„Apáink és nagyapáink öröksége a tét.” A Most-Híd politikusai így is lázítják a magyarokat, hogy a népszámláláskor magyar nemzetiséget valljanak be. Ők is tudják azonban, hogy kevesebben tesznek majd így, mint 2001-ben. Miért?
Bevezetőként néhány adat. 1910-ben a népszámlálás szerint a mai Szlovákia területén 884-ezer magyar nemzetiségű lakos élt. A csaknem hárommilliós összlakosság több mint 30 százaléka volt magyar. 1921-ben, tehát az első Csehszlovák Köztársaság idején már csak 651-ezer ember vallotta magát magyarnak (Szlovákia lakóinak majdnem 22 százaléka). Ezt az eredmény az összeírás más módszertana mellett az is befolyásolta, hogy 1918 után több mint 100-ezer magyar költözött el Szlovákiából Magyarországra. Ráadásul az összeíró íveken már fel lehetett tüntetni a zsidó nemzetiséget is.
1921 után az elkövetkező 80 évben sok változás nem történt. 2001-es népszámlálásig a magyarok létszáma 527-ezerre csökkent, ám tekintettel arra, hogy a szlovákok száma jelentősen nőtt, a számarányuk 22 százalékról 10 százalékra csökkent. A csökkenés azonban nem volt egyenletes, és jelentős szerepet játszottak alakulásában a politikai események is. A lakosságcsere, a deportálások és az erőszakos reszlovakizáció a negyvenes évek második felében oda vezetett, hogy magyarnak 1951-ben csak 350-ezer fő vallotta magát. 1961-ben, amikorra a viszonyok kissé normalizálódtak, már közel 520-ezren lettek a magyarok. És az elkövetkező évtizedekben a szlovákiai magyar népességnek jól ment, mérsékelten növekedett a létszáma is.
De a legutóbbi népszámláláson, 2001-ben kemény fordulat állt be. A magukat magyarnak vallók létszáma az 1991-es adathoz képest 50-ezerrel csökkent. Egyszeriben 10 százalék alá csökkent a magyarok számaránya, ami nagyon fontos lélektani határ.
Kétnyelvűen a serpenyőkről
A kávéházban a komáromi Európa téren négyfős társaság vitázik. Az asztaltól váltakozva hangzik szlovák, majd magyar beszéd. Néha úgy tűnik, mintha egyes beszélők a mondatot magyarul kezdenék, aztán szlovákul fejezik be, vagy fordítva. Megtippelni, hogy a májusi népszámláláson szlováknak vagy magyarnak fogják-e vallani magukat, aligha lehetséges. A mondatfoszlányok szerint azonban nem is a népszámlálás a témájuk. Ha csak nem teflon serpenyőket vagy Avon kozmetikai készítményeket számolnak.
A közeli városi hivatalban azonban már ezekben a napokban ez a nagy téma. Akkor is, ha azzal, vajon többen vagy kevesebben fogják-e magyarnak vallani magukat, mint tíz éve, nem igazán törik a fejüket. Itt főleg technikai és szervezési részletekkel foglalkoznak, merthogy a Statisztikai Hivatal nem teljesítette hibátlanul a kötelességeit. „Legalább láthatják, hogy még mindig nem volt időnk a romák meggyőzésével foglalkozni, hogy magyarnak mondják magukat” – közli nevetve Novák Béla alpolgármester.
Munka, szerelem
A városban, ahol tíz éve a lakosság 60 százaléka volt magyar, szlovák meg hozzávetőleg 35 százalék, senki sem kételkedik, hogy a magyarok száma csökkenni fog. A megszületett gyermekek számának csökkenése mellett – ami probléma a szlovákoknál is -, főleg a régió rossz gazdasági helyzete és a politika okozza ezt. Mert épp ezek a tényezők erősítik fel jelentős mértékben a magyarok asszimilációját.
Komáromban a munkanélküliség 20 százalék körüli, rossz az infrastruktúra, nincsenek ipari parkok, így sok itteni magyarnak nincs más választása, mint elmenni Szlovákia szlovákabb vidékeire. Pozsonyba, Nyitrára, Galántára, de még olyanok is vannak, akik Zsolnára költöztek munka után. A városban, ahol 30-ezer ember él, a lakosság létszáma 3000-rel csökkent. „Ezek az emberek a munka után indulnak el, ám esetükben ez nem csupán azt jelenti, hogy elhagyják a háztartást, melyben éltek, hanem a nyelvi és kulturális közeget is elvesztik, melyben felnőttek. Az utóbbi tíz-tizenöt évben szerintem ez a tendencia erősödött, s biztosan meglátszik majd a népszámlálás eredményében is” – vélekedik Novák Béla.
