Nincs remény – Nincs remény?
Nem látványünnepre, nem látvány Jézuskához készülünk, még ha sokan nagyon tévesen ezt hiszik. S végül soha nem jutnak el Őhozzá. Mert Őt ámulatot keltő fény-trükkökkel, ég-ígérő óriásfenyőkkel, elektromos, energiaemésztő fénygrafikával nem hogy közelebb hoznánk magunkhoz, hanem inkább Krisztus-űző praktikák, digitális elidegenítés áldozatává tesszük Őt. (Lopakodó ateizmus, keresztyénellenesség?).
Rettentő gondolatok villannak át bennem mai látványvilágunk utcáin. Még inkább a dr. Erdélyi Géza felvidéki püspökre emlékező itthoni gyertyagyújtásomon. Mintha Krasznahorkai László Nobel-díjasunknak lenne igaza: nincs remény. Nincs remény semmire. Vagy csak a semmi reménye van? Talán igaz is lenne e földhözverő gondolat, ha 2000 éve nem zajlott volna le Betlehem mezejében a tökéletes anti-reménytelenség történet. De lezajlott. S ma is történik. Történik tovább. Milliószorosan.
Az a história, ami a mennyben, az atyai szívben nem úgy kezdődött, mint a földön. Mert itt alant a megváltás egyszerre kozmikus és emberszívnyi üdvtörténete no hope-pal, nincs reménnyel kezdődött. Nem fényes és barokkos katedrálisokban, bazilikák bukolikus angyal és pásztorhistóriáival. Nagyon is úgy, amint Lukács evangélista, a realista orvos-riporter írja:
Mária megszülte elsőszülött fiát, „bepólyálta, és a jászolba fektette, mivel a szálláson nem volt számukra hely” (Luk 2,7).
Az ősbűn kényszeréből, a testvérgyilkolás kaini, ma is áldozatok százezreit követelő pusztító rabságából történő szabadításunk üdvtörténete, boldogításunk története ezzel a kétségbeejtő, reménytelen helyzettel indult: „A szálláson nem volt számukra hely”. Súlyos szavak. Nem volt számukra hely – non erat eis locus. Ez az emberi valóság. A bűn számkivető, otthontalanító valósága.
Se locus, ahogyan a latin fordítás írja, se toposz, ahogyan a görög eredeti fogalmaz.(Micsoda vakmerőség vagy hit kimondani: Ahol egy magyar megáll – bárhol a világon – ott egy talpalatnyi haza van!) Isten Fia számára nem volt hely a konvencionális világban.
Pokolian reménytelen világ volt az (is)! Hódító cézárokkal, triumfáló, az őrült félelembe sodródó Heródessel, aki megremegett a leendő Király, a kisgyermek születési hírére. Amit ráadásul idegen hírszolgálatok tudatosítottak benne (napkeleti bölcsek). Azt a világot végtelen egyszerűséggel, a görög műveltség tiszta fogalmaival gondolkodó szeretett tanítvány, János kristályként ragyogó evangéliuma bevezetőjében, dekódolva, a nincs hely infernális valóságát így hagyta ránk. „
Az Ige volt az igazi világosság, amely megvilágosít minden embert, ő jött el a világba” (az eredeti szó a kozmoszra utal, az egész teremtett világmindenségre, amit Isten alkotott). Majd így folytatja a röntgenlelkű János: „A világban volt, és a világ általa lett, de a világ nem ismerte meg őt, a saját világába jött, de az övéi nem fogadták be őt” (János 1,9kk).
Micsoda abszurd dráma ez az emlékezetben negédessé szirupozott szent éjszakán! Micsoda létdráma, amikor azt, aki által minden: kozmosz, Betlehem, ad abszurdum, az őket be nem fogadó kocsmáros és vendégfogadó is lett – nem fogadták be Őt. Na, arra a vendégfogadóra is ki lehetett volna tenni a HOTEL NO HOPE táblát. Bizony, ez a világ megváltásának és a bűn küzdelmének az az abszurd helyzete, amiről már csak így lehet utólag szólni: „Megőrült a sátán” (József Attila: Nem én kiáltok).
