A prózaíróként ismert Aich Péter visszatért eredeti műfajához, a vershez: az Egyszemű éjszakából ismert költő most tucatnyi prózai könyve után verseskötettel jelentkezik. Sajátosan tömör versek ezek, terjedelmükre való tekintettel is rendkívül rövidek a Profán imák költeményei.
A szerző értelmezésében hit nélkül nem lehet élni, bár ez nem föltétlenül vallást jelent: verseiben minden bánat, fájdalom, csalódottság ellenére a Pál apostol által megfogalmazott, a mindenkori (civil) remény és szeretet fontossága a lényeg, s az ezek iránti vágy jut kifejezésre.
A versek rövidsége ellenére egy-egy gondolattal rendkívüli szellemi mélységekbe invitál, elgondolkoztat, s egyúttal pozitív értékekre ösztönöz.
A kötet három részre oszlik. Az első rész az ótestamentumi Siralmak könyvére épül, s első részének parafrázisa tulajdonképpen, míg a második részt modern fölfogású balladák képezik a balladákra jellemző tömörséggel. A kötet harmadik, záró része egy távoli, szellemileg mégis közeli, ismerős világra reflektál, a tibeti bölcsességre tibeti vers formájában.
Aich lírája e sajátos kombináció révén (zsidó eredetű bibliai szövegnek, európai balladák hagyományának, valamint a tibeti poétikát követő tömör verseknek köszönhetően) válik egyetemessé, késztet gondolkodásra, filozófiai elmélyülésre, egyetemes emberségre.
(NE/Felvidék.ma)
