A Széchenyi-díjas irodalomtörténész, művelődéstörténész egyetemi tanár, a Magyar Demokrata Fórum egyik alapítója, s az 1990-ben kormányra került párt alelnöke már 30 éve búcsút mondott a pártpolitikának. De hogy nem hagyott fel az itthoni és a Közép-európai folyamatok figyelemmel kísérésével és azok elemzésével, azt bizonyítja mintegy másfél tucat tanulmánykötete. A legutóbbi annak a másfél évnek az eseményeire tekint vissza, amelyet rendszerváltás, rendszerváltozás, -változtatás néven szoktunk emlegetni. Kiss Gy. Csaba minősítés helyett beérte az évszámmal, és egy alcímmel: Személyes történelem.
Ami késztette a visszaemlékezésre, hasonló az 1848-49-es eseményeket jóval később felidéző Degré Alajos szándékához, hogy az események tanújaként és szereplőjeként bemutassa a kort és annak uralkodó szellemiségét is. Bár vállalja saját elfogultságát, elolvasván Kiss Gy. Csaba könyvét állíthatom: kritikus, de nem igazságtalan. Jóllehet nem leplezi, hogy az MDF meghatározó szereplői közül kiket érez közelebb magához, ennek ellenére hibáikat, tévedéseiket nem tagadja le, míg a tőle távolabb állók emberi, politikusi kvalitásairól szólva nem fukarkodik az elismeréssel.
Tényekben pontos, olvasmányként lebilincselő a könyv, és egyaránt tanulságos a szerző kortársai, de utódaik számára is.
Kiss Gy. Csaba szomorú megállapítása, hogy Magyarország külföldi megítélése semmit sem változott harminc év alatt. Nem is a pontatlanságot rója fel, hanem az egyoldalúságot. „A nemzetközi szakirodalom – ismeretem szerint hazai feldolgozása szinte el sem kezdődött – helyenként kiábrándító, néha egyenesen torz képet mutat rólunk, egyszerűsítő klisékkel operál.” Aki ezek alapján ítél, nehezen érti meg, miképpen nyerhette meg az MDF 1990-ben az első demokratikus választásokat.
Sajnos a szomszédos közép-európai országokban sem sokkal kedvezőbb a kép rólunk. Hihetünk neki, hiszen egyaránt beszél lengyelül, szlovákul és horvátul a német és a francia mellett, ezért is delegálta az MDF őt abba a csoportba, amely részt vett 1989 júniusában a független lengyel értelmiségiek által Krakkóban rendezett Közép-Európa – illúziók vagy esélyek? című konferencián. Az ott elmondott beszéde a lényegre mutat rá:
„Európa középső sávját, a német és az orosz nyelvterület között, a nemzeti ideológia és a nemzeti identitás alakulása különbözteti meg Nyugat-, illetve Kelet-Európától. Itt ugyanis viszonylag kisebb népek élnek, gyakran nagy vegyes nemzetiségű területeken. (…) nemzetállamot csakis egymás rovására lehetett tervezni és megvalósítani.”
Nagy a felelősség, figyelmezteti a közép-európai értelmiséget, hogy beépítsék a nemzeti gondolkodásba a dialógus gondolatát a szomszédok, a kisebbségek tekintetében is.
Már ekkor hangsúlyozta, hogy Csehszlovákia, Lengyelország és Magyarország mind szorosabb együttműködésére van szükség. Ezt képviselte az MDF külügyi bizottsága élén, majd a párt alelnökeként is. Éppen Prágában tárgyal az ottani ellenzékkel, amikor kitör a „bársonyos forradalom”, örül, hogy a felvidéki magyarok már a szlovákokat megelőzően megalakították Vágsellyén a Független Magyar Kezdeményezés nevű szervezetet. A forrongó közép-európai folyamatokat Duray Miklós akkor még Amerikából követi, onnan ír nyílt levelet a Hitel c. folyóiratba, amely előző évben indult Csoóri Sándor főszerkesztésében.
Amerikából mások is írnak: már az MDF lakiteleki megalakulása óta elindult az itthonról táplált, aggodalomként tálalt rágalom, amely az MDF nemzeti céljait, írói – elsősorban Csurka István – szókimondó érvelését antiszemitizmusnak minősítette.
Ezt a vádat a sorra alakuló ellenzéki pártok közül a Fórum legnagyobb riválisa: a Szabad Demokraták Szövetsége fel is erősíti külföldi támogatói révén a választási kampány idején, amelynek feszült légkörét, hangulatát jól érzékelteti Kiss Gy. Csaba 30 év távlatából is.
Vita a párton belül is volt, mióta eldőlt, hogy az MDF nem alapító elnökét: Bíró Zoltánt indítja miniszterelnök-jelöltként, hanem a szocialista kormánnyal folytatott kerekasztal-tárgyalásokon széles látókörével és kiváló érvelésével kiemelkedő Antall Józsefet. Vele új arcok tűnnek fel az MDF fórumain, s érzékelhető lesz a leegyszerűsítve nép-nemzetinek nevezett lakiteleki, illetve a konzervatív polgári vonal különbözősége.
