Rimaszombat városrészében, a Csemadok Tamásfalvai Alapszervezetének rendezésében idén sor került az első világháború hősei előtti tisztelgésre.
A kis téren, a hársfa árnyékában álló, éppen száz éve felavatott emlékoszlop mellett gyűltek össze a megemlékezők. A rendezvényt Jozef Tóth, Rimaszombat város alpolgármestere és a városrész képviselője is megtisztelte jelenlétével.
A megemlékezés a „Ha egyszer majd újra találkozunk – Pipacsok vagyunk” című dallal kezdődött, amelynek megrendítő sorai a háborúban elesett katonák sorsát idézték fel.
A pipacs motívuma végigkísérte az eseményt: Máté Mária, a Csemadok-alapszervezet elnöke pipacskitűzőt adott minden résztvevőnek, így együtt, egységes jelképpel róhatták le tiszteletüket a hősök előtt.
- (Fotó: Gecse Attila/Felvidék.ma)
- (Fotó: Gecse Attila/Felvidék.ma)
- (Fotó: Gecse Attila/Felvidék.ma)
- (Fotó: Gecse Attila/Felvidék.ma)
„Tiszteld a múltat, hogy érthesd a jelent” – mondta Máté Mária
Az elnöknő beszédében felidézte az első világháború tragikus éveit, amelyben több mint 9 millió katona és további egymillió civil vesztette életét. Hangsúlyozta, hogy „a nagy háború” 1914 és 1918 között olyan sebeket hagyott a történelemben, amelyek máig hatnak.
A tamásfalvai emlékművet éppen száz éve, 1925-ben állította a falu közössége a harcmezőkön elesett 36 helybéli emlékére.
„Ifjú legények, édesapák, testvérek voltak ők – harminchat család borult gyászba” – hangsúlyozta Máté Mária, majd hozzátette: az idő múlásával egyre kevesebben maradnak azok közül, akik személyes emléket őriznek róluk.
Beszéde egyik különösen megrendítő részében Máté Mária egy 2024-es esetre is kitért. Ekkor Lengyelországból keresték meg az alapszervezetet Varga József háborúban eltűnt katona leszármazottainak felkutatásával kapcsolatban. „106 év telt el, mire megtalálták a maradványait. Sajnos eddigre már egyetlen élő hozzátartozót sem találtunk, de nem adjuk fel a reményt” – mondta.
- (Fotó: Gecse Attila/Felvidék.ma)
- (Fotó: Gecse Attila/Felvidék.ma)
- (Fotó: Gecse Attila/Felvidék.ma)
- (Fotó: Gecse Attila/Felvidék.ma)
Megújult a százéves emlékmű
A Csemadok kezdeményezésére és közösségi összefogással 2024-ben megújult a történelmi emlékoszlop. Letisztították, újravésték a neveket, felújították a burkolatot, és lefestették a körülötte álló kerítést. Az elnöknő külön köszönetet mondott Jozef Tóth alpolgármesternek a munkálatok támogatásáért.
„Most ismét méltón ékesíti kis főterünket, és tovább őrzi a hősök emlékét a következő évtizedekben is” – tette hozzá.
A jelen háborúi is figyelmeztetnek
Zárszavában Máté Mária hangsúlyozta a béke fontosságát:
„Tiszteld a múltat, hogy érthesd a jelent. Különösen aktuális ez most, amikor nem messze tőlünk háború zajlik. Azért kell dolgoznunk, hogy ne legyen több háború Európában, és béke legyen a világban – hogy gyermekeinknek és unokáinknak ne kelljen újabb emlékműveket állítani.”
A beszéd után a Csemadok nevében elhelyezték a koszorút az emlékműnél, ahol mécseseket is gyújtottak a hősök emlékére. Majd a megemlékezők közösen hallgatták meg a záródalt, amely a főnixmadár újjászületését idézte. Ez a dal az elesett katonák üzenetét hordozta:
romokon is képes újjáépülni a világ.
- (Fotó: Gecse Attila/Felvidék.ma)
- (Fotó: Gecse Attila/Felvidék.ma)
- (Fotó: Gecse Attila/Felvidék.ma)
- (Fotó: Gecse Attila/Felvidék.ma)
Helytörténeti előadás zárta az eseményt
Az ünnepség második részében Lehotai Aladár uzapanyiti helytörténész tartott előadást az első világháború gömöri vonatkozásairól.
Bejárta azokat a helyszíneket, ahol a térség katonái harcoltak, és több helyre emlékkeresztet is vitt.
Képes beszámolója személyes, hiteles képet rajzolt a frontokra került gömöriek sorsáról.
A tamásfalvai megemlékezés így nemcsak a múlt felidézése volt, hanem a közösség egységének, emlékező erejének és reményének ünnepe is.
Pósa Homoly Erzsó/Felvidék.ma














