bubj2

A megyei választásokra való felkészülés jegyében ült asztalhoz a Magyar Közösség Pártja és a Most-Híd vezetősége. A tárgyalást a vegyespárt székházában folytatták, mindkét országos pártelnök részvételével.

Meglepetésnek számít már a találkozó helyszíne is, ugyanis ez az első olyan országos szintű tárgyalás a két párt képviselői között, amely nem semleges területen történt. Az első találkozóra tavaly a Csemadok-székházában került sor, azt követően az ún. “kisebbségi minimummal” kapcsolatos egyeztetéseken a Kerekasztal szervezésében volt néhány országos szintű találkozó.

Mint ismeretes, a két párt között a Most-Híd Országos Tanácsának döntése alapján megszakadtak a járási szintű tárgyalások a megyei választásokra való felkészülés keretében, noha Besztercebánya megyében megállapodás született. A Most-Híd szlovák partnereit preferálta, az MKP járási szervei több felhívásban is sürgették a tárgyalások folytatását. Közben kiderült, Nyitra megyében újra szlovák nagykoalíció rajzolódik, amelyben a Most-Hídnak nincs helye.
Bugár Béla, a Most-Híd elnöke meghívólevelet küldött Berényi Józsefnek, az MKP elnökének, központi szintű tárgyalást ajánlott, az MKP miután folyamatosan a kétoldalú tárgyalások fontosságát hangoztatta, ennek a kérésnek eleget tett.

A mai találkozón Berényi József, Szigeti László és Forró Krisztián vettek részt a Magyar Közösség Pártjának részéről, a Most-Híd pártot Bugár Béla, Gál Gábor és Solymos László képviselték.
A több mint egy órán át tartó megbeszélést követően a két pártelnök közösen tájékoztatta a sajtót. Mindketten annak a véleményüknek adtak hangot, hogy a regionális szervek kezében van a megegyezés kulcsa a megyei választásokon való indulás körülményeiről, a központból szorgalmazzák a megbeszéléseket a két párt között. Besztercebánya mellett – ahol megyei szintű megegyezés született – a Galántai és a Lévai járásokban is ígéretes találkozók voltak.
Nem csak a megyei választásokról vot szó a két párt országos vezetőinek mai találkozóján. Berényi József szerint az ún. “kisebbségi minimumba” foglaltak gyakorlati megvalósításában még mindig nincsenek konkrét eredmények, Bugár Béla szerint a jelenlegi politikai helyzetben felesleges volna a kisebbségi minimummal kapcsolatos törvényjavaslatok benyújtása.
A köztársasági elnökválasztással kapcsolatban az MKP elnöke elmondta, ha a jobboldalnak lesz olyan közös jelöltje, aki az MKP számára is elfogadható, akkor készek annak a támogatására, ellenkező esetben saját jelöltállítást sem zárnak ki.
Berényi József örüll, hogy már mindkét párt támogatja a járási szintű egyezségek létrejöttét ott, ahol erre hajlandóság van. Így azok a járások, ahol az együttműködés még nem alakult ki, nem akadályozzák a megegyezés létrejöttét ott, ahol erre megvan az akarat – tette hozzá. Az MKP számára elsősorban azokban a járásokban fontos az egyezségek létrejötte, ahol a magyarság aránya 50 százalék alatti és így a magyarság képviselete veszélyeztetetté válhat – mondta, rámutatva arra, hogy ez a gyakorlatban a Dunaszerdahelyi és a Komáromi járást, illetve a párkányi választókörzetet leszámítva minden régiót érint.

{iarelatednews articleid=”38838″}{iarelatednews articleid=”38023″}