fájdalmas veszteség zokogásán túl érezzük Jézus anyjának, Máriának a kapaszkodó, fiában, az Isten Fiában egyedül megmaradást, túlélést ölelő vergődését és bizodalmát. Mintha soha nem akarná elengedni a keresztet. Mint aki előre érezte a cseh testvérek templomaira felvésett hitvalló szavakat: Ave crux – spes unica – Köszöntelek kereszt, egyetlen reményem.
De ugyanígy kapaszkodott a kereszt Urába, élete, örök élete egyetlen reményeként az egyik gonosztevő, aki ennyit szólt üdvösséghozó végszavaiban: Jézus, emlékezzél meg rólam…S Ő így válaszolt: Ma velem leszel a paradicsomban (Luk 23,42-43). Tudunk-e ezzel a minden vagy semmi utolsó eséllyel és hittel belekapaszkodni a Keresztre Feszítettbe? Amikor sorshéják vijjognak a fejünk és a szívünk fölött, hogy lecsapjanak ránk és kitépjék még a lelkünket is? Hogy megérezzük azt a szabadító csodát, amiről Pilinszky egyik versében így írt:
Az Atya mint egy szálkát
visszaveszi a keresztet.
Aki Jézus elé borul, mindent Őreá téve fel, átéli ezt a szabadítást: az Atya visszaveszi a fájdalmak személyes keresztjeit, meggyógyít Fia keresztáldozatával. Kálvin az Institutioban, a rendszerré épített keresztyén hit roppant erős rendjében, a Biblia iránytűjével úgy jellemzi a keresztet, mint gyógyszert. És csak úgy látja elviselhetőnek egy egész életen át a személyes létezésről ledobhatatlan kereszteket, ha Krisztus keresztjére tekintve elfogadjuk azokat, türelmesen és reménységgel hordozzuk azokat. Megint csak a századok fölött is összhangzatos, csodálatosan egybecsengő emberi tapasztalat summájaként, Kálvinra rímelően és saját magunkra alkalmazhatóan idézem Pilinszkyt: „Az ember itt a földön nem is annyira lépésről lépére vándorol, mint inkább keresztről keresztre… A kereszt a teljes elhagyatottságnak és kiszolgáltatottságnak ama metszőpontja, ahol a lélek egyedül képes önmagát végül is egészében és véglegesen Isten kezébe adni”. Igen, ez az. Isten kezébe adni magunkat az Egyetlen keresztje alatt, életünk keresztjeivel. Ez a remény pozitív kereszthordozása.
Tissot: „Mit látott Urunk, amikor letekintett a keresztről?” (Brooklyn Museum)
Sok hely a kereszt tövében, számodra is van egy
A másik reális perspektíva ma: a Jézus elé boruló tanítványok között van még hely annak, aki így akar mindenestől rároskadni a kegyelemre. Mindenestül. Magyarázkodás nélkül, mert Isten jobban ismeri a szívünket, mint mi magunk. Ő nem a kirekesztés, nem a kategorizálás, a megkövült előítéletek közösséggátló Istene, hanem Krisztusában az, Akiben mindennemű válaszfal leomlott. Őbenne nincs többé ellenséges nép, hanem mindenkit megbékít – önmagával. Kárpátalján és Oroszországban, és hazánkban, s mindenütt. Minden külső béke előfeltételeként: Ővele kell kibékülni! De van még hely a kereszt alatt!
Nagypénteki lelki zarándoklatként kérlek, indulj el Jézushoz, bárhonnan jössz is, bármilyen állapotban is vagy, de lélekben tedd meg a belső fénysebességgel mérhető lépést.
Megint Kálvint idézhetem: csak a Kereszt mellett jövünk rá, hogy Isten milyen mélyre hajolt, nemcsak az Ő Fia keresztjéhez, hogy tapintattal a feltámadás reményével emeltesse le onnan, hanem a te életed kis keresztjeihez is irgalommal és tapintattal hajol oda. Mert Ő hűséges Isten és ez a kereszthordozásban segítő jelenléte Lelke által a remény egyetlen valós fundamentuma. Kárpátaljai református testvéreink gyönyörű lelki himnuszában (Mindig velem, Uram, mindig velem) ezt éneklik:
Én megfeszíttetem együtt veled,
Bennem már csak te élsz:elvégezted.
Hitből van életem, Jézus jár énvelem.
Jézus jár énvelem, mindig velem.
A kereszt egyetemessége, mindenkori jelenléte
Roppantul meglepődtem, amikor végigpásztáztam a művészettörténeten. A keresztek ezernyi formáját, anyagát, ábrázolását, véseteit láttam. Út mentieket és fényes templombelieket, tornyokon trónolókat, és kis szobák falán szerényen meghúzódókat. Ez a legnagyobb mértékben elterjedt keresztyén jelképünk, amelynek mélységesen személyes tartalma, jelentése van. Legnagyobb meglepetés köztük számomra azé a Salvador Dalié, akiről mindent el lehetett képzelni szélsőséges individualizmusa okán, csak ezt nem. Úgy telibe találta a keresztyén lényeget, mint kevesen. Ég és föld között lebegő Krisztus, Akinek áldozata a menny fele, felfele, Isten fele lebeg a világ fölött. Mintha kérné: Könyörülj meg rajtuk, Atyám.
Dalí: A Krisztus
Ez a kereszten végbevitt krisztusi váltságmű egyetemes érvényét fogalmazza képbe. Zseniálisan, egyértelműen, mélyen igazul. Mintha Dali vászonra fogalmazta volna a római százados egyetlenszerű felismerését: Bizony, Isten Fia volt ez! Ez az ember valóban igaz volt. Tekints Te is Jézus keresztjére, és ismerd fel ezt! Ekkor megtelik majd szíved nagypéntek titkának erejével.
Dr. Békefy Lajos/Felvidék.ma
