Szlovákiát az utóbbi években úgy idézték a nemzetközi sajtóban, és Magyarországon is, mint a gazdasági liberalizáció csodaországát. A „Tátrai Tigris” gyors gazdasági növekedésének alapja a közvélekedés szerint az adócsökkentés volt, az egykulcsos adórendszer bevezetése. Hivatkozási alap lett Magyarországon is az egykulcsos, csökkentett adó támogatóinak. Joggal-e? – erre ad választ Pogátsa Zoltán közgazdász.
Az adatok elfogultság nélküli vizsgálata azonban három megállapításra kell hogy sarkalljon minket. Először is, hogy Szlovákia esetében nincs szó különösebb gazdasági csodáról. Az ország nagyon szépen illeszkedik abba a trendbe, amelyet a gazdasági átalakítás után mutatnak az egyes kelet-európai gazdaságok. Legfeljebb ez az átalakítás, illetve annak újjáéledési hatásai később történtek meg, mint a régió többi országában. Ráadásul Szlovákia már függetlenségének elnyerése óta magas növekedésű gazdaságnak számít. Másodszor, hogy a folyamat társadalmi hatásai nem egyértelműen pozitívak. Harmadszor pedig, hogy a Tátrai Tigris és a Kelta Tigris csak a felszínen hasonlatosak, a mélyrétegekben jelentős szerkezeti különbség adódik a két fejlődési pálya között.
Elismerésre méltó, hogy ez a komoly gazdasági növekedés alacsony inflációs környezetben, kiegyensúlyozott államháztartás mellett jött létre, mivel Szlovákia ez idő tájt a 2009 január elsején elnyert euróövezeti tagság előfeltételeinek igyekezett megfelelni.
Széles körben elfogadott a nézet, amely szerint ezek az eredmények Mikuláš Dzurinda kormányfő két egymást követő kabinetjének eredményei, amelyek 1998 október 30-a és 2006 július 4-e között regnáltak. Általában a Dzurinda kormányok következő intézkedéseit szokták a tigris jelenség előidézőiként említeni:
• drasztikus, a támogatásokat mintegy megfelező csökkentések 2004-ben a szociális ellátásban, amelyek a munkaerőpiacra szorították az eltartottakat (MoLSAF 2003);
• a bankok, nagy állami vállalatok és az energiaszektor nagy részének privatizációja;
• nyugdíjreform (egyéni számlák az állami pillérben, magán pillér bevezetése, nyugdíj korhatár megemelése) (MoLSAF 2003);
• adóreform 2003-ban: személyi jövedelemadó, társasági nyereségadó és hozzáadott érték adó egyaránt 19%-os egykulcsos megállapítása;
• egészségügyi reform: több biztosítós rendszer, vizitdíj, a kórházak átalakítása részvénytársaságokká;
• regionalizáció: a fiskális decentralizáció megkezdése;
• fiskális megszorítások a Stabilitási Paktum kritériumainak elérésére, az euro bevezetésének megalapozása.
Vegyük most szemügyre a tényleges fejleményeket. A függetlenné vált Szlovákia GDP növekedését vizsgálván rögtön szembeötlő, hogy az már a Meciar időszak végén, azaz 1998 előtt is magas növekedésű gazdaság volt (4-6% sávban). Ez a növekedés gyakorlatilag a nulla közelébe csökken a Dzurinda kormány első két évében (1998-9), majd 2000-től fogva ismét növekedni kezd, 10% környékén tetőzvén 2007-ben. Egy ilyen trendvonalban a két év visszaesés szorul magyarázatra, nem pedig a gyors növekedés. Ez nem lehet önmagában az orosz válság eredménye, hiszen a régió többi országa nem ment át ez idő tájt ilyenfajta kibocsátás csökkenésen.
A növekedés újjáéledését 2001 után általában két tényezővel szokták magyarázni. Az egyik a külföldi működő tőke megindulása Szlovákiába a már említett adóreform következtében. A második pedig a munka szociális ellenösztönzőinek megszüntetése. Vizsgáljuk meg hát ezt a két hatást. Az első mindenképpen hamis. A növekedés már 2001-ben megkezdődik, jóval a 2003-as adóreform előtt. Az adóreform nem lehetett tehát a növekedés újraindulásának az oka.
Közismert, hogy Szlovákiába jelentős beruházások érkeztek, különösen az autógyártásba és a nehéziparba. A legnagyobb beruházók a US Steel, a Volkswagen, a Peugeot-Citroen, a KIA, a Hyundai és a Ford. Azonban ahogy a grafikon mutatja, már a Meciar időszakban folyamatos növekedés volt az FDI állományban, amely 2000 után még erőteljesebbé válik. A 2003-as adóreform semmiképpen nem okozhatta ezt a gyorsulást, sőt, 2004-ben még némi lassulás is látható.
