A saroktartó, csaló, gáncsoskodó Jákób elindul a keleten élő népek földjére. Apja tanácsára anyjának bátyjához, Lábánhoz megy, oda, ahonnan egykor Izsáknak is feleséget hozott a szolgája. Jákób tudja hová, merre kell mennie, mert megmondták neki, kihez menjen.
Azt nem tudjuk, előre tudta-e, mi várja őt ott a messzeségben, azt viszont igen, hogy onnan kell feleséget vennie magának. Ha van, aki vezet bennünket, akkor a béke útjain járunk. Isten csak hűséget, engedelmességet és bizalmat kér tőlünk cserébe. Isten meg is ígérte ezt Jákóbnak még a megérkezése előtt az egyik éjjel: Én veled vagyok, megőrizlek téged, akárhová megy, bizony, nem hagylak el. És nemcsak Jákóbnak ígéri meg Isten, hanem mindazoknak, akik követni akarják őt. Ezt tudta és érezte Uwe Martin Schmidt missziós lelkipásztor is, akitől hétfőn vettek búcsút Jókán szolgatársai, családja, ismerősei és mindazok, akiken segített élete során. Istennek engedelmeskedve hagyta ott tizennégy évvel ezelőtt egykori szolgálati helyét, hogy egy más, távoli, számára ismeretlen helyen és nyelven beszélők között folytassa azt a munkát, amelyre Isten elhívta őt. Amikor arra voltunk kíváncsiak, hogy miből tudta felépíteni a missziós központot, a gyermekotthont, a gazdaságot, a nevelőszülőknek épített házakat, csak azt válaszolta: Nekem gazdag Atyám van, Ha ő valamit építeni akar, abban Őt senki sem akadályozhatja meg, én pedig megbízom benne. Valahogyan így lehetett ezzel Jákób is, amikor elindult az ismeretlenbe. De miután Isten álmában megjelent neki, fogadalmat tett, hogy az Úr lesz az Ő Istene. A témáről bővebben Tirpák István komáromi segédlelkész ír az alábbiakban.
1Móz 29, 1-20
Jákób azután útnak indult, és elment a keleten élő népek földjére. És látta, hogy egy kút volt a mezőn, és három juhnyáj heverészett mellette. Abból a kútból itatták a nyájakat, és a kút száján egy nagy kő volt. Amikor minden nyájat összetereltek, akkor szokták elgördíteni a követ a kút szájáról, hogy megitassák a juhokat, azután vissza szokták tenni a követ a kút szájára. Jákób ezt mondta nekik: Hova valók vagytok, barátaim? Azok ezt felelték: Hárániak vagyunk. Akkor megkérdezte tőlük: Ismeritek-e Lábánt, Náhór fiát? Azt felelték: Ismerjük. Majd ezt kérdezte: Jól van-é? Azok így feleltek: Jól van. Nézd, a leánya, Ráhel, éppen itt jön a juhokkal. Ekkor ő így szólt: Hosszú még a nap, nincs itt az ideje, hogy betereljék a jószágot. Itassátok meg a juhokat, azután menjetek, legeltessetek! De azok ezt felelték: Nem tehetjük, amíg minden nyájat össze nem terelnek, és el nem gördítik a követ a kút szájáról, hogy megitathassuk a juhokat. Még beszélgetett velük, amikor megérkezett Ráhel az apja juhaival, mert ő legeltette azokat. Amikor Jákób meglátta Ráhelt, anyja bátyjának, Lábánnak a leányát, és anyja bátyjának, Lábánnak a juhait, odalépett Jákób, elgördítette a követ a kút szájáról, és megitatta anyja bátyjának, Lábánnak a juhait. Jákób azután megcsókolta Ráhelt, és hangos sírásra fakadt. Jákób elmondta Ráhelnek, hogy ő rokona az apjának, mert Rebekának a fia. A leány ekkor elszaladt, és elbeszélte ezt az apjának. Amikor Lábán hallotta a hírt Jákóbról, húgának a fiáról, eléje futott, megölelte, megcsókolta, és bevezette a házába. Ő pedig elmondott mindent Lábánnak. Lábán ezt mondta neki: Bizony, az én csontom és húsom vagy te! Jákób aztán ott lakott nála egy hónapig. Akkor Lábán ezt mondta Jákóbnak: Ha rokonom vagy is, nem kell ingyen szolgálnod nekem. Mondd meg nekem, mi legyen a béred? Volt pedig Lábánnak két leánya: a nagyobbiknak a neve Lea, a kisebbiknek a neve Ráhel. Lea gyenge szemű volt, Ráhel pedig szép termetű és szép arcú volt. Ezért Ráhelt szerette meg Jákób, és ezt mondta: Szolgálok neked hét esztendeig a kisebbik leányodért, Ráhelért. Lábán azt felelte: Jobb, ha hozzád adom, mintha más emberhez adnám. Maradj nálam! Így szolgált Jákób Ráhelért hét esztendeig, de ez csak néhány napnak tűnt neki, annyira szerette őt.
