Pünkösd szent két napján különösen felzendül bennünk minden ének, vers, zenemű és boldog életpillanat, Igék zsolozsmája, s ezek úgy bomlanak ki az idő kertjében, a lelkünkben, mint a pünkösdi rózsák friss szirmai ilyentájt. Szent józansággal vetjük bele magunkat a számolatlan Lélek-csoda szemlézésébe, felidézésébe, ami minden embernek kijut földi napjai során. Csak talán nem veszi észre vagy a pillanat örömextázisai évek során beleszürkülnek a múlandóságba. Most ünnepszomjas lélekkel annak járunk kicsit utána, hol, mikor gyúlhatnak fel az örömtüzek közös és személyes emberi sorsunkban.
Szóval alig fogható, mégis szavakban szívünkre szálló Szentlélek Isten
Ősi egyiptomi és szír pusztai remeték sivatagi csendbe merülve tették oda lelkük hárfáit a zajtalan sivatagi fénynek, hogy a Lélek-Szél rezegtesse meg finoman húrjaikat. Az imádság kopt remetéi magányosan hívták az Atya és a Fiú Lelkét, s már az 1. század végén imádkozni tanították népeiket. A menny felé vonzó mély sivatagi csendben, a magas ég kéklő kupolája alatt a négy világelem is magasztalásba fogott imahúrjaikon: tűz, szél, víz, fény dalolt kristálytisztán a Teremtő és Összhangteremtő dicsőséges Lélekről, amint digitális korunk elején, két évtizede Hermann Timm írt erről A világnégyszög c. roppant izgalmas könyvében. Aztán jött az ókori idők csúcsán a fenséges himnusz, a Veni, Creator Spiritus, Jöjj, Teremtő Szentlélek, a 700-as évek végén a frank bencéstől, Hrabanus Maurustól, kontinentális szellem- és imaívet húzva az afrikai homoksivatagok sárgán hullámzó vonulataitól a német fenyőerdők zöldjéig. Ő már az értelmet meglátogató Szent Lélekről dalolt, az értelemadó kegyelemről. Alig telt el három röpke század, Isten csodát tett újra és női lélekben halk dallamokat és fenséges gondolatokat komponált Bingeni Szent Hildegárd szívében a Rajna mentén a 1100-as évek időgyűrűiben. A középkori Hungária, Magyarhon templomaiban vizuális pünkösdünneplésként galambokat röptettek a liturgia és az ünnep csúcspontján, hozzátéve: Legyetek a harag és békétlenség epéje nélkül, mint e galambok.
És jött a reformáció, a Szentlélek genfi nagy imádkozójával és hitrendszer építőjével, Kálvin Jánossal. S hogy ki ne fogyjak a sorokból, nagyot ugorva napjaink felé, a Lélek fénykristályos szellemútján jöttek a csodák. Protestáns teológusok (Moltmann, Pannenberg, Welker) megírták a keresztyénséget felrázó könyveiket, a Lélekről, az élet forrásáról, az élet Lelkéről, akinek vonzó jelenléte ott rezonál mágneses térként az egész mindenségben, az egyben tartás finomhangolásával, univerzumot és multiverzumot egybefogó mérhetetlen csodaerejével. Ma már a homo digitalis korában sorra jönnek a gondolatok, könyvek, mozgalmak, jelezve: Szentlélek nélkül a mesterséges intelligencia korában már csak humánum utáni (posztumán) mechanikus emberiségről vagy humánum fölötti (transzhumán) elitizmusról lehetne beszélni. A Szentlélek eközben itt van közöttünk, s fáradhatatlanul emeli és őrzi, újraértékelteti, újraszemlélteti, felfedezteti kreativitással ember voltunkat minden abszurd kísérlet közben. Ahogyan azt évekkel ezelőtt Anthony Levandowski, a Google társalkotója sikertelenül megpróbált az USA-ban a komputer-istenség, a Big Data s a Mesterséges Intelligencia-istenség számára egyházat és digitális templomot létrehozva. Három év után bezáratták kezdeményezését. Csak a Szentlélek túlereje az, ami ilyen és hasonló vészhelyzeteket kivéd és kivédet.
Bibliai pünkösdök
Bibliai józansággal, tényszerűséggel kell a helyes összkép érdekében írnunk arról az emberiségtörténeti és üdvtörténeti jelentőségű tényről, hogy az egyházat létrehívó első jeruzsálemi pünkösdöt legalább két pünkösd előzte meg, a Lélek különös kiáradásával jelölve meg ezeket.
