A Pázmaneum Polgári Társulás szervezésében került sor a Kommunizmus áldozatainak emléknapjához kapcsolódva február 27-én a vörös diktatúra üldözötteiről való megemlékezésre Wittner Máriával, 1956 hősével, a Fidesz országgyűlési képviselőjével.
A megemlékezés a Városi Művelődési Központ mozitermében kezdődött, ahol Dr. Hájos Zoltán Dunaszerdahely városának polgármestere köszöntötte a megjelenteket. Köszöntő szavaiban kiemelte, hogy a fasizmus és a kommunizmus ideológiájának újbóli térnyerését nem szabad újból megengedni. Arra intette a jelenlevőket, hogy mondjanak nemet a szélsőséges eszméknek, amelyek sok esetben emberek millióit küldte halálba. Takács Réka, a Novus Ortus Diákszínpad tagja Márai Sándor: Mennyből az angyal című versét szavalta el. Ezután került sor a „Hóhér, vigyázz!” című film levetítésére. Siklósi Beatrix és Matuz Gábor nem szokványos módon örökítették meg az egykori ’56-os forradalmár, a siralomházban annak idején hónapokat eltöltött halálraítélt életét és gondolatait. Megszólalnak a filmben például a Wittner Máriát egész kicsi korában nevelő apácák, visszaemlékezik a közös szenvedésekre, örömökre egy korábbi cellatárs, és több mint fél évszázad elteltével a főszereplő – ezúttal kamerák és nem géppisztolyos ávósok kíséretében – ismét lejut a Képviselői Irodaház alagsorába, ahol 1957-ben fogva tartották. Ma a megkínzott és legyilkolt forradalmárok lelke kísért labirintusszerte a folyosókon, rosszul megvilágított lépcsőfordulókban, miközben életre kelnek a szörnyű emlékek. Az érzelmeket felkavaró alkotás egyediségéhez hozzájárul, hogy látható és hallható benne Waszlavik László zenész, aki időnkénti felbukkanásával végigkíséri a főszereplő sorsát, tangóharmonikájával összekötve a XX. század harmincas éveit az 1956-os forradalom és szabadságharc időszakával. Emellett több dal is elhangzik az ötvenhatos forradalomról írt, Jenei Szilveszter-Adorján András-Kocsis L. Mihály által készített „Aki magyar…” című első, és mind a mai napig egyetlen rockoperából. A film végén látható annak a koncertnek a részlete is, amelyen Wittner Mária a Kárpátia együttessel lépett fel a Magyar Szigeten, a Neveket akarok hallani című dallal.
A film után az 1956-os nemzeti hős, Wittner Mária mondott megemlékező beszédet, amelyen kihangsúlyozta, hogy nem szívesen nézi meg ugyan a róla készült filmet, mert a régi emlékek felidéződnek benne. Határozottan és keményen bírálta a kommunizmus eszméinek hirdetőit és azokat, akik kiszolgálták a vörös rendszert. A bűnösöknek bűnhődniük kell! – hangsúlyozta az egykori halálraítélt.
„Elég nehéz volt nekem is végignézni a filmet. Többnyire otthon, amikor ezt városról-városra járva bemutatták, és kérték, hogy menjek el én is, akkor csak a film végére szoktam bemenni, mert azért annyiszor átélni még utólag is elég nehéz. Annak nagyon örülök, hogy a filmet végigkíséri az ´56-os rockopera, ugyanis ez 2000-ben készült Jenei Szilveszter zenéjével, Kocsis L. Mihály és Adorján András verseivel, és miután az agyonhallgatás-politika a szocializmusban remekül működött, meg a kommunistáknál, így nagyon fontos volt, hogy a filmmel együtt az ő zenéjük is, az ´56-os rockopera bejött a köztudatba. Nagyon-nagyon fontosnak tartom megemlíteni azt, hogy azokat az embereket, akiket akkor meggyaláztak vagy megöltek, kétszer ölték meg. Egyszer, amikor fizikailag megölték, és utána pedig anonymmá tették dacára annak, hogy meggyalázták holtukban, arccal lefelé összedrótozva, egy sírban még mindig hat-hét meggyalázott halott van. Ugyanakkor anonymmá tették a család számára, hisz senki nem tudta, hogy hol kaparták el őket. És akkor jött a módszerváltás – ha finoman akarom mondani –, mert ők már erre készültek, hisz az ország már teljes csődben volt. Akkor megcsinálták a nagy mozaikjátékot, keresték a nevekhez az arcokat több kevesebb sikerrel, de végül is a szocializmus