Kassán a minap megnyílt a Márai bisztró a Fő utca 42-es számú házban. Egymást kicselező megnevezés! Az épületet a magyar külügyminisztérium vásárolta meg.
Köztudott, egykor a híres Megay cukrászda működött az épületnek ezen a részén, majd a Carpano. Kultikus hely lett. Ide járt kávézni Havasi Péter újságíró, aki akkor az épület emeletén dolgozott. Roskoványi István festőművész inkább nemesebb italokat kedvelt. Ő sem lakott messze. Lukács József régésztechnikus feleségével együtt kávézgatott déltájban. Jaszusch Elek, a neves festőművész testvére, néha beugrott Szaszák György újságíró, Kravec Tibor építésztechnikus rendszeresen. Karol Pohánka „Apík”, a jós kicsit távolabb foglalt helyet, nem tartozott asztaltársaságunkhoz. Zenészek, szakácsok és sokan mások itt beszélgettek. A közeli színház alkalmazottai is be-beültek egy feketelevesre. Nem emlékszem már mindenkinek a nevére. Majchert Miki főpincér Horthy keresztfia volt. A szocializmus éveiben egyesek besúgónak tartották, de nem volt az. A hallgatag Honek Ernőt is, ám ez szintén hamis feltételezés volt. Azt mesélték, a feleségét megszöktették. Soha nem kérdeztem tőle, hogy mi történt. Az ember nem szívesen hoz másokat kínos helyzetbe. Az biztos, egyedül élt, de ha megkértük, kocsival vigyen el minket valahová, megjegyezte, előbb megkérdi a feleségét, aki rendszerint „beleegyezett”.
Az emeleten a Járási Népművelési Központ működött. Aki ismerte a dörgést, át tudott menni az épület udvarán a Mészáros utcába.
Állítólag Márai Sándor a Megay cukrászdában ismerkedett meg Matzner Lolával, későbbi feleségével, de ez inkább családi legenda.
Ide járt Skultéty Csaba író is, aki Ambrus Márton néven dolgozott a Szabad Európa Rádióban Radványi Géza filmrendező feleségével, Tasnády Fekete Mária színésznővel, egykori szépségkirálynővel.
Az épület tulajdonosa volt gr. Csáky Tivadar, aki Déryné kedvese lett. 1848-49-ben laktak benne honvéd- és császári tisztek, magyarok, németek, lengyelek és oroszok. Görgey tisztjei, Georg Heinrich Ramberg császári altábornagy, Henryk Dembiński honvéd altábornagy, Ivan Fjodorovics Paskevics Erivanszkij orosz főparancsnok, tábornagy, Zichy Ferenc muszkavezető…
Az épület tehát a város ellentmondásos sorsának az őrzője, tanúja. Ezt kellene a benne működő vendéglátóipari létesítménynek is közvetítenie.
Abban reménykedtünk, ha megnyílik az épületben az új vendéglátó egység, az méltó módon fog a régi, gazdag múltra emlékeztetni.
A Márai bisztró (Fotó: Balassa Zoltán)
Helyette egy steril, száraz, a múltat semmibe vevő teret kaptunk. Mintha egy olyan tervezőnek adták volna ki a munkát, aki az épület történetéről, annak lakóiról, vendégeiről és egyáltalán a városról soha semmit nem hallott volna. Ilyen rideg belső tér bárhol a világon riogathatná a vendégeket. Nem sok köze van Kassához és annak egykori légköréhez, szellemiségéhez.
Amellett sem mehetünk el szó nélkül, hogy Márai bisztrónak nevezték el. Nem hisszük, hogy a világhírű író boldog lenne ettől. Miért nem lehetett Márai cukrászda, utalva korábbi nevére? A bisztró ugyanis arra utal, hogy gyorsan kapjunk be valamit és azután rohanjunk tovább. Márai viszont életművével elmélkedésre hívogat minket. Ezt pedig csak alaposan megemésztve szabad magunkévá tennünk, vagy vitatnunk.
Márai-palacsintát rendeltünk, amelyet egykor Gundel-palacsintának hívtak, mert az író nevét a szocializmusban nem volt szabad említeni. Évtizedekkel ezelőtt ettem ebből a finomságból a budapesti Gundel-étteremben. Csorgott a nyálam, de amit most kaptam, az bizony nem az volt, amire vágytam, amire gyermekkorom óta emlékeztem. Kár. Elveszett az eredeti recept?
Az étlapon pedig furcsaságokat olvastam: „haluška bryndza”. Ez vajon milyen nyelven íródott? – tűnődtünk barátaimmal. De az sem ártana, ha a kiszolgáló személyzet mindegyik tagja tudna magyarul is.
Míg ott üldögéltünk, arról beszélgettünk, hogy ha egy városnak lecserélik a lakosságát, akkor az épületek már a jövőnek semmit sem üzenő színfalakká lesznek. Viszont, ha az épületek nem emlékeztetik a polgárokat egykori múltjukra, akkor megszűnik a folytonosság. A múlt nem üzen a ma emberének és az felejti a múltat, s az épületeket nem hozzáértő módon alakítják át. Ha az ember nem farag üzenetet a kőbe, a kő hiába marad meg, már nem üzen az embernek. A kör bezárul.
(Balassa Zoltán)
