Advent első vasárnapjának délutánján Ferenc pápa Greccióba utazott, ahol a világ első betlehemi jászla előtt imádkozott, amelyet Assisi Szent Ferenc 1223. november 29-én készített. A pápa gesztusa az advent nyitányát jelezte. Látogatásával azonos időben közzétett egy levelet is, amely a betlehemi jászol évszázadok megszentelte üdvös szerepére utal, s a Megtestesülés titkának a szemlélésére buzdít.
Ferenc pápa helikopterrel érkezett a Rómától mintegy 70 kilométerre fekvő Greccióba, amelynek közelében, a csodás völgyre néző sziklafal tövében áll az a ferences kolostor, melynek lakói gondját viselik az eredeti betlehemi barlangjászolnak, illetve egész évben fogadják a zarándokokat.
Ferenc pápa rövid elmélkedésében megemlékezett a Szent Ferencnek olyan kedves környező hegyekről, melyek egyik „sziklája ma is arra hív, hogy felfedezzük az egyszerűséget”.
A jászol, amit Szent Ferenc éppen ezen a helyen állított fel első alkalommal a betlehemi szűkös barlang utánzására, egyedül, önmagától beszél. Nincs szükség itt szószaporításra, mert a szemünk elé táruló látvány kifejezi mindazt a bölcsességet, amire szükségünk van.
A jászol előtt felfedezhetjük az életünk számára ebben a rohanó világban olyannyira fontos csendet és imádságot. A csendet, hogy szemléljük a Gyermek Jézust, a jászol szegénységében született Isten Fia szépségét. Az imádságot, hogy kifejezzük köszönetünket a szeretet végtelen ajándékáért.
A jászolnak ebben az egyszerű és csodálatos jelében, amelyet a népi vallásosság befogadott és nemzedékről nemzedékre továbbadott, megnyilvánul a keresztény hit nagy titka: Isten annyira szeret bennünket, hogy megosztja velünk emberségünket és életünket.
Soha nem hagy egyedül bennünket. Rejtett, szemmel nem látható, de szívünkkel megtapasztalható, hogy láthatatlan jelenlétével mindenhová elkísér minket. Minden körülmény között, örömben és fájdalomban Ő a mindig Emmanuel, a velünk levő Isten!
Hála Istennek, ma már sok helyen a templomokon kívül is felállítják a betlehemet. A pásztorokhoz hasonlóan járuljunk bizalommal a barlangistállóhoz, hogy meglássuk és felismerjük Isten nekünk adott jelét. Ha szívvel szemléljük az ábrázolt eseményt, szívünk megtelik örömmel, amit elvihetünk oda, ahol szomorúság van. Szívünk megtelik reménnyel, hogy megosszuk azzal a társunkkal, aki elvesztette azt. Próbáljunk azonosulni azokkal, akiket ábrázolva látunk: Máriával, aki a Fiát jászolba helyezte, mert nem volt hely a szálláson, és jegyesével, Szent Józseffel. Szegezzük tekintetünket a Gyermek Jézusra, és miénk lesz a csendben, az éjben fakadt mosolya, amely szétoszlatja a közömbösséget és örömre nyitja azok szívét, akik vágyják Isten szeretetét.
Assisi Szent Ferenc egyik legnagyobb életüzenete a tanúságtétel, és az a mondata, hogy „Hirdessétek az evangéliumot, ha kell szavakkal is”. Ez ne prozelitizmus, kenetteljes győzködés legyen, hanem tanúságtevő magatartásforma. Isten – ahogyan a Teremtés könyvében olvassuk – a földből teremtette az embert. Azt is mondhatnánk: földdé teremtett minket. Föld vagyunk. De Isten beleszeretett földünkbe… Ez Jézus szeretetének tanúságtétele… a szegénység, az alázat által lett láthatóvá Isten nagysága.
Aki nap mint nap robotolva dolgozik, és nem pihen, az az életenergiáinak a tőkéjét fogyasztja. … és vele is megtörténik, ami mostanában olyan gyakori: aki nem tud leborulni, az előbb-utóbb „kénytelen” kiborulni…
Áldott, ünnepi elcsendesülést kívánok minden kedves Olvasónak.
A szerző Szepsi esperesplébánosa.