Szembejön a közösségi hálón az egyik kárpátaljai kistérség lakossági közleménye, miszerint a Sapitó cirkusz előadásait tekintheti meg a nagyérdemű a következő napokban a vándorcirkusz sátrában.
Nézi az ember a színes, vidám plakátot és furcsa érzés fogja el, micsoda szürreális állapot, hiszen a régión keresztül tízezrek menekülnek hozzánk, illetve rajtunk keresztül tovább, miközben a férfiak bujkálnak, hogy ne kelljen átvenniük a kikézbesített Zelenszkij-behívókat, akkor egy cirkusz vidámságot, felhőtlen szórakozást ígér kicsiknek és nagyoknak Ukrajna azon részén, ahová a háborús halál szele még csak nagyon kis mértékben ért, de azért már érezni a levegőben a lőszer és a nyári melegben bűzlő tetemek csípős, émelyítő szagát.
Azt mondják a lélekbúvárok, hogy az ilyen vészhelyzetekben az egyik leghatásosabb módszer, a „csakazértis élünk” stratégia, mert ezzel részben hatástalanítja a lelkekben egyre sötétebb életképet, a színekkel, vidámsággal visszahozza a gyereket, felnőttet egyaránt a normális világba,
ezért működtek a háborúk alatt a kabarék, lokálok körömszakadtáig, hogy ily módon tartsák az emberekben a lelket, hiszen az élni akarás mindennél fontosabb.
Kárpátalján tehát pár napra sátrat ver a cirkusz, a kicsik megkérdezhetik lelkesen, hogy apu hogy megy be az a nagy elefánt az oroszlán barlangjába, és közben nem is gondolhatják a naiv gyermeki énjükkel, hogy milyen igazat kérdeznek, hiszen a fejük felett véres állatviadal zajlik, amelyben medvék, oroszlánok, sárkányok, elefántok és szamarak esnek egymásnak, miközben hús-vér apukák és anyukák, meg gyerekek halnak halomra egy egyre tragikusabb cirkuszban. Persze mindez a nagy étvágyú állatoknak nem számít, nekik a birtok megszerzése mindennél fontosabb, hiszen kiszívni minden energiát a földből, az emberekből, ez olyan állati jó dolog, hiszen ezt végzik velünk már évszázadok óta, bárhol is élünk a világon.
Csak remélhetjük, hogy ez a fajta cirkusz nem ér ide, a magyar testvéreink közé, hogy mindent leromboljon, amit Kárpátalja ezerszáz év alatt felépített Magyarország részeként.
Ezt kérem én mindannyiunk nevében és közben elgondolkodom, vajon a Cirkusz Sapitó bohóca hogy nézhet ki a porondon? Bizonyára nem katonazöld pólóban idétlenkedik, pedig az lenne a hiteles.
Isten éltesse a lélekgyógyító porondmestert, állatidomárt, artistát, zenészt, kellékest, állatgondozót, szóval az egész vándorcirkuszt emberestől, állatostól. Isten éltesse a Sapitó bohócát is, még akkor is, ha mi felnőttek látjuk, hogy az erősre festett piros mosolya alatt a szája sírásra görbül időnként. Sok erőt kívánjunk nekik, hogy tartsák a lelket a gyermekekben, felnőttekben.
(Papp Sándor/Felvidék.ma)