Döntővé válik a köztársasági elnök választásának módjáról és személyéről szóló vitában. Az MDF alapítói kezdettől fogva a népszavazás mellett voltak. Ezzel biztosnak látszott az új köztársasági elnök Pozsgay Imre személyében, aki az egész nemzeti oldal legnépszerűbb politikusa volt. Éppen ezért kampányolt az SZDSZ amellett, hogy ne népszavazás, hanem a majdani új országgyűlés válasszon köztársasági elnököt. Antall József sem óhajtotta Pozsgayt pártállami múltja és MSZP-s tagsága miatt. Végül az MDF saját elnököt jelölt: Für Lajost az alapítók közül, jóllehet sok esélyt nem jósoltak a megválasztásához.
1990. április 4-én került sor a két esélyes párt vezetőjének televíziós vitájára.
„Izgalmas beszélgetés, és végig Antall vezet a párviadalban. (…) biztonságot és nyugalmat sugároz, higgadtan érvel, ő a főszereplő. Kis János mintha eleve ellenzéki szerepre készült volna, többször elhangzik szájából a kérlelhetetlenség kifejezés. Elégedetten indulunk haza a tavaszi éjszakába. Nekünk egyértelmű, ki lett a győztes.” A másnapi nagygyűlés hangulata, amit fokozott a nyugati politikusok részvétele – Valéry Giscard d’Estaing volt köztársasági elnök, valamint a CDU-CSU frakcióvezetője és az EP demokrata frakciójának elnöke – „az MDF-tábort megerősítette abban, hogy számolnak Magyarországgal ezek a fontos politikusok, van nekünk is ott hátországunk.”
https://youtu.be/N89yg2926aE
Az eufória csak fokozódik az április 8-i választási győzelemmel, másnap pedig utazás Pozsonyba Havel csehszlovák elnök meghívására. Visegrádi előzetesnek nevezi Kiss Gy. Csaba, de az olvasó tekintheti a távozó régi és a színre lépő új Közép-Európa tanácskozásának is, hiszen ott van a lengyel delegációban a hadiállapotot bevezető Jaruzelski elnök és két kommunista, a magyar küldöttséget még a hivatalban lévő Szűrös Mátyás elnök és Németh Miklós miniszterelnök vezeti, de a főszereplő mégis az előző nap győzelmet arató MDF három tagja.
Az SZDSZ-t kétszer annyi név képviseli, aminek okát Hunčík Péter személyében látja. A Független Magyar Kezdeményezés képviselője mint Havel elnök tanácsadója állította össze a meghívottak listáját. Kapcsolatát az SZDSZ-szel Duray Miklós már korábban felismerte.
A pozsonyi találkozón Európa jövőjéről és a NATO-ról folyik a beszélgetés, de még mindhárom ország a Varsói Szerződés tagja, miközben lent az utcán kisebb tüntetés zajlik Szlovákia függetlenségéért. Történelmi idők.
Május 2-án tartották Budapesten az új Országgyűlés ünnepi ülését. Addigra eldőlt már, hogy a Kereszténydemokrata Néppárt és a Független Kisgazdapárt lesz a kormányzó MDF koalíciós partnere, de az a bomba is robbant, amit röviden „paktum” néven emleget a politikai publicisztika. Tölgyessy Péter készítette elő az SZDSZ részéről Antall Józsefnél azt a különmegállapodást, amelyet végül a miniszterelnök és a legnagyobb ellenzéki párt vezetője: Kiss János írt alá. Ennek értelmében az MDF lemondott a köztársasági elnök jelölésének, továbbá az állami rádió és tévé elnöke kinevezésének jogáról annak fejében, hogy az SZDSZ elfogadja a kétharmados törvényeket és lemond az egyes miniszterekkel szembeni bizalmatlansági indítványról. „Be kell látnunk, az ország kormányozhatósága volt a tét” – írta akkori cikkében Kiss Gy. Csaba.
Szavait igazolta az idő, mert mint tudjuk, az MDF-kormány Antall József halála ellenére talpon tudott maradni, és kitöltötte a négy évet a következő választásig. Hogy a főszereplők hogyan élték meg a rendszerváltoztatást, arról vallanak az emlékiratok és a tények. Tény, hogy a könyv címében szereplő 1990. év végére az alapítók közül Bíró Zoltán kilépett az MDF-ből, Csoóri Sándor, Lezsák Sándor tagja maradt az elnökségnek, Csurka István továbbra is a Magyar Fórum című lapot szerkesztette, de az MDF már nem vállalta sajátjának a lapot, Csengey Dénes országgyűlési képviselőként dolgozott tragikus haláláig, Fekete Gyula a Hitel munkatársa maradt, Für Lajos honvédelmi miniszter lett, Joó Rudolf honvédelmi államtitkár az Antall-kormányban. Kiss Gy. Csaba 1990 decemberében lemondott az MDF alelnöki posztjáról.
Cservenka Judit/Felvidék.ma
