Kinek kell a háború? Nyilván azoknak, akiknek abból hasznuk van. Meg akik másképp képtelenek bizonyítani. Ha ugyanis elfogynak az érvek, jön az erőszak. És jól jön a háború a frusztráltaknak is, akik gátlásaikat másképpen – kulturáltan érvelve – képtelenek levezetni. Evégett fontoskodnak, hogy valahogy mégis kitűnjenek. Elborul az agyuk és ütnek.
Ez olyan kocsmai jelenet. Az sem szép, sőt, de bárkivel előfordulhat, hogy rövid távon képtelen visszafogni magát. Ilyenkor illik bocsánatot kérni. Mert az agresszió sosem megoldás. A kocsmai verekedés viszont semmi ahhoz képest, ha az erőszakot nagyban és tervszerűen művelik. Amikor háború van a maga teljes szörnyűségében.
Ha valaki embertársait megüti, azt elítélik. De mi van azzal, aki erőszakra bujtogat, aki közvetve vagy közvetlenül erőszakot követ el és uszít, uszít?
Nem ott kezdődött az ukrajnai háború, de azért fontos állomás volt az isztambuli egyezmény, amit az ukránok nyugati fölbujtásra nem írtak alá. A folytatást ismerjük. Az oroszok nem bírtak magukkal, és odacsaptak, Ukrajna meg a hataloméhes Nyugat pedig azóta eljátssza a naiv értetlent. Nem tudom, van-e valaki, aki tudja, hány halottja van ennek a megtagadott aláírásnak.
Az Európai Unió olyan céllal jött létre, hogy Európa közös erővel egy gazdasági és jóléti nagyhatalom lehessen. Mára mit látunk? Csak a háború eszkalációját. És egy Ursulát, aki az Európai Unió alkalmazottja, nem pedig az európai polgárok kiválasztottja, aki tehát nem közvetlen választások következtében lett az Európai Bizottság elnöke.
S azt látjuk, hogy ez a nő szerepet tévesztett, és saját szakállára hirdet háborút. Olyan jelenség ez, ami a diktátorokkal szokott történni (példákat bárki idézhet), akik úgy vélik, ők személyesítik meg az adott szervezetet, s ahelyett, hogy szolgálnának, megmásíthatatlan irányt mutogatnak; akik úgy vélik, saját meglátásuk az egyetlen helyes, aki pedig kételkedik abban, vagy nem hiszi el, azt minimum meg kell büntetni.
Így aztán ez az Ursula saját gátlásai által motiválva önkényesen kijelenti, hogy az Európai Unió hadban áll. Mintha ő maga volna az Európai Unió. Márpedig ez súlyos szereptévesztés. Ez az Ursula ugyanis nem személyesíti meg az Európai Uniót, nem beszélve arról, hogy az Európai Uniónak nincs is hadserege, amellyel háborúzhatna, legföljebb hatástalan szankciói. És gátlástalan gyűlöletkeltése van.
Most már ott tartunk, hogy a másképp gondolkodókat nem egyszerűen megbüntetni akarják, hanem kiiktatni is. Ugye emlékszünk még: volt a közelmúltban néhány merénylet a politikusok ellen. A kötcsei pikniken pedig a csak azért is demonstrálgató ellenzék azzal viccelődött, hogy „könyörgöm, akasszuk föl” a kormánypártiakat, meg azokat, akik az ellenzéket kérdezni merészelik. Ez az első lépés a közvetlen erőszakhoz, a háborúba. Második lépésként már nem viccelődve mondják ezt, a harmadik lépésben pedig egymást fölheccelve meg is teszik. A gyűlöletkeltésnek ugyanis ez a logikus következménye.
Hova jutottunk? Ilyesmit csak higgadt körültekintéssel lehet kezelni. Pokolian nehéz feladat! Mert teljesen hiába érvel az ember, ha az érveket fölülírja a gyűlölet, a háttérhatalmak sugallata és kiadós pénzforrása.
Ilyenkor mindent gátlástalanul kiforgatnak, ami kellemetlen, azt elhallgatják, és hazudnak, bármit hazudnak, a nyilvánvaló tényeket is letagadják. Úgy tesznek, mintha tényleg ez az Ursula volna maga az Európai Unió, és hogy az ő vezetésével hadban áll az egész Európai Unió (honvédelmi miniszter is volt a nagyratörő Ursula).
A béke mint szó és fogalom, úgy tűnik, szidalommá vált. De akkor ezek az Ursula-félék ahelyett, hogy másokat vágóhídra küldenek, vigyék a puskát és menjenek ki személyesen az orosz–ukrán frontra, tapasztalják meg élőben, milyen az élet a lövészárokban. Bár sokkal jobban tennék, ha igaz hajlandóságot mutatnának a békére. Még mielőtt kényszernyugdíjba küldik őket. Bár ezt megtenni már tegnap is késő volt.
Aich Péter/Felvidék.ma
