A pozsonyi vár mesés környezetében sétálva az ember a középkorban érezheti magát. Húsvét vasárnap ellepték a turisták a várat, amely négy tornyával magasodik a Duna fölé. Magyar, angol, ukrán, cseh, német, igazi nyelvi kavalkád, engem azonban a középkori vásár hangulata vonzott, ami a vár udvarán volt. Nagypénteken nyílt és még holnap, húsvét hétfőn is várja a látogatókat.
Az udvarra lépve meglep a füst, gondolatban máris egy ötszáz évvel ezelőtti kisváros zajos utcájára, zsibvásárába képzelem magam. Elképzeltem, ahogy a várurak sétálnak, ahogy a csodálatos ruhákba öltözött nők válogatnak a portékák között, miközben a vásárosok és a vásárlók a piacon kapható étkeket és italokat fogyasztanak. De vissza a mába.
A látogatók kipróbálhatták a pénzverést, amihez erőre van szükség, késztetést éreztem én is csapni egy nagyot a kalapáccsal, hogy legyen egy saját pénzérmém. De kóstolhattak is az emberek, kissé meglepő volt, ahogy kérdezgették a „középkori szakácstól” mi van a szilvás lekvárban, és nem értették, hogyhogy nincsen benne cukor, elmosolyodtam, a válasz persze magától értetődő volt, legalábbis számomra, akkoriban nem volt cukor, és a mi nagymamáink egyébként sem cukrozták a szilva ízt, hiszen az elállt és nagyon finom volt édesítés nélkül is. A gyerekek kipróbálhatták a kézzel hajtható körhintát, a solymászatot, megnézhették az érdeklődők, hogy készül a kancsó és a kovács munkájába is betekinthettünk. Érdekes történelemóra volt a pozsonyi várudvar az ünnepi hétvégén.
A középkori vásár, piac szervezője a Schatmandorf polgári társulás volt, akik rendezvényeikkel bemutatják az 14-15. század hagyományos foglalkozásait. A kézműveseik a múltban is fellelhető alapanyagokból dolgoznak, azokkal a segédeszközökkel, amelyeket őseink is használtak. A pozsonyi rendezvényen szerencsére sok volt a gyermek is, így van esély arra, hogy a hagyományos kézművességre így is felhívják a figyelmet, és annak talán követői is akadjanak.
A szerző felvételei.
(Neszméri Tünde/Felvidék.ma)