Gömöri költők versét adták elő Páko Mária gitáros csoportjai. Fellépett a Mákvirágok, Pedagógussokk, a Viharvirág és Gyöngyvirágok formáció a Líder Talent Polgári Társulás által a rimaszombati Csillagházban megrendezett Gömöri gyöngyszemek idei találkozóján.
A rendezvényt megtisztelte jelenlétével Rimaszombat város polgármestere, Jozef Šimko is. Tóth Csilla, a Tompa Mihály Alapiskola igazgatóhelyettese méltatta az együtteseket. Itt állt először színpadra az Örömzene Műhely legújabb csapata, a Gyöngyvirágok, akiknek Kisfaludy Károly Szülőföldem szép határa c. versét zenésítette meg Páko Mária.
Többek közt a Pedagógussokk és a Mákvirágok előadásában elhangzott Pósa Lajos A Magyar nyelv című verse, majd a Pedagógussokk előadta a Balog partján van egy falu című Pósa Lajos-verset is. A Viharvirág a Fehér szarvast énekelte Veres Jánostól. A Mákvirágok a Fehér gitárt is eljátszották. Az Örömzene Műhely lelkes gitárosai nem hagyhatták ki a Legszebb város Batyi című nótát sem.
Gecse Attila felvételei
HE/Felvidék.ma























