A zselízi Sacher Polgári Társulás nemcsak a zselízi Sacher-kultusz népszerűsítésével foglalkozik, de egyéb helytörténeti vonatkozásokat is igyekszik prezentálni. A tematika ezer szállal kapcsolódik az itteni Esterházy-kastélyhoz és korábbi lakóihoz, ezért magától értetődően az utolsó zselízi grófnővel, Coudenhove Ernestina (született Breunner) életével és tevékenységével is foglalkozik az egyesület. Ezúttal egy történelmi tanulmányúton tárták fel a grófnő utolsó útjának részleteit és halálának körülményeit.
Coudenhove Ernestina férje, Coudenhove Kunó az egyre szebben megújuló zselízi Esterházy családi mauzóleumban nyugszik 1915 óta. A grófnő azonban a második világháború végének zűrzavaros körülményei között, több mint harminc évvel később, 1944 őszén kénytelen volt elhagyni Zselízt, tartva a közeledő szovjet csapatoktól. A Lónyay-család oroszvári kastélyán keresztül jutott el Ausztriába, és végül a Salzburg melletti Niederalm településen, a rokoni Wallnerek tulajdonában lévő kastélyban talált ideiglenes menedéket.
(Fotó: Sacher Polgári Társulás)
„Ernestine Coudenhove Breunner grófnő hosszas vívódás után, 1944 novemberében, legtöbb értéktárgyát hátrahagyva a közelgő szovjet csapatok fenyegetése miatt hagyta el Zselízt.
Az oroszvári Lónyay-kastély érintésével, kalandos menekülést követően a Salzburg melletti Niederalm falucskába érkezett”
– rekonstruálta az eseményeket Kepka Már, az egyesület vezetője.
„Itt élte meg a háború végét. A faluban álló, a Wallner-család tulajdonában lévő Lasseregg-kastély szolgált a betegeskedő, szemműtéten átesett 84 éves asszony végső menedékéül. Sajnos a legyengült szervezetet erősen megviselték a korábbi hetek történései, így a grófnő állapota folyamatosan romlott. Az ekkor már Svájcban tartózkodó Karl Auersperggel folytatott levelezésből kiderült, hogy a szomszéd településen, Anifban állomásozó amerikai katonaorvos próbált rajta segíteni. Az ideiglenes kezelés azonban csak néhány hónappal hosszabbította meg az életét. Ernestine Coudenhove-Breunner 1945. október 22-én visszaadta lelkét a teremtőjének.
Testét méltatlan körülmények között egy 10 márkás, gyalulatlan deszkákból álló fakoporsóba helyezték. Utolsó kívánsága, miszerint férje, Cuno mellett szeretne végső nyugalomra lelni a zselízi családi kriptában, beteljesületlen maradt.
Egyetlen megmaradt bizalmasa, Klement Hedvig társalkodónő Niederalmból való távozását követően az elhunyt grófnő földi maradványaival senki nem foglalkozott többé. A kezdetben ideiglenesnek szánt sír további sorsa hosszú időn keresztül ismeretlen maradt, így a Sacher PT csapatával úgy döntöttünk, hogy felkerekedünk és utánajárunk a dolgoknak” – folytatta.
(Fotó: Sacher Polgári Társulás)
Elmondásuk szerint a családfakutató adatbázisok és korabeli források alapján viszonylag pontosan beazonosítható volt a grófnő halálának helyszíne (Salzburg/Niederalm) és időpontja (1945. október 22.).
A kegyeleti témájú online oldalakon más esetekben fellelhető konkrét sírfelirat, fejfa, emléktábla azonban sehol nem bukkant fel, így a sír pontos hollétét homály fedte. A kutatást végző csapat ezért a meglévő információk nyomán a niederalmi temetőbe (Altes Friedhofba) utazott, hogy felderítse a rejtélyt.
