Hát ezért fizetjük a csatornadíjat! Tárta szét a karjait a férfi, és a tengerré változott utcára mutatott. Feljebb a szomszédok is élénken beszélgettek, térdig az esővízben. Tizenöt éve nem látott még ilyet az utca. Komáromban ma mindenütt a víz volt az úr.
„Éppen ebédeltünk, amikor leszakadt az ég” – magyarázta a fiatalasszony – „Előbb az a szörnyű eső, alig lehetett látni, úgy ömlött, azután a jég! Majd egyszer csak megtelt vízzel a hátsó udvar, a kert. És higgye el, a kutya megérezte. Még hétágra sütött a Nap, amikor már bújt az emberhez, és olyan szemeket meresztett, mint a kandúr a Shrekben” – tette hozzá.
Mindenütt a felhőszakadás volt a téma ma délután a városban. „Megint kidőlt egy fa” – mutatta az élelmiszeres bódé elárusítónőjének egy asszony. – „Nem is olyan messze, mint a múltkori égszakadásban” – szörnyülködött. A hetes lakótelepen egy hatalmas fa két autóra dőlt, amott egy fenyő hajolt földig az ég akarata előtt, a járda tele volt falevelekkel.
„Az Európa szállóval szembeni parkba menjen fotózni, ott törtek csak ki igazán a fák” – szólított meg egy férfi. És valóban! A parkban tájkép fogad, csata után. Nem messze a kitelepítettek emlékművétől, tövestől csavart ki egy fát a szél. A szlovák gimnázium előtt torlasz keletkezett faágakból.
„Ideömlött az egyes lakótelep utcáinak az összes vize!” – mutatott a vasút alatti átjáróban álló tömegre egy komáromi. – „Most ment el egy riporternő. Estére benne leszünk a tévében!” – húzta ki magát. Tűzoltók, rendőrök és bámészkodók tömege várta, működjön már gyorsabban a szivattyú.
Szirénázó tűzoltókocsik, rendőrautók, rohanó mentők, mint a filmeken. Komáromban felhőszakadás volt. Úgy egy órát tarthatott. A vízelvezető csatornák nem bírtak az özönvízzel. Azután kisütött a Nap. Gyorsan száradtak a járdák. Az utcákra visszatért az élet. „Apa! Hogyan lehetett ekkora eső?” – kérdezte egy kisfiú az apukájától a bank előtt. „Nem tudom, kisfiam” – jött a válasz, majd autóba szálltak, és araszoltak a letörött ágak között.
Este hét órára az alacsonyabban fekvő családi házak kertjeiből is eltűnt a víz. A helyiek megesküdtek, csak azért, mert megnyitottak egy hatalmas vízelvezető csatornát, amely egyébként nincs nyitva.
Azután már csak a sár emlékeztetett a nagy komáromi felhőszakadásra. Jómagam pedig csendben arra a kávéscsészére és az alatta lapuló kistányérra gondolok, amit kint felejtettek a kávéház teraszán. Hiába hullott a jég, nem törött össze. Én vittem be a pincéreknek, amikor már csak csöpögött a langyos eső.
Kép és szöveg: Bárány János
