Voltak zsidók, akiket Mózes hosszú vándorlás után elvezetett az ígéret földjére. Ő maga már nem jutott oda, az Úr csak megmutatta neki. Azért, mert a csodálatos allegória értelmében nem lehet igazán szabad az a nép, amely megélte a rabszolgaságot.
Az új nemzedék képviselte kiválasztott nép tehát letelepedett. Majd jöttek oda mások is (rómaiak, arabok), s voltak zsidók, akik ott maradtak, s voltak, akik szétszóródtak a világban.
De bárhol vannak, állandó konfliktusok közepette élnek: mindig, mindenhol valamilyen ok miatt üldözik őket.
A legszörnyűbb, legismertebb üldözés, amelynek árnyéka máig hat, a holokauszt volt – bár a zsidóüldözésből mások és másutt is „derekasan” kivették a részüket. Így lett a holokauszt náci specialitás – mintha mások zsidóüldözése elnézhető lenne. A II. világháború után pedig jöttek az angolok, és eléggé önkényesen megalkották vonalzóval (nem csak Közel-Keleten) a határokat. Így jött létre 1948. május 14-én a független Izrael állam.
Azóta sincs békesség ott. Az ott élő arabok (a palesztinok) szintén maguknak reklamálják a területet, s ez Izrael számára egzisztenciális fenyegetés.
Súlyosbítja a helyzetet, hogy nem egyszerűen etnikai problémák vannak, hanem kulturálisak is, hogy más a hagyomány és főleg a vallás, illetve az abból adódó világszemlélet.
A sorozatos ellenségeskedés legutóbbi csúcsa a gyilkos palesztin betörés volt 2023. október 7-én.
Az első sokk után azonban a palesztinokat mosdató-mentegető igyekezet is érvényesülni kezdett, feledve, hogy a rémséges gyilkos betörés Izraelbe, s az abból következő háború bizony a terrorista Hamász lelkén szárad.
A fundamentális arab szemlélet olyan, hogy az öngyilkos merényélőket hősnek tekintik, a nem muszlim hitetleneket megölni pedig a Korán szerint úgyszólván kötelesség (l. a Korán 2. és 9. szúráját).
Ám ez nem a keresztény szemlélet világa, a keresztény értékrend szempontjából ezt nem is lehet megérteni.
Az eredmény: a gázai övezetben alig maradt ép ház, főleg pedig mindkét oldalon túl sokan haltak meg. Erre a Hamász is számíthatott – de úgy látszik, ez nem volt kritérium. A Hamász számára Palesztina a (Jordán) folyótól a (Földközi-) tengerig terjed – ez értékskálájuk fontos tényezője. Ami egyértelműen Izrael likvidálását jelenti.
A zsidók sem makulátlanok, már Jeremiás próféta is intette őket („Jobbítsátok meg a ti utaitokat és cselekedeteiteket”, Jer 7.3), mert ellenkező esetben nagy lesz a baj: aki megszegi az Úr törvényeit, nem is lehet szabad (Jer 7.9-10).
Ha a szomszédom krédója az lenne, hogy engem családostul megöl, s minden értékemet megsemmisíti, én is mindent megtennék, hogy ezt megakadályozzam. Európa-szerte (és nem csak ott) mégis a Hamászt éltetik, palesztin zászlók alatt tárgyi és szellemi értékeket törnek, zúznak, rombolnak – s bizony nem kizárólag a palesztinok. Aligha tudják, milyen következmények mellett állnak ki.
Úgy látszik azonban, a józan ész még nem halt ki egészen, első lépésként törékeny tűzszünetet sikerült összehozni, valamint a túszok/foglyok cseréjét. A tényleges sikerre persze nincs garancia, túl sok az ismeretlen tényező, és túl bonyolult arrafelé minden.
Igen ám, de ez csak szerény kezdet.
Itt még sok mindent kell elintézni, hogy békében folytatódjanak a dolgok. A béke fontos föltétele az is, hogy a Hamász letegye a fegyvert. Nem csoda, hogy a Hamász vonakodik ettől, s biztosan talál kiutat, hogy valamilyen formában a vályúnál maradjon, tehát hogy fölkészítsék embereiket a másfajta Izrael-ellenes harcra.
Mostanság nincs Palesztinában olyan szervezet, amely a Hamászt helyettesíteni tudná, s furcsa mód a Hamász elég népszerű arrafelé. Az ottaniak nyilván nem hajlandók tudomásul venni, hogy ezek a terroristák nem egy segélyszállítmányt rabolnak ki, s álságosan, mint megmentők árusítják a lopott segélyt a lakosoknak. Valahogy az sem zavarja őket, hogy gyerekeket, betegeket védőpajzsként használnak – ismerjük az ilyen képeket.
Miként az sem zavar senkit, hogy a Hamász iskolák, kórházak alá telepíti a fegyvereket, s aztán Izraelre mutogatnak, amiért a fegyverraktárakat megsemmisíti. Legújabban (már a békekötés után) a Hamász nyilvánosan kivégzett konkurens palesztinokat azzal az ürüggyel, hogy együttműködtek Izraellel – ez már egyértelműen a jövő politikai harca. Szép kis társaság.
Túl sok a gyűlölet, a megértést ellenző erő.
Ám a tűzszünet után mindjárt az első lépés az, ki fogja a tűzszünetet ellenőrizni, betartatni.
Ha Palesztina államként akar működni, ahhoz állami struktúrák kellenek – hogyan fogják ezt kialakítani úgy, hogy a Hamász ne jusson szóhoz – mert az is a béke egyik föltétele.
Gáza egy romhalmaz, azt újjá kéne építeni – de ki? S főleg ki fizeti azt? Adósságból?
Az erre alkalmas cégek keresni akarnak, nem jótékonykodni. Meg aztán az ott élő lakosság enni-inni is akar – Gázában ezt megfelelő mennyiségben nemigen lehet kitermelni. Az nem lehet, hogy összebombázok egy várost, aztán pedig elvárom a világtól, hogy társadalmi munkában építse újjá. Persze, ha nem fegyverekre költik az összes pénzt, jobb lesz, de nem elég, és továbbra is rendkívül bonyolult.
És akkor még nem említettük azt, ami a fejekben van:
túl sok ott a kiolthatatlan gyűlölet és keserűség, azon a palesztinoknak (is !) túl kell tenniük magukat.
Várost, tudatot rombolni, mérgezni könnyű, helyreállítani jóval nehezebb és hosszabb művelet.
Márpedig az arabok és a zsidók közötti ellentétes szemlélet évszázadokra nyúlik vissza: hosszú és mély negatív hagyománya van.
Bölcs hozzáállást követel mindez.
Trump kijelentette, hogy ha a Hamász nem teszi le önként a fegyvert, akkor majd erőszakkal az amerikaiak veszik el. Oké – ez talán menni fog.
De az ellentétet, ami az emberek fejében, lelkében van, erőszakkal megoldani nem lehet.
Itt történelmi megbékélésre volna szükség. S ezt az álmot nem szabad föladni, akármilyen reménytelennek tűnik.
Aich Péter/Felvidék.ma