(Érdekes azt is megfigyelni, hogy ha a beáramló külföldi működőtőke okozza a gazdasági növekedést, ahogy azt a közkeletű vélekedés tartja, illetve ha ennek fordítottjaként a működő tőke beáramlás visszaesése kibocsátás visszaeséshez vezet, akkor a magyarázatra szoruló 98-99-es visszaesést biztos, hogy nem a beáramlás visszaesése okozta. Ilyen ugyanis nem volt.)
Vizsgáljuk meg most azt a második vélekedést, amely szerint a szociális ellenösztönzők 2004-es megvonása nyomta volna vissza a munkaerőpiacra az eltartottakat, és ez okozta volna a gazdasági növekedést.
Ahogy láthatjuk, a Dzurinda kormányok tulajdonképpen igen gyengén szerepeltek a foglalkoztatás tekintetében. Az első időszakban hatalmas visszaesést produkáltak, és bár később növekedésnek indult a foglalkoztatás, a második Dzurinda kormány végén még mindig nem érte el annak szintje a Meciar éra utolsó évének szintjét, nem is szólva a csúcs évekről. Ehhez hozzá kell még adnunk, hogy a Statisztikai Hivatal becslései szerint mintegy 174 000 szlovák (azaz a munkaerőpiac 7,4%-a) hagyta el az országot ez idő tájt, külföldön vállalva munkát. Mindez valószínűleg a 2004-es uniós belépés után történt, csökkentve a nyomást a szlovák munkaerőpiacon. Azaz a Dzurinda kormányok eredményei még csekélyebbek. Azaz megállapíthatjuk, hogy a „jóléti függőség” csökkentésére hozott kormányzati intézkedések foglalkoztatási hatásai nem okozhatták a jelentős növekedést.
Mi maradt tehát a Tátrai Tigrisből? Elfogulatlan szemmel nem látunk mást, mint egy amúgy is magas növekedési potenciálú országot, amelyet egy, a külföldi működő tőkével szemben retorikailag ellenséges kormány vezet a kilencvenes években.
Elemzői körökben elterjedt nézet szerint Meciarék mindenekelőtt befelé privatizáltak, politikai klientúrájuk irányába. Az adatok szerint azonban nem kizárólag, hiszen az ő időszakukban is folyamatosan emelkedik a külföldi működő tőke állomány. Aztán következik két év magyarázatra szoruló stagnálás a Dzurinda korszak legelején. A beáramló működő tőke visszaesése nem lehet kiváltó ok, ilyen ugyanis nem történt. A növekedés aztán 2000-től visszaáll a megelőző korszak szintjére (4-6%), sőt, pár évre efelé is megy. Ez idő tájt a működő tőke felé kifejezetten nyitott kormányzat vezeti az országot, sőt, Szlovákia a dependens versenyállam iskolapéldája lesz.
Mindez nem más, mint egy átlagos poszt-szocialista ország, magas növekedési rátával (3-4% növekedési előny Nyugat-Európához képest), két igen rossz évvel növekedés tekintetében, és három kiemelkedően magas évvel. Az utóbbi esetben egy olyan kormányzat regnálása alatt, amelynek hozzáállása a külföldi működő tőkéhez kifejezetten pozitív. Lehet persze amellett érvelni, hogy a Meciar időszak növekedése megalapozatlan, és a Dzurinda kormány első időszakának eredménye nem kevesebb, mint a Szlovák gazdaság magánosítása, átalakítása, racionalizálása. Ez okozza egy időre a kibocsátás csökkenését, majd még jobban megerősödik a beruházók bizalma, amikor a kormány konzekvensen a privatizáció és a külső nyitottság politikáját folytatja, maga mögött hagyva a Meciar időszak katasztrofális politikai örökségét. Nos, lehet, hogy valóban ez történt, ez azonban nem több, mint egyfajta elkésett gazdasági újjáéledés (recovery) egy megkésett racionalizálás után, mintegy egy parlamenti ciklussal a hasonló magyar átalakulás után. Az adórendszer adhatott egy újabb lökést a már beindult növekedésnek, de semmiképpen nem volt annak okozója. Azt is meg kell jegyezzük, hogy az adóreform utáni években érkező beruházások találtak megfelelő munkaerőt maguknak Szlovákiában, hiszen a gazdasági átalakulás éppen az azt megelőző években szabadított fel jelentős tömegeket.
Ezt azért fontos megemlíteni, mert az egykulcsos, alacsony adó stratégiáját az óta több állam is követte a régióban, és további államokban is napirenden van javaslatként. Többek között az olyan országokban is, mint Magyarország, ahol a gazdasági rendszerváltás már jóval korábban lezajlott, és ahol társadalom foglalkoztatható része már foglalkoztatva van. Azaz egyszerre van jelen a munkaerőpiacon a keresleti nyomás, illetve a felnőtt népesség egészét tekintve a rendkívül alacsony foglalkoztatás. Egy szlovák típusú reform az ilyen esetekben csak bevételkiesést okozna, a foglalkoztatás növekedésén keresztüli kibocsátás növekedés csatornája nem működne. A munkaügyi, oktatási és egészségügyi rendszerek átfogó reformja nem megspórolható.
