Nyomasztja az embert a környező világ. Nemcsak a háborúk, az időjárás soha nem tapasztalt – olykor félelmetes – viharai, s már szinte minden korosztály hangulatbefolyásoló állapotai. Ünnep van! A legnagyobb!
Húsvét ünnepe, amiről mit sem tudnak sokan, nem is akarnak. Sem családi környezetben: menekülnek az otthonokból kényelmesen pihenni – természetbe, játszóterekre, wellnessfürdőkbe, csak ki a házból, el a családtól, rokonságtól minél távolabb az abszolút kényelem fogságába – mert hiszen a kényelemszolgáltató vállalatok „mindent megadnak, asztalra tesznek”, hogy kipihenten térjenek majd haza, csak húsvéthétfő estéjén, nehogy esetleg egy rokonlátogatásba belefussanak.
A természetjárás egy bizonyos szempontból egészségesebb, talán még a léleknek is jót tesz, de hol van ebben a szellemi, lelki feltöltődés, az Úr napja! Hol van az ünnep lényege? A falvainkon, városainkon feldíszített tojásfákban, nyuszikeresésben? Találkozunk-e az Úrral? Hogy magyarázzuk meg gyerekeinknek, hogy miért a tojásfa, nyuszikeresés, csokitojás, s megannyi újabb „ünnepre kitalált figura”?
Fog-e tudni a felnövő gyermek valamit is a húsvéti szent ünnep eredetéről, a néphagyományról, melyben a régi emberek lelkében mindennek volt magyarázata, a negyvennapos böjttől kezdve Krisztus feltámadásáig.
Vagy ez már „elődeink elavult életformája, amit meguntak az utódok”? Amikor (s talán van, ahol ma is) a lélek megtisztult, mert az ünnephez közeledve kicsi és nagy megértette, hogy honnan indulunk, és hová érünk feltámadásunk ünnepén.
S a gyermek már kisiskolás korában megismerte a bűnbánatot, ha nem is értett mindent, de úgy ment a gyóntatószékbe elmondani gyermeki csínytevéseit, hogy először bocsánatot kért otthon a szüleitől. Csak így mehetett a templomba húsvét előtt. S ezt megtanulta egy életre, amíg ki nem mosta belőle a „rendszer”, napjainkban pedig a szülő, aki messzire viszi a családot, s a wellness gyógyító ereje ugyan lemossa a külső szennyet, a stresszt, de a lélek nem tisztul meg, az ünnep után visszasüllyed oda, ahol volt az ünnepek előtt. S nem tudjuk, mi bajunk, egy ilyen „pihentető ünnep” után, amikor még fáradtabban térünk vissza a munkahelyünkre, otthonainkba.
Bizonyára sokan felháborodnak ha elolvassák ezen elmélkedésemet, mondván: mi köze hozzá, a saját pénzemből azt csinálok, amit akarok, stb. Ebben is van, volna igazság, ha nem egy közösségbe tartoznánk, s nem egy közösségnek nevelnénk gyermekeinket, s ha nem ezek közül kerülne ki az örök elégedetlen kritikus, szidalmazó, stb.
Hála Istennek azért sokan (de nem elegen ) vannak hagyományőrzők, továbbadók, ők nem tagadják meg elődeik világát, és egyre több elgondolkodtató jegyzet, szöveg jelenik meg a világháló oldalain is.
Egy a sok közül: „Nem fogadom el, hogy Jézus keresztáldozatát csokitojással és nyuszikával keverik össze. Ez nem kereskedelem, nem pénz, nem vicc, és még kevésbé nem egy képregény története. Ne tanítsd meg arra gyermekeidet, hogy a húsvét lényege a csokitojás és a nyuszi. Ne köss kompromisszumot ezzel. Tanítsd meg gyermekeidnek, hogy a húsvét Krisztusról szól elejétől a végéig. Az áldozati halálról, vágóhídra vitt szeplőtelen bárányról, FELTÁMADÁSRÓL, Isten Fiáról, aki él és uralkodik örökké!”
(Dániel Erzsébet/Felvidék.ma)
