A Charta XXI. Egyesület Facebook-oldalán zajló Ki mit tud? verseny során került elő Nemeskosút. A település a „nemességet” csak a XX. század elejének névrendezésekor kapta. Régen és most is Kosút a hivatalos magyar neve. A név eredetén érdekes lehet töprengeni, Kossuth Lajos miatt elég sokat foglalkoztak vele. Most azonban másról lesz szól.
Régi és erős vita szlovák és magyar között a „magyarizáció” megítélése. A szlovákok tényként kezelik és máig sérelmezik. A magyar nyelvű „internet népe” pedig rágalomnak minősíti. Idézet egy 2010. évi beírásból: „Nem volt magyarizáció, ha az lett volna akkor nem lettek volna ennyien a nemzetiségek.” Egy állítás, egy tagadás, hol van vajon az igazság? Nyilván a kettő között. Megmutatom Kosút község (Galántai járás) etnikai összetételét, ahogy az az idők folyamán változott:
(Fotó: velemjáró)
Az ábra önmagáért beszél. A magyar millennium utáni időkben az eleve magyar többségű faluban a szlovákok száma rohamosan csökkent, a szlovákok 1920-ra lényegében eltűntek, hogy azután számuk az impériumváltás után viharos gyorsasággal emelkedjen. A tíz évvel ezelőtti ábrát nézve nem kell nagy jóstehetség előre látni, hogy a jövőre esedékes népszámláláskor már szlovák többség lesz a faluban, ahol a magyar iskola már megszűnt.
A történtek erkölcsi megítéléséhez azt is tekintetbe kell venni, hogy van erőszakos és van spontán asszimiláció és volt sajnos kényszerkitelepítés, illetve lakosságcsere is. Mindegyiknek más az erkölcsi súlya.
A kérdés ma már nem az, hogy volt-e elmagyarosítási szándék az első világháború előtt, hanem az, hogy ennek jogos visszahatása-e a mostani elszlovákosítás, továbbá, hogy ez a folyamat az emberi jogok mai fogalmával és a megkülönböztetés tilalmával összeegyeztethető-e.
Sajnos, hiába költőiek a kérdések, senki, aki az ügyben tehetne valamit, nem akarja megadni a nyilvánvaló felelet. Hacsak nem veszem figyelembe az azóta államtitkári kinevezést kapott Jan Marosznak a mostani kampányban mondott szavait: „Nagyon szeretnénk megváltoztatni az alkotmányt is, mert nemcsak szlovák, hanem magyar nemzet is él az országban. Sajnos, például Zsolnán el sem tudják képzelni az emberek, hogy kik is azok a magyarok, mit akarnak, milyen a kultúrájuk, az identitásuk. Én tudom a saját családom okán. Szeretném, ha minden szlovák már az iskolában jobban megismerhetné a magyarokat, hogy a két nemzet megértse, ismerje egymást, és bízzon egymásban.”
Az államtitkár úr jó szándékában nem kételkedem, ám az alkotmánymódosítás megvalósulásában igen. Ettől függetlenül örökké nem lehet a törlesztés, a bosszú légkörében élni, ez minkét nemzethez és az úgynevezett európaisághoz is méltatlan helyzet.
