A nyári kánikulai tespedtséget követően a választások közeledtével felkavarodóban van a szlovák belpolitikai élet zavaros állóvize és talán a kampány mellékhatásaként olyan nyilatkozatok látnak napvilágot, melyeket mintha a negyven fokot súroló hőség okozta napszúrás ihletett volna.
Még Rastislav Káčer volt szlovák külügyminiszter is szolgálatba helyezte magát, mint a szabadnapos rendőr, ha fennforgást észlel, és megeresztett néhány meghökkentő mondatot, természetesen Magyarországgal, de ugyanakkor (ezúton is köszönjük a kéretlen figyelmet) velünk, felvidéki magyarokkal kapcsolatban is.
A Denník N-nek adott interjú során a kérdező erős izgalmi állapotban természetesen nem hagyhatta említetlenül Magyarországot sem, mire Káčer válaszából megtudhattuk, hogy ő aztán soha nem kritizálta Magyarországot, ezt a „szép országot, amit szeret, a népével együtt“. Mielőtt még könnyekig hatódnánk, olvassunk tovább, ez a drága ember ugyanis erős érzelemkitörésében odáig ment, hogy közölte, maga is részben magyar gyökerekkel rendelkezik, tehát szó sem lehet nála hungarofóbiáról!
S ha ez még nem győzne meg bennünket, hogy valójában egy galamblelkű testvérünkről van szó, kinyilvánította, hogy szereti „a mi magyarjainkat is, azokat, akik Szlovákiában élnek“.
Majd így folytatta: „Amikor Novák Katalin magyar köztársasági elnök találkozott Zuzana Čaputovával, valami ilyesmit mondott neki: »Tudod, érzékeny vagyok néhány dologra nálatok, mert van itt 500 ezer magyarunk«. Olyan volt, mintha késsel szúrtak volna belém. Hallgattam, mert udvariatlanság lett volna beleszólni, de akkor nagyon szerettem volna azt mondani: »Nektek itt nincsenek magyarjaitok, ezek a mi magyarjaink, büszkék vagyunk rá, hogy itt élnek, és mindent megteszünk, hogy itt jól érezzék magukat, mint otthon«. Sajnáltam, hogy az elnökünk akkor nem mondott semmit.”
Hogy stílszerű legyek, ilyenkor aztán kinyílik a bicska az ember zsebében, miközben arra a következtetésre jut, hogy mindenképp jobb lett volna, ha Káčer nemcsak Novák Katalin jelenlétében fogta volna vissza kóros beszédkényszerét, hanem a mi magyarjaink címszó alatti kinyilatkoztatása előtt és helyett is, mert ez egész az ő szájából annyira hiteltelen, hogy arra már nincsenek is szavak.
Egyébként jellemző rá, hogy ez a szánalmas „mi magyarjaink” ömlengés még csak nem is a saját ötlete, Matovič „SZERETJÜK A MI MAGYARJAINKAT, NE LOPJÁK EL ŐKET!” agyament performanszából lopta. Ugyanakkor mélységesen sértő ránk, felvidéki magyarokra (értem itt a magyarokat és nem a janicsár érzelműeket) – akik történelmi és kulturális értelemben is az egyetemes magyar nemzet részei vagyunk, s akiknek a szlovákiai jóléte állítólag annyira fontos számára –, hogy ebben a „szeretetteljes” légkörben máig kollektív bűnösnek számítunk a Beneš-dekrétumok szellemében.
Mérhetetlen jólétünket tovább fokozza, hogy állandó eszközei vagyunk az ilyen hozzá hasonló manipulátoroknak, akik megtévesztő, uszító állításokkal, pánikkeltő rémhírekkel állandó magyarfóbiát gerjesztenek a többségi társadalomban, felesleges indulatokat keltve a magyar közösséggel szemben.
Üzenjük tehát Káčer úrnak, hogy ne szeressen így bennünket, ne akarjon a mi komfortérzetünkről gondoskodni a szlovák állam szerető kebelén, mert az ilyen ember álnok „szeretetétől“ mentsen meg bennünket a magyarok Istene! S remélem, a magyarok Istenének említése hasonló paranoiát, mélyen elnyomott, be nem ismert lelkiismereti aggályokat (is) okoz ennél az irántunk érzett szeretettől, atyai érzésektől mélyen átitatott embernél, mint az a bizonyos gyakran emlegetett, oly sokakban hideglelést keltő térkép…
(NZS/Felvidék.ma)
