Ezen a napon, a nemzeti ünnepen minden svájci szívben, legyen az német, francia, olasz, rétoromán vagy más eredetű, meghonosodott külföldi, megszólalnak a svájci zsoltárnak nevezett himnusz akkordjai és sorai. A Svájci zsoltárt 1841-ben írta Alberich Zwyssig. Hivatalosan 1981. április 1. óta lett nemzeti himnusz.
Európa legrégibb szövetségi rendszerű demokráciájában a himnusz sorai nem véletlenül szólnak így: „Amikor az Alpok ragyogóan felfénylik, Imádkozz, szabad svájci, imádkozz!”. Amint himnuszukban éneklik, a „svájciságot” természetileg a fenséges Alpok csúcsai és völgyei jelzik, a nemzeti identitást – a német, francia, olasz, rétorománt – a lokális kultúra, a regionális történelem és a családi hagyományok mellett és fölött a szabadság mindenkire érvényes svájci össznemzeti, kantonális szövetségi értéke határozza meg.
Eltekintve az idei forró nyár okozta tűzgyújtási tilalomtól, ilyenkor a hegyek tetején fellobbannak a szabadság őrtüzei. Nekem anyai részről ősszülőföldem lévén, magam is átéltem párszor életem 77 éve alatt a puritánul örvendező, boldog nemzeti közöröm szívekben is fellángoló óráit Bázelben, Zürichben, Genfben és másutt. Nem kis büszkeséggel gondolva vissza a családi mitológia és rege táplálta históriákra, hiszen hotzenwaldi ősszüleink, akik a Fekete-erdő délnyugati részében meghúzódó tájegységben, a Hotzok völgyeiben részesei voltak annak a függetlenségért szövetkező, küzdő igyekezetnek, aminek eredményeként 1291-ben három őskanton: Uri, Schwyz, Unterwalden képviselői a kölcsönös segítségnyújtás szándékával aláírták a szövetségi szerződést.
Aztán 1891-ben, az aláírás 600. évfordulóján egész Svájcban hivatalosan elfogadták augusztus 1-ét a nemzeti ünnep piros betűs napjának, amihez a Svájci zsoltárként nevesített himnusz és a piros mezőben fehér keresztet ábrázoló nemzeti zászló is jelképként illeszkedett.
1994 óta törvényesen biztosított munkaszüneti napként rendelte el a törvényhozás a megtartását.
Miért annyira fontos és jelentős ez az ünnep a svájciaknak? Úgy tekintenek erre a napra, mint ami több, és erősebb, mint a hagyomány. Valamit megvalósítottak, ami hazájukat nehéz időkben a szabadság áhított menedékhelyévé formálta milliók szemében, vagy a vallásszabadság és az emberi jogok féltve őrzött „mintaállamává”.
Saját maguknak így fogalmazzák meg ennek összetartó elemeit, értékeit: a kantonok összetartása, egyenrangúsága, a demokratikus alapértékek tiszteletben tartása, a semlegesség és a föderalitás védelme.
Kivált nemzetközi válsághelyzetekben és a belső társadalmi viták közben azért is fontos ez az ünnep, mert újra kifényesíti minden svájci polgár szívében az ősi felszólítást: „Imádkozz, szabad svájci, imádkozz!”.
Hiszen a svájci létet meghatározó szellemi és valóságos értékek sorrendjét maguk így alkották meg: legelső a szabadság, aztán következik a függetlenség, majd a kantonszolidaritás és ezekkel szoros egységben a demokrácia, s a polgárok közvetlen beleszólása közös ügyeik intézésébe. Ez az öntudatos polgárlét ereje más szóval.
II. Helvét Hitvallás, Kálvin református identitásképző hatása
A magyar reformátusságnak, immáron az öt kontinensen élő magyar kálvinistáknak a II. Helvét Hitvallás és Kálvin, genfi reformátorunk neve fémjelzi a svájci imádkozás nemzeti gyümölcsét, a szabadságot. Meg a szövetségi gondolatot, ami kezdve a házassági szövetségi hűségtől el egészen a hitbeli, egyházak közötti szövetségen át a földi lét alaprendjét jelentő Isten iránti, Bibliánk iránti szövetségi hűségig terjed identitásképző szellemi-lelki javakként.
Ez a szövetséggondolatból táplálkozó erős identitás megküzdött az idők viharával. Kálvin végleges Genfbe érkezését 1541-től tekintve, s
összefüggésben azzal az egyház-, és kultúrtörténeti ténnyel, hogy reformátorunk kezdettől fogva erősen támogatta a lengyel és a magyar reformációt, peregrinus diákjainkat, akik a szövetség gazdag tartalmú hit-, és államformáló gondolatrendszerét behozták Hungáriába, Erdélybe.
