Ami egykor talán etalon volt, vagy legalábbis annak látta(tta) magát, mára se több, se kevesebb, mint ami a címben látható. Itt tart jelenleg a BBC, a fake news egyik zászlóshajója, miután vasárnap kénytelen volt lemondani annak főigazgatója Donald Trump beszédének meghamisítása miatt. De még így is „nehéz döntés” volt a becstelen brigantik számára…
Tim Davie, a BBC főigazgatója vasárnap jelentette be lemondását a Donald Trump beszédéről készült dokumentumfilm „szerkesztése” – értsd ez alatt: meghamisítása – miatt kipattant botrány nyomán. Nem ment könnyen: először is, egy 2021-es történetről van szó, aminek a következményei messze túlmutattak egy beszéden, illetve az arról készült „egyszerű” médiatartalmon. A zavargásokba torkolló 2021. január 6-i capitoliumi eseményekről van ugyanis szó:
a BBC Panorama című műsora Donald Trump beszédének két különálló részét illesztette „sajátos módon” össze, hogy úgy tűnjön, mintha ő közvetlenül szította volna a zavargást.
Ha ezt egy mezei youtuber követte volna el, akkor alighanem percekkel a videó közlése után a nyakára döntötte volna a bejárati ajtót a SWAT, és YT-fiókját hatszoros életfogytiglanra ítélték volna.
Ezzel szemben a BBC főigazgatója ennyit mondott:
„néhány hiba történt,
és igazgatóként én viszem a végső felelősséget”. Értjük ugye? Amikor már tarthatatlanná vált a botrány, nem volt hova hátrálni a patkánynak, meghozta a – szavai szerint – „nehéz döntést” és kegyesen benyújtotta lemondását, az igazgatótanács pedig ezt „tudomásul vette”.
Semmi felügyeleti, pláne bűnügyi eljárás, csupán tudomásulvétel.
Majd legközelebb jobban vigyázunk.
A kiszivárgott feljegyzés egyébként Michael Prescott-tól származik, aki a műsorszolgáltató szerkesztési bizottságának egykori független tanácsadója volt, ő júniusban hagyta el posztját. Davie öt év után távozott a BBC-től.
A Fehér Ház és Donald Trump is reagált az esetre, annak nevezve a BBC-t, ami:
becstelen, 100% fake news, baloldali propagandagépezet.
Ennyi.
Lehet, hogy a magyar sajtószabadság miatt a körmüket tövig rágó hivatásos aggódóknak máshol kéne elsősorban sertepertélni…?
Szűcs Dániel/Felvidék.ma


