A Dankó Rádió idén is meghirdette Az év magyarnótája szavazást. A 2024-es év legjobbjának a Messze van a kicsi falum című dalt választotta a közönség, ennek méltó utódját keresik. Eredics Gábor csatornaigazgató a rádió reggeli műsorában biztatta szavazásra a közönséget, a jó magyarnóta ismérveit is hangsúlyozva.
Újra az év magyarnótáját keresi hallgatói segítségével a Dankó Rádió. A kezdeményezést 2023-ban indította el a magyar zene rádiója azzal a céllal, hogy a magyarnóták nagyobb teret nyerjenek a médiában, és a rádió hallgatói aktív szerepet kapjanak a műfaj megújításában. Eredics Gábor, a Dankó Rádió csatornaigazgatója szerint a tavalyi győztes dal, a Messze van a kicsi falum azért lett 2024-ben Az év magyarnótája, mert mint kifejtette: „Úgy látszik, akkor erre rezonált a lelkünk. Ennek a magyarnótának gyönyörű a dallama, a szövege pedig tele van boldog nosztalgiával: eszébe juttatja az embernek a gyermekkorát, a szüleit és a meghatározó családi élményeket. Vágyunk ezekre a szeretetteljes pillanatokra, és a magyarnóta megfogalmazza mindezt helyettünk szép szavakkal és dallammal.” A Kossuth-díjas népzenész, MMA akadémikus, oktató és előadóművész Eredics Gábor Hajdú Tibor Derűs napot! reggeli műsorában hozzátette: „A jó nótának az az ismérve, hogy van benne egy horog: megakaszt minket, lelkünkbe akad. Ha van benne egy olyan elem, – legyen az maga az előadó, egy cimbalomfutam vagy dallam – amitől megrezdülünk, a konkrét jelentésén messze túl olyan érzéseket hoz elő bennünk, hogy szinte nem tudunk tőle szabadulni.”
Az év magyarnótája 2025 közönségszavazása elindult: idén is két ütemben várják a voksokat, az első október 10-ig tart. Ebben a szakaszban a legjobb 30 nóta jut tovább a második körbe, amelynek végén győztest hirdetnek. Szavazni bármelyik magyarnótára lehet a médiaklikk.hu felületén, e-mailben a dankoradio@mtva.hu címen, SMS-ben a +36 30 555 5530-as telefonszámon vagy akár levélben is a 1037 Budapest, Kunigunda útja 64. címre küldött, a Dankó Rádió szerkesztőségének címzett levélben. A voksolók között értékes nyereményeket sorsolnak, köztük egy páros meghívót az idei Dankó Gálára, valamint egy 250 ezer forint értékű belföldi szállodai utalványt.
mtva/Felvidék.ma