A századok során bővülő, nagy anyagi, diplomáciai, iskolázási, művelődési, szövetségi történések sorozatával igazolt svájci–magyar kapcsolatok gerincét a kálvinizmus, a II. Helvét Hitvallás szellemisége alkotta meg.
Szükségszerűen vetődött fel és fogalmazódott meg Illyés Gyulában a reformáció genfi emlékműve előtti történelmi töprengésében a kérdés: „Hiszed, hogy volna olyan-amilyen magyarság – ha nincs Kálvin?”.
És Zwingli, Farel, Barth Károly, a reformáció szellemét továbbadó kiváló teológusok nemzedéksora, pedagógiai gyakorlattá téve az emberképzést (Pestalozzi)? És Bázel, Zürich, Bern, Genf teológiái, s más szakos, világhírű egyetemei nélkül? Vagy a nagy szellemi hagyományú családok, így a református parókiák érlelő szellemcsendjét világirodalmi szintre emelő Dürrenmatt az irodalomban, vagy a más eszmekörben alkotó Max Frisch, Hermann Hesse, a népi irodalmat művelő alpesi Jókai, Gottfried Keller, vagy a lelkészi-teológiai koordináták között is irodalmi magasságokba magát beíró Kurt Marti nélkül?
Hogy a zsoltárköltőket ki ne felejtsem. Lenne nélkülük olyan-amilyen magyarság? És a Vöröskereszt vagy a Nemzetek Szövetsége nélkül létrejött volna a svájci együttérzés etikája és nemzetközi jogi szintre emelt emberiesség jogi kategóriája?
A szabad svájci szolidaritás még mindig előttünk
És a szociális piacgazdaság kialakult volna-e Kálvin és a reformátorok gazdaságerkölcsi, banketikai alapvetései nélkül? A szegénység szégyen, a luxus pedig botrány közmondásos genfi etikai normája nélkül? A gazdaság van az emberért és nem fordítva elvének gyakorlatból leszűrt szentenciája nélkül lenne kontrollja a korrupciónak és a gátlástalan pénzharácsolásnak? Amikor világraszóló szociális intézkedést hozott Kálvin a magisztrátus és a konzisztórium, a presbitérium segítségével arról, hogy a hitük miatt üldözött hugenottákat hittestvérként befogadó Genf életkezdési támogatást szavazott meg, és a kamatot 6%-ban maximálta?
A svájci jólétnek megalapozást adó, sok generációs egyenlő teherviselés nem szlogen, üres jelszó a szövetségi hűség hazájában, hanem közéleti maxima.
Ezt Kálvin egyik igehirdetésében így fogalmazta meg: „Isten azt akarja, hogy olyan kapcsolat és egyenlőség álljon fenn az emberek között, hogy mindenkinek meglegyen a szükséges, s minden eszközzel rendelkezzék is ehhez, mégpedig úgy, hogy senkinek ne legyen túl sok, vagy túl kevés!”.
Kálvin a hitet, az egyházi megnyilatkozásokat, prédikációkat és akadémiai tanításait a közéletet, politikát, sőt nemzetközi diplomáciát befolyásoló, irányt mutató hatóerővé tette.
A városi hivatalokat, s leveleiben sok európai uralkodót emlékeztetett felelősségére, s arra, hogy biztosítsák: „az emberek között álljon fönn az emberiesség” (Inst IV 20,3).
Nemsokára itáliai engesztelő zarándoklásomról Fülep Lajos zengővárkonyi kálvinista lelkipásztor, a magyar művelődésfilozófia és esztétika Himalája-egyénisége nyomát követő utamról hazatérve, Isten kegyelméből összeállítom Helvétia, a zsoltáros himnuszú Svájc, a magyar kálvinizmus (és személyes földi létem) ősforrása tiszteletére tervezett Üdv Néked, Helvétia című kötetemet.
Az évtizedek során sokféle teológiai, gazdaságetikai, művelődéstörténeti, irodalmi és feleségem, Röhrig Klaudia lelkésznő révén – aki svájci teológa, majd ott felszentelt lelkész lett, s kezdve azon, hogy első külhoni prédikációmat Zürich egyik református templomában tartottam éppen 50 éve, fehér református palástban – számos személyes kapcsolat élő szövete köszöneteképpen sorjázó spirituális írások hálakötete lesz ez. Az alpesi demokrácia földjének himnuszára hungarikumként pedig ezt válaszolom: Imádkozz, szabad magyar, imádkozz!
Békés, szép és Isten-tudatos, szabadságtudatos nemzeti ünnepet, Svájc, áldott Helvétia!
Dr. Békefy Lajos/Felvidék.ma
