Az elmondottakon teljesen fellelkesülve a bizományiban eladtam a biciklimet, amiből egy hatszáz forintos gitárt – a szegedi ládagyár termékét – vásárolhattam meg. Sokáig sajnos egy normális hangot sem tudtam kihozni a hangszerből, a jég egy évre rá Csopakon tört meg, amikor a kánikulában recsegő táskarádión hallgattuk a Beatles akkori slágerét az All You Need Is Love-ot – meséli Kopecsni György.
Akkoriban átlendültem a holtponton, elkezdtem érezni az akkordokat, a számokat. Apám munkahelyével – manapság úgy mondanák – barter szerződést kötöttem, ők próbatermet biztosítottak számunkra (ekkor már nem voltam egyedül), mi pedig havonta egyszer ingyen játszottunk a bulijaikon. Abban az időben nagy volt a kínálat, minden „buszmegállóban”, vállalati étkezdében próbáltak zenekarok. Később kaptam egy csehszlovák Jolana Star elektromos gitárt, ami menőnek számított. Úgy tűnik mai szemmel, elég gyengén játszhattunk: először is nem tudtuk rendesen a számokat, mivel többségünknek nem volt lemezjátszója, s a rádióból, mikrofonnal vettük fel Mambo magnóra a slágereket. Nem volt erősítőnk és a hangszerek sem voltak megfelelőek, zenei képzettségünk is vegyes volt, s egy árva kukkot sem beszéltünk angolul. Volt bennünk viszont egy őrület és hajtóerő, ami legyőzött minden akadályt, sikereket arattunk, s a lányok „öngyilkosok” akartak lenni miattunk.
Kopecsni György-karikatúra (Forrás: fotóarchívum)
Ez ment egy darabig, visszagondolva jó iskola volt. Zongoristánk, Pelles Péter Pál később olyan neves zenekaroknak írt dalokat, mint a Syconor és az Atlantis együttes. Az Ifjúsági Magazinban adtunk fel egy hirdetést, mi legyen az együttes neve, s a „Kugli” elnevezés győzött, de még olyan fiatal voltam, hogy nem tudtam sehova sem elutazni a bandával, így nem lehettem később velük.
A család műszaki beállítottságú volt, 1974-ban a Kandóban diplomáztam erősáramú mérnökként. Ne vágjunk azért elébe, akkor az újpesti Landler Jenő Híradástechnikai és Gépészeti Szakközépiskolába írattak be, ahol – mondanom se kell – ismét megalakult egy zenekarunk. Professzionálissá akkor vált a banda, amikor 1969 szilveszterének buliján összejöttem egy fazonnal, aki a vidám hangulatban felajánlotta, hogy nyárra elintéz nekünk egy balatoni szerződést.
Siófok (Fotó: Fortepan/Szalay Zoltán)
A Béke Szállóban látogattam meg egy zenészt, Szabó Sándort, más nevén „Sülthalat”; ő apám ismeretségi körébe tartozott, ő volt az, akitől 1968–69 telén tanultam gitározni. Hangszerfronton is tovább léphettem, apám segítségével megvettünk egy nyugatnémet Framus gitárt, ami ugyanolyan volt, mint a Zoráné a Metróban. A kiváló hangszerrel felvértezve 1970 nyarán, társammal, Szórád Tomival kerültünk le a Balatonra, ahol elkezdtünk saját számokat gyártani. Tamás egyébként továbbadta zeneszeretetét fiának, Jimmynek, aki a Kowalsky meg a Vega együttes basszusgitárosa.
(Folytatjuk)
(Dr. Csermák Zoltán)
