A tegnapi nap folyamán megcsillogtatta elnök asszonyunk az orosz tudását, s kellő szerénységgel, de annál nagyobb erénnyel, feltüzelve és elemi erővel fűtve, úgy felszólította az orosz hadvezéreket és katonákat, mint a huszonegy. Bevallom, könnyek csordultak a szemeim sarkába.
Ezzel nem is lenne ám gond, csak annyi, hogy a röhögéstől. Bátorkodtam elképzelni, ahogy a minden hájjal megkent, tapasztalt és stratégiai érzékkel megáldott hadvezérek jajveszékelve rohannak ki az irodáikból, Putyin elnök úr torkán megakad a borscs, elfehéredik s a tétlenség felhője száll elibe, majd gyöngyöző homlokkal csapkod és fohászkodik. Ó Uram, miért a Zsuzsit, miért!!!
Na, de félretéve a kedvderítő humort, szálljunk alá s elemezzünk, majd vonjunk kérdőre. 2004 Madrid, 2005 London, 2014 Brüsszel, 2015 Párizs (Bataclan), 2015 Párizs (Charlie Hebdo), 2015 Thalys vonat, 2016 Ansbach, 2016 Berlin, 2016 Brüsszel, 2016 Nizza, 2016 Rouen, 2016 Würzburg, 2017 Hamburg, 2017 Katalónia, 2017 Párizs (Louvre), 2020 Bécs. Tetszenek sejteni mi rejlik a lista hátterében? Igen, iszlamista terrortámadások Európában. Teherautóval a tömegbe hajtás, lefejezések, nyílt utcán történő kegyetlen kivégzések, megkéselések. Életüket vesztették áldott állapotban lévő nők, csecsemők, gyermekek, fiatalok és öregek egyaránt. Elhunytak keresztények, zsidók, de felekezeten kívüliek is.
Mélyen tisztelt Elnök asszony! Hát hol marad az egyenlő bánásmód és az elnöki elegancia s annak megnyilvánulása a pártatlanságban? Szíveskedjen felszólítani az Iszlám Állam és egyéb terrorszervezet vezéreit is, arabul, hogy kegyelmezzenek az ártatlan embereknek!
Olvasógépet valahol már csak kerítenek.
Biztos vagyok benne, hogy fohásza meghallgattatik, s leteszik a fegyvert. Vagy nem.
Ami a felvidéki politikában az elmúlt hónapokban történt, az már a vicc kategóriáját sem „súrolja“. Irtó ciki! A hétköznapi állampolgár érzi magát kellemetlenül. Az erőlködés és a magamutogatás már-már klinikai állapot a parlament környékén. Egymásra licitálnak a politikusok, lassan már a gatyánk is Kijevben landol. Amúgy meg köszönik szépen, de nincs miért.
Aztán kendek mikor néznek reá az itteni alattvalókra? Nekünk is járna ám. De jut is? Én tisztában vagyok vele, hogy a hadiállapot és a háború a szlovákok számára életidegen állapot, mert az elmúlt ezer évben egyetlen hadvezérük és megnyert csatájuk sem volt, de ilyen lépésre vetemedni? Hát erősen kétséges a tanácsadók rátermettsége. Mondanám, „úh anyám“. Az ég szerelmére, tessenek már valakihez tanácsért folyamodni, hogy mi a „kórságot“ kell az ilyen helyzetekben tenni és nyilatkozni!
Ha szabad így fogalmaznom, az Önök érdekében, mert szó szerint, gáz van!
Ha már oroszul, tetszett volna béketárgyalásra buzdítani a két felet, nem lejáratni magát. Na, mindegy, még másfél év. Kérek mindenkit, küldjük ezt a kókler bandát vodkaárusostul, riporterestül, Facebook-bajnokostul a diplomás bolondon keresztül a kínba! Kívánom majd, kapjanak annyi százalékot mint a félzsíros tej! Hajrá, a cél adott, meglesz az! One time, next time meg a mor ho…
A végére kérek szépen mindenkit, egy ima erejéig gondoljunk az elhunytakra! Uram kegyelmezz!
(Urbán Zoltán/Felvidék.ma)