Zene füleimnek II. rész: Szilveszter a Berlini Filharmonikusokkal

Kicsit későn ébredtünk a szilveszteri színházjegy megvásárlásához. Mire eldöntöttük, hogy kulturális programmal zárjuk az évet, már minden jegy elfogyott a főváros színvonalasabb előadásaira. Egy lehetőséget végül találtunk: a patinás Uránia Nemzeti Filmszínházban a Berlini Filharmonikusok szilveszteri gálakoncertjét tekinthettük meg. Nem először jártam zenei műsoron a moziban, a Metropolitan Opera közvetítéseire szívesen visszaemlékszem.

A rangsorokat kedvelő világunkban a zenekarokat is besorolták a zenekedvelők, a berlinieket sokan a világ legjobb zenei társulatának tartják, mások a Bécsi Filharmonikusok és a New York-i Filharmonikusok mellé helyezik. Nekünk, magyaroknak nagyon fontos ez az együttes, mivel az egyik legkiválóbb magyar karmester, Fricsay Ferenc is sokat vezényelte a zenekart, s csupán korai halála az oka, hogy nevét nem Karajan mellett emlegetik.

Az idei koncerten a berliniek vezetője, Kirill Petrenko állt a pulpituson, a sztárvendég pedig a Magyarországon is jól ismert tenor, Jonas Kaufmann volt. A zenei összeállítás Itáliára összpontosult, olasz szerzők művei mellett – a karmester nem tagadhatta le orosz származását – Prokofjev és Csajkovszkij olasz tárgyú opusai szerepeltek, ráadásul az utóbbi Olasz capricciója volt az est leghosszabb darabja.

Igazi slágereket hallhatott a közönség, az egyetlen kivételt Riccardo Zandonai olasz zeneszerző Rómeó és Júlia című operájából való részlete jelentette. A szerző nevét már hallottam, de munkásságáról keveset tudtam. Nevét Puccini Turandot című befejezetlen operájával kapcsolatban szokták emlegetni: ő is szóba jött a mű kiegészítésére, de végül Franco Alfano kapta meg a feladatot.

Az ünnepi program összeállítója – oldva az első rész komoly témáit, a könnyebb műfaj felé is kacsingatott, Nino Rota Országúton című filmjének zenéjéből komponált szvit két részletét osztotta meg az egybegyűltekkel, ráadásként a szerző A Keresztapa című filmzenéje is felcsendült.

A koncert igazi élményt jelentett még ezer kilométer távolságból is. A karmesternek jutalomjátékot jelentett, az énekes pedig tovább öregbíthette amúgy is jó hírnevét. Különösen bámultam mindkettőjük állóképességét.

Egykori televíziósként különösen tetszett a műsor felépítése, egy oldott hangulatú vetélkedővel hangoltak például a jeles eseményre, s természetesen interjúkat is beillesztettek. A zenei rendező is kiváló munkát végzett, élvezetes volt követni a hangszerek váltásait a mozivásznon. A szakirodalom mindig megemlíti a Berlini Filharmonikusok egyedi hangzásvilágát, amit az Uránia jó akusztikájú nagytermében is jól lehetett érzékelni.

Az ünneplőbe öltözött közönség hálásan tapsolt meg minden számot, amit két ráadással köszönt meg a zenekar. A német tenorista, s az orosz származású karmester is egyaránt sikert aratott, az utóbbinál öröm volt látni, hogy egyesek a politikát nem vitték be a művészetek berlini templomába.

(Dr. Csermák Zoltán)