Miközben ma itthon sokan last minute hirdetések nyomán azért loholnak, telefonálgatnak, hogy megrendeljék a háromnapos, ötnapos, egy hetes „ünnep” otthonról elmenekítő szállodafoglalását, azt, amiért egyáltalán a 2025. évi látványünnep, látványkarácsony létrejöhet. Bele sem gondolva: maga a Gyermek ma is sokaknál akarva-akaratlan ugyanarra a sorsra jut: övéi nem fogadták be őt (Ján 1,11).
Valami nagyon elromlott. Vakvágányon a világ – lelki reccsenés előtt vagy már abban? És Magyarország, Európa? Te és én? Mert „hát ilyen a világ!” – az első és az utolsó szó csak ennyi: nincs remény?
Reménytelenség ellenére remélni – kőbölcső, sziklasír Ura, Jézus, várunk
Pál volt az, aki római levele lélekbe kiáltó fogalmazásával áthúzta minden no hope, nincs remény üzenet és üzenethozó ítéletpróféta, apokaliptikus végidő jövendölő állítását a feltámadott Krisztussal. Börtönt, halált, üldöztetést vállaló, sziklaszilárd, csendes reménységgel. A keresztyénség Platónjaként és Arisztotelészeként egy személyben. Gamáliél korabeli legjobb zsidó egyetemének tudósaként, rohanva a keresztyénekkel történő leszámolás damaszkuszi útján. De leszédült a Lélekben megjelenő Krisztus előtt lováról.
Amikor napokig révületben volt, talpra állt benne igazából a világ, úgy, amint Isten teremtette, és ahogyan az Ige-Krisztus visszaindította az egész bűnbehullott földi létezést eredeti koordinátáiba.
Ekkor írta le, annyi reménytelenség, csalódás, megkövezés fölötti Krisztus-győzelem személyes tapasztalatával, annyi szertefoszló remény ellenére is reménykedve – hitt (Róma 4,16). Majdnem igaza lett Nobel-díjasunknak. De csak majdnem. Mert lehet, hogy a sok emberi remény illúzió volt, semmivé lett a próbák súlya alatt. És ma is. De aki reménykedve hisz Krisztusban, s az Ő követésében éli megváltott életét, az nem fövenyre épít.
Hisz az emberszerető Megváltót sem a fogadós kisdedlenéző szívtelensége, sem a kőbölcső szalmája, se Júdás árulása, se Péter tagadása, majd a kereszt roskasztó botránya, végül pedig a más tulajdonát képező sírbolt sem tudta megállítani abban, hogy megváltsa a megváltatlansága tudatát még csak kapizsgálni sem képes, reménytelen embervilágot.
És a földi létet, benne személyesen a Te életedet is, a reménytelenség hontalanságából áthelyezze a hitben megszülető remény örök országába. Amint egy börtönlátogatása során, ahová hívásomra kedvesen eljött a pálhalmai „börtönóriásba”, Csiha Kálmán erdélyi református püspök, aki a román diktátor ügynökei és bíróságai mefisztói ítélete nyomán éveken át sínylődött a patkányok lakta sötét börtönben és a Duna-delta vacogtató barakkjaiban, s átélte a nincs remény látszatvalóságát, szívszorító, mély pillanataiban ezt énekelte hangtalanul magában:
Te vagy napvilágom, Te vagy énekem. Téged várlak Jézus, Kínos éjeken. Oszlasd el a homályt, Űzd el a bánatot, Ragyogjon fel rajtam, Szép, fényes napod! – Találj meg mindenkit, ki élni kíván! Találj meg mindenkit, aki elveszett!
Láss csodát, kedves Olvasó! A kőbölcső Jézusa, a sziklasír feltámadott Királya, ég és föld, s a mi szívünk napvilága, megérkezett. És eljön újra. Nem csalódott az Őt váró ember sehol. Nem csalódik itt, a 21. század nagyon zavaros világának 2025. Adventjén sem az, aki reménykedve – hisz. Adja Ő, hogy minden reménytelen, no hope helyzet fölött győzzön az Általa adott hit. Bárha nem is tudja, téged vár minden. Titkon epedőknek jelenjél meg nyilván, Találj meg mindenkit, ki élni kíván!
Reménytelenségek ellenére is reményteljes adventet, karácsonyvárást Őbenne, Ővele!
Adventi, karácsonyi ötlettár, szöveggyűjtemény elérhető elektronikus könyvespolcon, letölthető ingyenesen a következő linken.
Dr. Békefy Lajos/Felvidék.ma