Kedves Testvéreim!
Mózes első könyve, a Teremtés könyve kilenc jelentős ember életéről tudósít. Ádám, Ábel, Énós, Énókh, Noé, Ábrahám Izsák, Jákób, és József. Mindezek közül Jákób élettörténete a leghosszabb, a Teremtés könyvének majdnem felét elfoglalja. Kevés ember életéről ír olyan részletesen a Biblia, mint Jákób életéről. Mi lehet ennek a fokozott megkülönböztetésnek az oka? Ráadásul Jákób életének a feljegyzései meglepően sok, mondhatni apró részletet tartalmaznak. Lehet a Bibliát úgy olvasni mint érdekes történetek, bölcsességek, igazságok könyvét. Az érdekes történetek jelző kiváltképpen érvényes azokra a történetekre, amelyek valakinek az életét mutatják be. Esetünkben Jákób életét. De lehet úgy is olvasni a Szentírást, mint az élő Isten Igéjét, aki azon keresztül akar nekünk üzenni, és akkor az olvasott szöveg nem pusztán érdekes történet, bölcsesség lesz, hanem életünk zsinórmértéke, amelyen keresztül Isten üzen nekünk. Jákób történetét olvasva, az lehet az ember véleménye, hogy itt valami nem stimmel. Ha nem ismerjük a végkimenetelt, akkor ennek az embernek az élettörténete tele van összevisszasággal, kilátástalansággal. Nehéz benne észrevenni Isten kegyelmét, gondviselését, törődését.
Bármennyire is hihetetlenül hangzik, de Jákób életének a leírása éppen azért tartalmaz ennyi részletes információt, hogy azokból kitűnjön és világossá váljon, hogy bármennyire is úgy tűnik, a látszat ellenére életét nem ő maga, nem mások, hanem az Úr irányította. A Jákóbról szóló feljegyzés azért ilyen hosszú, mert élettapasztalatai közül egyik sem olyan hosszadalmas, mint az átalakulásáé. Elhívásunk egy pillanat műve, kezdeti üdvösségünket egy perc alatt elnyertük, a megbocsátás és a megtapasztalás kérdése is másodpercek műve, de az átalakulás egy életen át tartó folyamat.
Ábrahámnál látjuk az Isteni elhívást, és megigazítást. Izsákban egy olyan embert láthatunk, aki élvezi Isten kegyelmét, de nem szeretett a dolgok mélyére nézni. Jákóbnál nem látjuk az Isteni elhívást, de végig kísérhetjük mindazon események folyamatát, amikkel Isten végül megtörte, és átalakította őt. Ez a folyamat már édesanyja Rebekka méhében elkezdődött, és egész életében tartott. Akárki is került Jákób mellé, az sohasem a véletlen műve volt, hanem Istennek azt a célját szolgálta, hogy ebből az emberből Isten fejedelme váljon. Hogyan lehet egy születet csalóból Isten fejedelmét formálni? Erre egyetlen megoldás van: az átalakulás. Egy épületet könnyű átalakítani. De egy születet megrögzött csalóból Isten emberét formálni? Nos az már keményebb dió. Ézsau nyers ereje, Rebekka okossága, de még Izsák teszetoszasága is mind Jákób javát szolgálták. Isten mindhármukat felhasználta Jákób átalakulásához. Tudtukon kívül, de Isten akaratát cselekedték.
