Álljon meg a nászmenet, töke van a menyasszonynak – szokás mondani, ha valami oda nem illő helyzet állt elő, például, ha a menyasszonyról netán kiderül, férfi a lelkem. Bár a szivárványos jogok erőszakos térnyerése miatt ez a mondás lassan aktualitását veszti, hiszen manapság olyan világot élünk, hogy ez az apró körülmény lassan nem lesz kizáró ok a házasságkötésre, ahogy a világ sok „felvilágosult“ helyén már most sem az.
De nemcsak a házasságkötésre vonatkozó szabályokat érinti mindez, nagyon erőszakosan tért hódít a sport világában is, ahol transzgender, magukat „nőnek érző“, ám férfi nemi szervekkel rendelkező sportolók a férfitest összes biológiai előnyével – a sportszerűség jegyében – beszállnak a nők versenyébe, maguk mögé utasítva korábbi olimpiai és világbajnoki érmeseket.
S ha ez így rendben van, miért ne lehetne a tébolyt tetézni? Sajnos lehet. A Will Thomasként született, ma Lia Thomasként versenyző transzgender úszót – aki a női jelleghez ugyancsak rendelkezik a fentiekben emlegetett „felesleggel” – jelölték a 2022-es NCAA Év nője díjra.
Adva van tehát egy amerikai, férfinak született, de magát transzgender nőként definiáló, nemátalakító műtéten viszont nem átesett úszó, aki sorra dönti meg a rekordokat a nők között. Esete nem egyedi. Már számos esetben felmerült annak a gyanúja, hogy a férfiként sikertelen sportolók azért adják ki magukat transzgender nőknek, hogy így lényegesen sikeresebbek lehessenek.
Will Thomas tehát két éve elhatározta, hogy transzgender nőként folytatja életét, mert férfiként „nem érzi jól magát”, majd ezt követően hormonterápiában részesült, Liává lényegült át és a férfi úszócsapatból átigazolt a nőibe, s míg a férfiak között kifejezetten sikertelennek bizonyult, a nők között könnyedén aratja a győzelmeit.
S mint ilyen, ugyan miért ne lehetne ő az Év nője, hiszen minden adott hozzá, ha nem is nála, hanem ebben a fenekestől felfordult világban, leszámítva talán azt az apró körülményt, hogy az Év leendő nője nem nő. S mielőtt még a ki tudja hányféle diszkrimináció vádjával illetnének, nőként nagyon halkan feltenném a kérdést, vajon ki védi meg az ily módon hátrányos megkülönböztetésben (melynek célja ugyebár a társadalmon belüli hierarchikus viszonyok mesterséges fenntartása vagy megerősítése a kiváltságos helyzetű csoportok vagy egyének javára) részesülő nőket, akiktől sportszerűtlen módon elveszik az esélyeket, akiknek a versenyekkor együtt kell öltözniük a „tökös menyasszonnyal”, s akiket ráadásul – erre is volt példa – esetenként még szexuálisan is molesztálnak a magukat állítólag nőnek érző transzgender társaik.
Őket ebben az esetben vajon nem éri diszkrimináció, vagy az teljességgel rendben van, jogaik itt már csak a Lia Thomas-féléknek vannak?
Ami pedig az Év nője díjat illeti, szerintem komoly esélye van rá, hogy odaítéljék neki, harcedzett világunkban ez sem okoz majd nagyobb meglepetést, mint az, hogy egészen véletlenül ukrán együttes nyerte a 2022-es eurovíziós dalfesztivált… Viszont van az a pont, ahol a józan ész nevében végre megálljt kéne parancsolni!
(NZS/Felvidék.ma)
