A minap az egyik közösségi oldalon megosztottam egy cikket a Felvidék.ma hírportálról. S mivel a cikk egy tatabányai fotókiállításról szólt, meg sem fordult a fejemben, hogy valaki még ebbe is bele fog kötni.
Nem így lett. Pár perc múlva már azt a hozzászólást olvasom, hogy felvidék (így kicsivel) nem létezik, hogy felvidék csak a magyarok „kitalálmánya”, s hogy ez Szlovákia, nem felvidék! A hozzászóló állította, hogy ő biztos nem felvidéki, nem is volt soha sem, és mivel ő idősebb nálam, ezért én sem vagyok az, s én csak egy Szerdahelyen született szlovák állampolgár vagyok, és hogy ezt már végre véssük be kicsi agyunkba…
Őszintén mondom, meglepődtem, mivel ez a fickó egy negyven körüli magyar ember, a gyerekei is tudnak magyarul, de szlovák suliba járnak. Amúgy pedig jóban is vagyunk. Hozzászólást hozzászólás követett, én közben megkérdeztem, hogy járt-e egyáltalán alapiskolába, hogyha „kitalálmánynak” nevezi Felvidéket, mire ő tudatta velem, hogy igen járt, de szerencsére szlovákba, mert a magyarral nem ment volna semmire „Szlovákián” és hogy tudjam meg, sajnos ez a igazság, főleg a mai világban. Aztán „kioktatást” kaptam abból, hogy mennyivel magasabb szinten van a szlovák alapiskola szintje Somorján és úgy általában véve mindenhol, mint a magyaré, meg hogy a magyar iskolát látogatók nem boldogulnak majd az életben…
Egy dologban igazat adhatok ismerősömnek, mégpedig abban, hogy a magyar alap- és középiskolákban végzett diákok nagy része nem tud kielégítően szlovákul. Ennek az okát, mint tudjuk, a szlovák nyelv oktatásának módszertanában kell keresnünk, melynek megreformálásának fontosságát évek óta fújja mindenki, de érdemben még nem történt előrelépés. Itt kellene kezdeni. Ez lenne az első lépés.
Jó, jó, mondhatják a Tisztelt Olvasók, hogy én könnyen okoskodok innen a karosszékemből. De épp ez az, hogy én ezügyben maximum annyit tehetek, hogy felhívom rá a figyelmet, a gyakorlatban azok tehetnek csak érte, akik úgymond minket képviselnek a parlementben és kormányon vannak. Sajnos mindig akad kifogás és mellébeszélés.
Azt kell, hogy mondjam, azért is tart itt a szlovák állam a kisebbségi jogok terén, mert az egyszerű emberek nem foglalkoznak ezzel a témával, nem hangoztatják az általuk támogatott pártok képviselőinek nap mint nap, hogy márpedig nem jó ez, ahogy van. S ezért baj, hogy a magyarok egy ötöde szlovák iskolába jár magyar helyett, és nem merik vállalni, hogy Szlovákiában élő, de magyar anyanyelvű szlovák állampolgárok. Gyávák. Nem hiszik el magukról, hogy magyarként is egyenrangú állampolgárai Szlovákiának, meghunyászkodnak, kisebbnek érzik magukat, mert a szlovák állam ezt sugallja.
„My Národ Slovenský” – kezdődik a szlovák alkotmány 2012-ben egy olyan államban, ahol magyarok, csehek, ukránok, németek, ruszinok, romák stb. élnek kisebbségben, s őmellettük elsiklik az alkotmány, mely ugye egy Europai Úniós tagállam alkotmánya. Szégyen! Finnországban a svédek miért nem finn suliba járnak és miért svédbe? S miért működik mégis az a társadalom? Rendben, ők azért gazdaságilag is előbbre járnak, de érdekes módon ott ez a rendszer működik.
Gyakran olvasok olyan véleményeket, hogy miért vannak kiírva magyarul is a városok, falvak nevei, vagy hogy ha már ki vannak írva, akkor miért 20% a küszöb stb. Az egyik kormánypárt, az SNS pedig ugye népszavazást kezdeményez arról, hogy a szlovák legyen a kizárólagosan használt nyelv, miközben Finnországban elég, ha egy 300 000 lakosú városban 8000, azaz nyolcezer svéd él, ahhoz, hogy minden ki legyen írva két nyelven, s a hivatalokban a finneknek tudniuk kell svédül! S ez nem teher számukra, hanem egy gesztus, azok felé az emberek felé, akikkel együtt élnek. Képzeljük csak el, mi lenne, ha ma Pozsonyban mindennek két nyelven kéne kiírva lennie, utcanevek, terek nevei, üzletek nevei, stb. és a pozsonyi hivatalokban a szlovák hivatalnokoknak tudniuk kéne magyarul. Bele sem merek gondolni…
Méry János, Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”32134,31962,31916,31928″}
