Augusztus 24-én a Felső-Bodrogközben fekvő pólyáni Tájház udvarán rendezték meg az idei új kenyér ünnepét, amely méltó módon hozta össze a közösséget hagyományőrző programokkal és kulturális élményekkel.
A kora délután kezdődő ünnepi eseményen lovasok és élőzenés kísérettel érkeztek a résztvevők a református templomtól a Tájházhoz, ahol sor került az új kenyér megáldására, amely a közös imádsággal az esemény egyik legmeghittebb pillanata volt.
Bagonyi János, Pólyán község polgármester ünnepi köszöntőjében úgy fogalmazott, ez az ünnep a hála, remény és felelősség ünnepe. „A kenyér szentsége nem csupán a termés csodája, de emlékeztet minket arra, hogy minden falatnak története van. Legyen ez az ünnep jel is egyben a közös felelősségre – adjunk és osszuk meg, gondoskodva a gyengébekről”- mondta.
Megjegyezte, közösségünk értékei a munka, szolidaritás és tisztelet. „Az új kenyér erősítse bennünk a hálát és felelősségérzést. Legyen erőnk megosztani a javakat és legyen bátorságunk felvállalni a közös felelősséget” – húzta alá.
Az új kenyér megáldását követően a nap további részében fellépett többek között a Gyöngyös Bokréta népdalkör Mikóházáról, a Beyle népdalkórus, valamint Balogh Atko és Dobránsky Marek.
Este 19 órától a „Hogyan tudnék élni nélküled” című film vetítése várja az érdeklődőket, majd 21 órakor a hagyományos tábortűzzel zárul az ünnepség. A kísérőprogramok között gasztronómiai bemutató, kézműves foglalkozások várták a családokat, vendégeket.
Az egész napos rendezvényen a jó hangulat és a közösség ereje dominált, amelyet tovább erősített az, hogy a belépés díjtalan volt, így mindenki számára nyitott és elérhető maradt az ünnep.
Takács István/SZE/Felvidék.ma
A képek a szerző felvételei.