Nem Jákób választotta maga mellé ezeket az embereket. De Izsák, Rebekka és Ézsau pont megfeleltek Jákób szükségleteinek. Az előző fejezeteket olvasva láthatjuk, hogy Isten keze mekkora súllyal nehezedett Jákóbra. Nem szabad testvérünket, hitvestársunkat, felebarátunkat hibáztatni, mert minden ami velünk történik, Isten gondviselő kezének a munkája. Ha meg akarjuk tudni, hogy mit jelent az átalakulás,akkor újra és újra el kell olvasnunk Jákób történetét.
A körülmények alakulásának következtében Jákóbnak el kellett hagynia otthonát. Isten korlátlan akarata küldte oda, Hárán földjére, Lábán házába.. Sokszor mi is vágyunk a levegőváltozásra. Mikor össze csapnak fejünk felett a hullámok, akkor sokunkban megfordul a gondolat: de jó lenne elmenni innen, egy másik városba, országba, jó messze attól a helytől, ahol élünk, olyan emberek közé,a kiket nem ismerünk, hogy új életet kezdhessünk. Könnyen megtéveszti az embert ez a vágyakozás, mikor azt hisszük, hogy az új környezet, az idegen és ismeretlen majd megváltoztat minket. Túlontúl is könnyű lenne ez így. Elmegyünk egy új vidékre, a régi életünkkel. Csak idő kérdése, hogy mikor érezzük majd az új helyünkön is rosszul kényelmetlenül magunkat. Az ismeretlen emberek az idő múlásával ismerősük lesznek. Az új lakhelyünkön bizonyos idő elteltével gond nélkül kiismernénk magunkat, és egyszer csak azt vennénk észre, hogy újból ugyanazt éljük, amiből menekültünk. Önmagában az új lakhely, az élettér, a minket körülvevő környezet nem formál át minket. Ha továbbra is a régi életünket akarjuk élni, ha nem vesszük észre, hogy bennünk van a hiba. Isten munkája formálja az embert. Csak Ő képes arra, hogy az elromlott emberi természetet megjavítsa. Ideig óráig lehetünk mások, mint amilyenek vagyunk, de az az álarc hamar lehullik. Egy életen át színészkedni nem lehet.
Isten korlátlan akarata volt az, ami Jákóbot Lábánhoz vezette. Nincs leírva, hogy Jákób kereste volna nagybátyjának a földjét. Ehelyett azt olvassuk, hogy amikor megérkezett erre a bizonyos helyre, azonnal felfedezte, hogy jó helyen jár. De milyen más volt az ő érkezése, mint majdnem száz évvel korábban Ábrahám követének az érkezése! A szolga teveháton utazó kísérettel és gazdag arany- és ezüst ajándékokkal jött. Jákób pedig magányos, feltört lábú vándorként. Miután rövid beszédbe elegyedett a kútnál lévő emberekkel, találkozott Rákhellel, nagybátyjának leányával. Isten akarata volt, hogy Rákhel éppen akkor jelent meg a kútnál, mikor Jákób is ott volt. A 28. rész 15. verse a bizonyíték arra, hogy a történéseket Isten irányította. „Mert én veled vagyok, megőrizlek téged, akárhova mégy, s visszahozlak erre a földre. Bizony nem hagylak el, amíg nem teljesítem, amit megígértem neked.” Amikor Jákób elmondja Rákhelnek, hogy ő Rebekkának, Lábánnak rokona, a leány elfutott, hogy elújságolja a hírt.