Jelentős vita folyik arról, hogy milyen hatással volt a szlovák emberek életszínvonalára a Tátrai Tigris jelensége. Már említettük, hogy a Dzurinda évek egésze foglalkoztatás csökkenést hozott, azaz negatívan érintette a lakosság teljességének életszínvonalát. A gazdaság folyamatos növekedése sem jelenti automatikusan a lakosság életszínvonalának növekedését, avagy egy ország gazdagodását. A megtermelt jövedelem ugyanis eloszlik a háztartások jövedelmei, az állam adóbevételei és a cégek profitja között. Az éves reáljövedelmek alakulása váltakozó képet mutat, de nem egyértelműen pozitív.
Mindezek alapján arra a következtetésre kell jussunk, hogy a gazdasági növekedés hatása a lakosság életszínvonalára legalább is kérdéses.
Gyakran hangzik el az a felvetés, hogy az alacsonyabb adókulcsok esetében nagyobb lesz az emberek adó befizetési hajlandósága is (a híres Laffer hipotézis). Ha az egykulcsos adónak lenne ilyen hatása, akkor azt várnánk, hogy a kormányzati bevételek legalább is szinten maradjanak. Erről azonban szó sincs: az adóreform alapja a zsugorodó szlovák állam volt. Ezt mutatja a teljes adóbevételek csökkenése az 1998-as 37%-os GDP arányos szintről a 2006-os 30%-os szintre (OECD). Érdekes módon a közkeletű híresztelésekkel szemben nem is annyira az egy foglalkoztatottra jutó költségek csökkentek. Ezek aránya csupán a teljes munkaerő költség 42%-áról 39%-ára csökkent 2000 és 2006 között, ami nem jelentős módosulás a bérterhekben. Ezzel szemben a jövedelmek és profit adóztatása a GDP 9.4%-áról 5.7%-ára csökkentek 1998 és 2006 között. (Érdekes lenne a kétféle adónem különválasztása, az OECD adatbázisa azonban ezt nem teszi lehetővé. Könnyen lehet, hogy az igazi csökkenés a profit adóztatásában zajlott le.)
Természetesen a bevételi oldal csökkenését a kiadási oldal csökkenésének is követnie kellett, hiszen Szlovákia prudens gazdaságpolitikával érhette csak el az euró bevezetését. Pozsony stratégiája tehát az volt, hogy megengedte az állam mértékének csökkenését annak érdekében, hogy ez lehetővé tegye az alacsonyabb adókat, amely elősegítette a gazdasági átalakulást.
Végezetül érdemes végiggondolnunk a másik kérdést is, a Kelta és a Tátrai Tigris közötti hasonlatosságokat és különbözőségeket. Mindkét kiugrás alacsony adóztatással igyekezett kihasználni a globalizáció és az egységes piac nyújtotta lehetőségeket, vonzóvá téve magát a külföldi működő tőke számára. A hasonlatosságok sora azonban nagyjából itt véget is ér. Írországba a legtöbb működő tőke az EU-n kívülről, az Egyesült Államokból érkezett. Szlovákiában a legnagyobb beruházók német, holland, osztrák és olasz cégek. Írország soha nem volt kimondottan alacsony bérezésű gazdaság, 1995-ben pedig az egy foglalkoztatottra jutó kompenzáció már az Egyesült Királyság hasonló mutatóját is meghaladta (OECD). Szlovákia mind a mai napig az alacsony béreivel versenyez.
A fő különbség azonban abban rejlik, hogy milyen típusú működő tőkét vonz a két gazdaság. Írország fantasztikus sikertörténetének az adott alapot, hogy ő volt az első alacsony adóztatású, angolul beszélő, feles munkaerővel rendelkező exportbázis az egységes piacon belül, közel az Egyesült Királysághoz, ahova az amerikai cégek magas hozzáadott értékű, magas bérezésű termelési fázisokat hoztak. Ez az exporthelyettesítő működő tőke klasszikus esete, amikor egy exportőr egy rivális gazdasági blokk magas vámjait igyekszik kikerülni azáltal, hogy annak területén telephelyet hoz létre. Szlovákia ezzel szemben elsősorban unión belüli cégek olcsó gyártó és összeszerelő telephelyévé vált, elsősorban alacsony béreivel vonzva a termelési tényező előnyöket kereső, Kojima típusú beruházókat. Ahogy azt maga Dzurinda ex kormányfő is elismerte, a Tátrai Tigrisnek szüksége van a hozzáadott érték szintjének emelésére. Jelenleg ugyanis klasszikus dependens (függő, kiszolgáltatott helyzetű) versenyállam.
Felvidék Ma, fn