„A festői környezetben található csendes, rendezett kis temető a Keresztelő Szent János-plébániatemplom körül helyezkedik el. Meglepetésünkre az említett Wallner-kastély, Lasseregg a temető tőszomszédságában áll, mindössze egy ódon, egykor várfalként szolgáló kőkerítés határolja. Az apró temetőben könnyű feladatnak tűnt a grófnő sírjának felderítése. Nagy örömünkre azonnal sikerült megtalálni a rokon Wallner család /köztük a Zselízen született Ervin Wallner (1920–2000)/ és Whitehead család nyughelyeit. Örömünk tovább fokozódott, amikor egy Coudenhove-sírra bukkantunk, amelynek kő fejfáján szokatlan módon egy becenevén említett személy „Jack Graf Codenhove” szerepelt. A sírfelirat segítségével könnyen beazonosítható volt az Oroszországban fiatalon elesett Johann Gerolf Alexander Carl Franz Von Coudenhove-Honrichs Graf (1922–1941. 07. 07.) nyughelye. Jack (avagy Johann) az utolsó zselízi gróf, Coudenhove Kunó testvérének az unokája volt” – tette hozzá Csonka Ákos, az expedíció másik tagja.
(Fotó: Sacher Polgári Társulás)
A lelkes kutatók örömébe aztán fokozatosan üröm vegyült, ugyanis a grófnő sírját továbbra sem fedezték fel. A plébániatemetőből átmentek a niederalmi köztemetőbe, ahol csak új sírok fogadták őket. Tanácstalan bolyongásukat egy kerékpárral érkező úriember szakította meg, aki azonnal a segítségükre sietett. Mint kiderült, Ervin Berner több mint 30 éven keresztül temetőszolgaként és sírásóként tevékenykedett a niederalmi plébániatemetőben, így a sírok bennfentes ismerője. Sajnos Ernestine sírjáról már ő sem tudott, bár személyesen ismerte a szomszédban lakó Wallneréket, akiket utolsó útjukra is ő kísért el. Sajnos a sír hollétére így továbbra sem derült fény.
„Valószínűsíthető, hogy a háborút követő zűrzavaros hónapokban jelöletlen sírba temették, ami azóta eltűnt. A másik verzió szerint a grófnő teste Jack Graf Coudenhove földi maradványaival közös sírban nyugszik közvetlenül Wallnerék sírjai mellett.
Mindenesetre a Zselízhez köthető Coudenhove család iránti tiszteletből egyesületünk megkoszorúzta a jelöletlen sírt és szimbolikusan egy marék földet hozott haza a sírról Zselízre, hogy azt elhelyezzük a családi kriptába”
– ecsetelte Kepka.
Mint rámutatott, kutatásuk egyik kézzelfogható eredménye, hogy megtalálták az Ernestine grófnő haláláról szóló bejegyzést a temető halálozási anyakönyvében, ami kétséget kizáróan bizonyítja, hogy eredetileg itt temették őt el 1945-ben.
Csonka Ákos tájékoztatása szerint egyúttal elhatározták, hogy mivel sem Niederalmban, sem Zselízen nem őrzi emlékét semmi, így szimbolikusan egy emléktáblával kívánnak tisztelegni az emléke előtt.
(Fotó: Sacher Polgári Társulás)
A történészek tanulmányútjuk során továbbá tiszteletüket tették a Frauenkirchen (Boldogasszony, Burgenland) bazilikában és kriptájában is, ahol az az Esterházy János Károly van eltemetve, akinek révén Franz Schubert és közvetve Franz Sacher is ellátogatott Zselízre, a Garam mentére.
A Sacher PT kutatása egyúttal ráirányítja a figyelmet arra is, hogy az Esterházy-kastély, a mauzóleum, a Szent Jakab-templom és a Sacher-ház felújításával párhuzamosan nemcsak az épített örökség, hanem a hozzá kapcsolódó történetek feldolgozása is nélkülözhetetlen. Zselíz múltjának hiteles és méltó bemutatása csak akkor lehet teljes, ha ezek a sorsok is helyet kapnak a kollektív emlékezetben.
SPT/Felvidék.ma