Miután Jákób egy hónapig lakott nála, Lábán úgy gondolta, hogy miért is ne húzna hasznot a messzi földről érkezett rokonból. Amikor munkát ajánl Jákóbnak, már akkor azon töri a fejét, hogyan ejtheti csapdába, miként tarthatja magánál Jákóbot. Lábánban Jákób méltó ellenfelére akadt. Mintha Isten szándékosan alakította volna így a körülményeket. A Teremtés könyvében nem találni Jákóbtól ravaszabb embert. De Isten okosabb volt nála. Lábán személyében egy olyan agyafúrt embert küldött az útjába, aki még tőle is ravaszabb volt. Isten valami ilyesmit gondolhatott: „Ravasz, és okos vagy Jákób. De én felnevelek valaki olyat,a ki még tőled is okosabb.”
És Jákób tőle szokatlanul könnyen, mondhatni együgyűen besétál a felállított csapdába. Beleszeret Rákhelbe, és a szerelem úgy látszik elvette az eszét, mert Lábán ajánlatát meghallva, még csak meg sem próbál alkudozni. Elfogadja a felkínált feltételeket.
Mindannyian Isten választottjai vagyunk. Ezzel együtt mindannyiunkban van valami Jákób természetéből. Mindenki hajlik a ravaszkodásra, szeretnénk elsők, a legjobbak lenni, és lehetőség szerint a legkönnyebb, és legrövidebb úton szeretnénk azt elérni. Ezzel az is együtt jár, hogy minden ami velünk történik az minden Isten átalakító munkájának a része. Ő nem azt akarja, hogy csalók módjára éljünk. Az Úrnak célja van valónk, ezért küldte Jézus Krisztust, hogy életünk egyik állomásától a másikig vezessen.. Kijelöli a tennivalónkat, az utat, amit végig kell járnunk amíg át nem alakulunk. Pál apostol esetében ez az átalakulás pillanatok alatt végbement, míg Jákób esetében azonban hosszú évekre volt szükség. És ugyanígy hosszú évekre van szükség a mi életünkben is. A hitnek a harcát, azt az elhatározásunkat, hogy mi Krisztust követjük, minden nap meg kell harcolnunk. A mi Urunk átalakít minket. A régi életünkből meghagyja azt, amivel neki szolgálni tudunk. Ha kell, akár a ravaszságunkat, de azt is átformálva kapjuk vissza Tőle. Ahogy Máté a vámszedő is megtarthatta az írószerszámát, amivel a beszedett vámot jegyezte fel, de az új életében már az Ő Urának a dicsőségére használta azzal, hogy megírta evangéliumát.
Ha a magunk útján akarunk járni, ha csak a ravaszságunkból, és nem a hitünkből akarunk élni, akkor ne csodálkozzunk, ha Isten olyan embereket, helyzeteket ad elénkbe, akik és amik könnyűszerrel kifognak minket. Ő mindenkinek ismeri a gyenge pontjait. Tudja, hogy Neked Testvérem mi a gyenge pontod, és tudja, hogy meddig kell hogy tartson külön – külön mindenkinek az átformálása. Mi is összetalálkozunk a magunk Lábánjával, aki túljár az eszünkön, aki tőlünk is ravaszabb, mert a mi Urunk így akar belőlünk keresztyén embert faragni. Lehet ez ellen lázadni, lehet a nyomorúságban, a menekülésben méltatlankodni: Miért pont velem. Ez mind azért történik „Mert én veled vagyok, megőrizlek téged, akárhova mégy, s visszahozlak erre a földre. Bizony nem hagylak el, amíg nem teljesítem, amit megígértem neked.” A kegyelem nincs ráerőszakolva senkire sem, ahogy nem volt rákényszerítve Jákóbra sem. De mindannyian rá vagyunk szorulva az Úr kegyelmére. Nemhogy elutasítanunk, de koldulnunk kellene érte, hiszen az életet koldulnánk. Mindannyian kiválasztottak vagyunk. Akár a múlt, akár a jelen eseményei nem véletlenül történtek, történnek. Mindegyik történésben ott munkálkodik Isten, aki Jézus Krisztusban hív minket: Kövess engem. A Róm 8, 28 – ban írja Pál apostol: „Azt pedig tudjuk, hogy akik Istent szeretik, azoknak minden javukra szolgál, azoknak, kiket elhatározása szerint elhívott.” Ezért adjunk hálát!
Ámen
Felvidék Ma, sk