A teremtéstörténet első nagy pünkösdi pillanata volt, amikor 1Mózes 1,2 szerint Isten Lelke, Rúahja lebegett a vizek fölött. Bizonyos, hogy ez a hatalmas pozitív energianyalábként működő Lélek neve szerint is (Rúah=Szél) olyan erővel szárította a mélységeket és a magasságokat, terelte az anyagot, gyúrta a vizeket és a szárazföldet, hogy végül gyönyörű kertté formázta a biodiverzitásos, sokféle létezővel, növénnyel, állattal felékesített földet, hogy az így emberfogadó tökéletes színtérré lett. Ez a kreációs pünkösd aztán hamarosan beletorkollott az ember teremtésének nagy pünkösdös eseményébe. Az 1Mózes 2 története az ember teremtéséről olyan tulajdonságokkal felruházva állítja elénk az első embert, amivel még a leggyorsabb robotok és mesterséges intelligenciák sem lehetnek versenyképesek. Ugyanis a sárból, porból Isten-kézzel formált, istentervezésű és Isten által kivitelezett első ember létrangját ez adta meg: az első embert az Úristen megformálta „a föld porából, és az élet leheletét lehelte az orrába. Így lett az ember élőlény” (1Móz 2,7). Ezek létfontosságú mondatok. Az Úristen az embert földből és az Ő saját Lelkének belelehelésével hozta létre, azaz az ember szinoptikus alkotás, összetéveszthetetlen identitása, isteni önazonossága is van. Nemcsak földi, hanem mennyei is, nemcsak emberi, hanem isteni is, olyan totális élőlény dimenziót kapott az ember a teremtésekor, ami valóban létfesztiválhoz hasonlatossá tette azt a pillanatot. Nem ember alkotta az embert, hanem Isten. Ami életre keltette, az nem a magáé, hanem Istené. Isten örök létezéséből „szusszantott egyet bele” az első emberbe, miként azóta is minden emberbe. Felettébb nagy titok a működéselve ennek, de tény: a sárnak ez a hozzáadott, külső isteni többlet adja meg egyedi értékét minden létező élőlény között. Az ember rangosítója Isten. Identitása, személyisége, egyénisége, élő személy volta egyszerre immanens és transzcendens – együtt. Mennyei és földi, DNS és Pneuma=Lélek komponensek idői csodája. A belelehelt Lélek révén az ember nem evolúció, anyagfejlődés gyümölcse, hanem isteni aktusé. Minden más úgy jött létre, hogy Isten parancsolt, de az ember megalkotásánál Ő lehelt, gyengéden beleadta magát, leglényegét istenképű alkotásába. Ezt a gyönyörű teremtéstörténeti pünkösdölő pillanatot, mozzanatot tovább lehetne fejtegetni. Most a Jóbnak szóló elgondolkodtató Elihú szavakkal zárjuk le: „Ha csak magával gondolna (a Mindenható), visszavenné magához lelkét és leheletét, egyszerre kimúlna minden élőlény” (Jób 34,14-15). Nem szoktunk beszélni róla, de a belénk lehelt lelket egyszer visszaveszi Isten, tehát kölcsönlélekkel élünk! Ez roppantul felcsavarja a saját sorunk iránti felelősség lángját! Jób válasza erre: „Isten lehelete van bennem, nem szól ajkam hamisságot… míg csak meg nem halok, nem engedek feddhetetlenségemből, egyetlen napomért sem bánt a lelkiismeret” (Jób 27,3-6). Így, ilyen módon kellene felelnünk a létezést, minden napot pünkösddé szentelő Úristennek, Aki az első emberbe, s azóta mindnyájunkba kölcsönbe beleleheli lelkét. Magunkból az Övét hogy adjuk vissza Neki?
Jézusi pünkösd az első előtt
Ki más írhatott volna erről, mint a szeretett tanítvány, János, aki minden pillanatra, rezdülésre figyelt Jézus földi útján, még szívdobogását is hallhatta az úrvacsoraszerző éjszakán, hiszen a szent vállára hajtotta fejét. A feltámadott Jézus megjelenik a hét első napján, az Úr napján, vasárnap a tanítványoknak, jóval pünkösd és a mennybevétetés előtt: „Rájuk lehelt, és így folytatta: Vegyetek Szentlelket!” (János 20,22). Az Úristen az előbbi két eseményben BELE-lehelte Lelkét az emberbe, Jézus itt RÁJUK lehelte. Belül-kívül Lélek. Érezzük-e, érződik-e ez rajtunk, Jézus mai tanítványain ez a Lélek-többlet? Terem-e életünk Lélek-gyümölcsöket, békességet, szelídséget, türelmet, szívességet, jóságot, hogy néhány nagyon fontos Lélek-„terméket” említsek (Galata 5,22). Az eredeti szöveg jelentése: fogadjátok a Szentlelket. Mielőtt bárki a megvehetőség mai lapidáris beszerzésmódjára gondolna, mindent megelőzve, íme az időspirálon kibontakozik az Atya, a Fiú és a Lélek pünkösdje!
Ma is az Úristen és Jézus leheletéből élünk. Mielőtt az első pünkösd egyházlétesítő lángocskáiról és nyelveket egyező értelemre juttató fordítói munkájáról hallunk, jusson eszünkbe a fenti két nagy előpünkösdi esemény. A teremtéstörténeti prelúdium. Dávidban teljesedett be az első kettő, mikor a 139. zsoltárban így szólt: „Csodálatosak alkotásaid, és lelkem jól tudja ezt” (139,14). Mert Isten élő személyeket alkotott és alkot, nem gépeket, szuperintelligenciát. Minden más csak próbálkozás, hogy az Ő intelligenciáját leképezze az embervilág. Hálásak lehetünk ezen a pünkösdön is, hogy örök és tökéletes intelligenciájával, Szent Lelkével, pneumájával az embert „kevéssel tetted őt kisebbé Istennél, dicsőséggel és méltósággal koronáztad meg” (Zsolt 8,6). Kevéssel kisebbé – boldog ember, aki ezt a kevéssel kisebbet tiszteletben tartja, s nem képzeli többnek magát, mint aki – ember, Isten kölcsönlelkével egy életen át….
(Dr. Békefy Lajos/Felvidék.ma)
