Talán a névazonosság is motivált, mikor Csermák Éva hegedűművész balatonszemesi koncertjére látogattam. Az előadó kétlaki életet él, így két írásomban németországi és hazai munkásságáról kérdeztem.
Pályám kezdetén nagyon sokat köszönhettem a salzburgi Mozarteum Zeneművészeti Akadémiának. Akkor még élt és tanított Végh Sándor, s a híres kamarazenekara a Camerata Academica is a csúcson volt. Mozart városában nagyon sok kamarazenét játszhattam, s ennek köszönhetően tanultam meg a kimunkált vonóstechnikát. A klasszikus mesterek opusain lehet igazán elsajátítani a hangsúlyokat, a későbbiek már csak a „port”, s a vibrátót „rakják” rá.
2001-ben kerültem ki Németországba, Lipcsébe, s zenei pályám a berlini Staatsoperben teljesedett ki, majd a német fővárosban több éven át a Konzerthaus Zenekarban játszottam szerződéssel. Ezt követően Potsdamban a Kammerakademie-ben is sokat dolgoztam, majd 2014-ben Berlin dél-nyugati részén, Schönebergben, a Leo Kestenberg Zeneiskolában kezdtem el tanítani, ez a munkám mind a mai napig tart.
A Staatsoperben játszani rangot jelentett, s bevallom, nagyon új volt nekem a repertoárjuk. A zenekarban mindenki tudása legjavát adta, ha beültünk, érezhető volt a magas fokú koncentráció. Ez, mintegy hátszélként hatott, és mindenkit vitt előre. A zenészek és az énekesek tudása az alapja az együttes világszínvonalú működésének. Az is inspirált, hogy rögtön beilleszkedhettem a társaságba: a „nem számít, hogy honnan jössz, az számít, mit tudsz” elv érvényesült. Magam is úgy kerültem oda, hogy beugrottam egy produkcióba, s több évre ott ragadtam.
A Konzerthaus zenekarba először ajánlásomnak köszönhetően hívtak meg, majd kisegítőként dolgozhattam, s szerződést kötöttek velem. Jelenleg szabadúszóként a Konzerthaus zenekarban játszom. Repertoárunk a romantika zeneszerzőinek remekművein alapul, mint például Mahler, Brahms, a XX. századi mesterek közül Prokofjevet, vagy az amerikai Coplandot említhetem, legritkábban Mozartot és Haydnt tűznek műsorra. Az említett szerzők közül igencsak megszerettem Mahler összes művét, azok közül is az első, a hatodik, a nyolcadik, és a kilencedik szimfóniát, valamint Brucknert is kedvelem. Korábban nagyra tartottam Brahmsot, ma már kissé didaktikusnak érzem, nagyon német, és nagyon „professzoros”. Amíg Fischer Iván állt a zenekar élén, a repertoár a Budapesti Fesztiválzenekaréra rímelt. Bartók műveket is többször játszottunk, mint például a Concertót, vagy A fából faragott királyfit, s Weiner Leó darabok is szerepeltek a repertoáron. Kodály Galántai táncok című művét nemrégiben adtuk elő. Fischer Ivánnal a Fesztiválzenekarban is dolgoztam együtt, halkan jegyzem meg, hogy a magyar együttes jobb, mint az egykori NDK-s Konzerthaus.
A jó játékhoz megfelelő minőségű hangszer is szükséges, egy XIX. század végi szicíliai mester, Luigi Fenga alkotásával lépek színpadra, eddig még mindenki dicsérte a hangzását.
(Folytatjuk)
(Csermák Zoltán/Felvidék.ma)