A magyarok, akik olyan vidékre vándorolnak el munka után, ahol a szlovák elem dominál, gyakran szlovák élettársat választanak maguknak, és a gyermekeik már zömmel szlovák nemzetiségűnek tartják magukat. Novák hozzáteszi, hogy sok helyi magyar is azt gondolja, a régió rossz gazdasági helyzetét művi úton tartják fenn épp azért, hogy az asszimilációt felgyorsítsák.
Az pedig a növekvő műveltséggel arányosan erősödik. A szocializmusban a magyar közösségnek átlagban még jóval alacsonyabb volt a képzettségi szintje, mint a szlováknak, s e tekintetben a magyarság még a ruszinoktól is jócskán elmaradt. A helyzet mára változott, sok magyar tanul pozsonyi, kassai, nyitrai vagy turócszentmártoni egyetemeken. És természetesen ez is kedvez a vegyes házasságoknak. Az e kapcsolatokból született gyermekek pedig már szlovák iskolába járnak.
A vegyes házasságok szaporodását a másik alpolgármester, Szabó Béla (MKP) is visszaigazolja. Tapasztalja ezt az esketések során is, amikor egyre több a kétnyelvű szertartást kérők száma.
Szabó azt mondja, az asszimilációra a politika is hatással van. Pontosabban a feleslegesen gerjesztett konfliktusok és az egyes politikusok által keltett ellenséges hangulat. Mert éppen ez kelt félelmet sok magyarban, s készteti számító magatartásra őket. „Az elmúlt 18 évben nem volt egy olyan év, hónap és nap sem, hogy a magyarok és szlovákok együttélése a déli országrészben ne lett volna téma a médiában. Gyakran negatív kontextusban. Vannak emberek, akik úgy reagálnak erre, hogy a gyerekeiket már nem a magyar iskolába íratják, hanem a biztonság kedvéért a szlovákba. Ez azután erősíti az elnemzetietlenedést” – fejti ki Szabó.
Irány Budapest
A szlovákiai magyarok számának csökkenése egyértelmű tény Litomericzky Nándor komáromi építőművész szerint is, aki a helyi Palatinus társaságot vezeti. A természetes tényezők mellett szerinte az ország nemzetiségi politikája is befolyásolja. Az ugyanis nem kezeli értékként a kisebbségeket. Litomericzky azt mondja, sok embert ismer, aki Komáromból és környékéről inkább elköltözött. Nem északra, hanem Magyarországra. „Budapest nagyváros, és ott sokkal jobb feltételek vannak, mint Pozsonyban, sok ott a multinacionális vállalati székhely, jobban is lehet érvényesülni. Sok helyi magyar talán nem tud tökéletesen szlovákul, de ezért az országért dolgozik, itt fizet adót. Ha azonban az állam olyan törvényeket hoz, amely megnehezíti a kisebbségek életét, akkor egy szép napon összepakolnak s elmennek Magyarországra” – állítja az építőművész.
Hozzáteszi egyben azt is, nem érti, azok, akik a népességkutatással foglalkoznak, miért nem feszegetik azt a kérdést is, ki fog itt dolgozni, ha százezer magyar elhagyja az országot. „Importálni fogunk embereket olyan államokból, amelyeknek teljesen más a kultúrája? Az ő együttélésük a többségi nemzettel még bajosabb lesz. Hisz nekünk közös a történelmünk, a hitünk, csak a nyelvünk különböztet meg egymástól” – mondja Litomericzky, s hozzáteszi: a szlovákok és magyarok közelebb állnak egymáshoz, mint a szlovákok és a csehek.
Mindenesetre: a magyarok számának csökkenése Szlovákiában kész tény, amelyet a népszámlálás fog visszaigazolni. Ez azonban nem olyan ok a többségi nemzet számára, hogy győzelmi ünnepet üljön, sokkal inkább el kellene gondolkodnia rajta. Főleg amiatt, hogy – a születési mutatókat látva – a szlovákok száma sem fog gyarapodni a jövőben.
(Forrás: 2011.05.09.; Týždeň; 19. sz., 32-34. o.; Majchrák Jozef)