rogyadozó pillérjeit alátámasztották az ´56-os csontokkal, és a világ felé felmutatták akkor. És most már egyre kevesebben vagyunk. A filmen megemlíti az egyik fiatal megkérdezett, hogy október 23-a a köztársaság kikiáltása… Bocsánat… Ok-okozat… Sorrendiségben először volt október 23-a, majd kikiáltották ezen a napon a köztársaságot egy olyan szocialista megfontolásból, hogy majd idővel elmegyünk mi, ´56-osok, és akkor már csak a köztársaság kikiáltására fognak emlékezni. Hiszen az „ösződi böszme” az nem egyszer mondta azt, hogy „A harmadik köztársaság…”. És akkor én döbbenten hallgattam, hogy milyen harmadik köztáraságról beszél? Melyik volt az első, melyik a második, ha jogfolytonos ez a köztársaság? Hát ismerjük a kádári Népköztársaságot is… Nem kérünk ebből a köztársaságból! Kilökték a népet, maradt a köztársaság, de minden ugyanúgy megy mentalitásban, mint ahogy akkor. Hát ez az, amiből mi nem kérünk! Atomizálják a társadalmat, és ezt nekünk nem szabad engedni! Szembe akarnak fordítani különböző társadalmi rétegeket. Ne engedjük! Én itt egy verset szeretnék átadni, egy olyan verset, amit csak az fog tudni elmondani, aki a lelkében érzi azt, ami ebben a versben le van írva. És ez az egész Kárpát-medencének szól:
Csillagúton
Itthon vagyok és majd haza térek,
Ha a csillagos égre nézek!
Csak itt lehet csodákra várni,
Csak menni, menni s meg nem állni,
Emberként csillag úton menni,
Élve és halva Magyarnak lenni!
Innen üzen a nap keletre,
Csak itt bolyong a táltos este,
Csak itt a lélekszárny sziget,
Ide jár vissza minden fecske,
Itt van otthon a kikelet!
Szíve a létnek itt repedt meg,
Az égi szarvas itt rekedt meg
Az élet vízét csak innen látni,
Turulmadárként magasba szállni,
Csak innen lehet!
Bodros felhőktől teherbe esni,
S a fénybe öltözöttet lesni,
Szakadt ruhában kopottan járni,
Mennybéli királyok elébe állni,
Csak nekünk lehet!
A múltat eltemetni kéjjel,
S álmodni véle minden éjjel.
A hazával csordultig lenni,
S üres zsebbel nyugatra menni.
Csak innen lehet! Panaszkodni Isten fiának,
S felróni bűnét minden ágnak,
Csak adni, adni sohasem kérni,
Az ordasokat barátnak vélni.
A léttől részegedve élni,
Csak itt lehet hazát remélni.
Ránk tekeredik ezer gyalázat,
Lelkünk elvérzik mégsem lázad.
Csak menni, menni, csillagúton menni,
És élve, halva magyarnak lenni!
A megemlékezés gyertyagyújtással és koszorúzással zárult a Városháza melletti 1956-os emlékműnél, ahol Wittner Mária elszavalta Gérecz Attila Boldog Özséb Himnuszát. ThDr. Karaffa János, a Pázmaneum tiszteletbeli elnöke ezt követően szólt a megemlékező közösséghez. Beszédében kiemelte, hogy az igazságot helyre kell állítani, hiszen, ahogyan Babits Mihály is fogalmazott: „Vétkesek közt cinkos, aki néma!” Ne hagyjuk magunkat megtéveszteni, hiszen a régi rendszer kiszolgálói sok esetben elfoglalják a templomok első padjait is. Az igazságosság helyreállítására van szükség, a vétkesek megbüntetésére, amely elmaradt – fogalmazott a dunaszerdahelyi születésű lelkiatya. Miután a megemlékezők elhelyezték az emlékezés mécseseit, a jelenlevők közösen elénekelték a Magyar- és a Székely Himnuszt.
Karaffa Attila, a Pázmaneum Társulás ügyvezető elnöke sikeresnek nevezte a megemlékezést. Örömét fejezte ki, hogy sok fiatal is részt vett rajta és Wittner Mária karizmatikus egyénisége sok jelenlevőbe nyomot hagyott. Köszönetet mondott mindazoknak, akik jelenlétükkel megtisztelték a rendezvényt, elsősorban Dunaszerdahely Város Önkormányzatának, a Városi Művelődési Központnak és alkalmazottainak, a Szent Korona Lovagrend Felvidéki Rendtartományának tagjainak.
Wittner Mária örömmel köszönte meg a Felvidéki Harcosok ajándékát is, egy piros-fehér-zöld színű Dunaszerdahely feliratú sálat.
A megemlékezésről készült fényképek megtekinthetőek a Képgalériában.
A HírCity felvétele megtekinthető az alábbi linken: Videó
Felvidék Ma, Fotók: Puskás Ivett
